Vakok és gyengén látók számára létesül magyar tannyelvű iskola Székelyudvarhelyen. A leendő intézmény számára a magyar állam támogatásával vásárolt ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerület.

Az elemi iskola és kollégium kialakítására szánt épületet, valamint a Bartimeus központnak elnevezett intézmény alapító okiratát sajtótájékoztató keretében adta át csütörtökön Kató Béla püspök az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület képviselőinek. A nemrég felújított, négyszintes épület korábban egy székelyudvarhelyi ruhagyár vendégszállásaként működött. Megvásárlását a magyar kormány 500 millió forinttal támogatta.

Amint Máté Zsolt, az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület alelnöke az MTI-nek elmondta: egyedül Székelyföldön mintegy 200 látássérült gyermek él, akinek eddig nem volt lehetősége arra, hogy a különleges igényeire tekintettel levő iskolában tanuljon. Hozzátette: arra készülnek, hogy a 2022-2023-as tanév kezdetére az oktatási célokra alkalmassá tegyék az épületet. A speciális iskolában az elemi iskolás gyermekek számára alakítanak majd ki osztálytermeket, az 5-8. osztályos diákok a már létező iskolák különleges osztályaiban tanulnak tovább, a felső tagozatosok pedig már a látó gyermekekkel együtt tanulhatnak. Hozzátette: azért van szükség a speciális iskolára, hogy megtanítsa tanulni a látássérült gyermekeket.

Társadalmi célú reklám:


Kató Béla püspök tíz Braille-írásos bibliát adott át az iskolaalapításra készülő egyesületnek.

A sajtótájékoztatón mind Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, mind pedig Bíró Barna Botond, Hargita megye önkormányzatának elnökhelyettese támogatásáról biztosította az iskolaalapításra készülő egyesületet.

Tőkés Zsolt, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója reményét fejezte ki, hogy a speciális iskolai tagozat az általa vezetett intézménybe integrálódhat. A református egyházkerület főgondnoki tisztségét is betöltő fizikatanár elmondta: tavaly érettségizett egy vak diák az iskolájában. Úgy vélte: jó esély van a Bartimeus központ majdani iskolalelkészi állásának a betöltésére, hiszen ez a fiatal azóta teológiai tanulmányokat folytat.

(Transindex / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.