A 2020-as költségvetés a családok támogatása mellett az eddig elért gazdasági eredmények megvédéséről és a folytatódó adócsökkentésekről is szól – mondta a pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.

Varga Mihály a jövő évi büdzsé általános vitájában a családok támogatását és a gazdaságvédelmi akcióterv forrásainak biztosítását nevezte a fő céloknak. Szerinte a kormányzat most is „a kétszerkettő logikájával” nyújtja be tervezetét: csökkenteni akarjuk az adókat, az államadóságot, növelni a béreket, a beruházásokat, a munkahelyek számát, teljes foglalkoztatottságra törekszünk.

A kormány olyan költségvetést nyújtott be az Országgyűlésnek, amely elsősorban a családoknak, a gyermeket vállalóknak és nevelőknek nyújt segítséget és biztonságot; a cél, hogy Magyarország családbarát hely legyen, a kormánynak továbbra a gyermek az első – fogalmazott. Hangsúlyozta, 2019-hez képest minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat jövőre. Ezek között említette a családok támogatása mellett az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjakat, az államháztartásban dolgozók bérét, valamint a védelmi és rendvédelmi kiadásokat.

Hozzátette: a gazdaságvédelmi akcióterv célja, hogy megvédje a magyar gazdaság eddigi eredményeit. Ez a külső környezet lanyhulása mellett hosszú távon biztosítja az Európai Unió átlagát 2 százalékponttal meghaladó, a következő évben is 4 százalék körüli gazdasági növekedés fenntartását – magyarázta. Rögzítette azt is: a kormány továbbra is erőteljesen fellép az Európát fenyegető bevándorlással, az azzal járó terrorveszéllyel, illetve a közbiztonságot érintő hátrányos következményekkel szemben.

Elmondta, jövőre a dinamikus, 4 százalékos növekedés mellett mérsékelt 2,8 százalékos inflációval, minden korábbinál alacsonyabb, 1 százalékos hiánycéllal számolnak, valamint a külső kockázatok kivédésére és kezelésére a GDP 1 százalékát kitevő biztonsági tartalékot javasolnak, majd hozzátette: az uniós módszertan szerinti adósságmutató jövőre 66 százalékra csökkenhet. Ez az arány a 2010-es kormányváltáskor 80 százalék volt.

A szakminiszter közölte azt is, a 2020-as költségvetés nullszaldós működési költségvetés, vagyis a közszolgáltatások költségét az állam továbbra is a működési bevételeiből finanszírozza. Ismertetése szerint 2020-ban összesen 2200 milliárd forint lesz a családok támogatására, a családvédelmi akcióterv végrehajtására, és 500 milliárd forint szolgálja a gazdaságvédelmi akcióterv keretében a vállalkozások növekedésének ösztönzését.

Hozzátette: 2019-ben a családok támogatására 224 milliárd, az oktatásra 48 milliárd, az egészségügyre 184 milliárd, a nyugdíjakra 136 milliárd, az állami szférában dolgozók bérére 238 milliárd, a védelmi és rendvédelmi kiadásokra pedig 174 milliárd forinttal jut magasabb összeg.

A családvédelmi akcióterv mellett a családokat segítő intézkedések között említette a 15 százalékos személyi jövedelemadót és a családi adórendszert, az otthonápolási díjak emelését, az ingyenes tankönyvellátást, az emelkedő hallgatói normatívát, az otthonteremtési program folytatását.

Felsorolta a gazdaságvédelmi akcióterv elemeit, például a szociális hozzájárulási adó július 1-jei csökkentését, amellyel idén 144 milliárd forint, 2020-ban pedig további 156 milliárd forint marad a vállalkozásoknál beruházásra, fejlesztésre, béremelésre. Mérséklődik a kisvállalati adó, a megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó, a 100 millió forint éves árbevétel feletti vállalkozásoknak jövőre már nem kell adóelőleg-feltöltési kötelezettséget teljesíteniük, felfüggesztik a reklámadót, a kereskedelmi szálláshelyek kedvezményes áfakulcs szerint adóznak – sorolta.

Ismertetése szerint idén ősztől már nemcsak az önkormányzatok, hanem a magántulajdonú vállalkozások is igénybe vehetnek munkásszállás-építési vagy -felújítási támogatást. Hozzátette: fokozatosan csökken a fejlesztési adókedvezmény, 10 milliárd forinttal emelkedik a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és 5 milliárd forinttal az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány tőkéje, 2020-tól évi 17 milliárd forinttal lesz több az öntözési célú költségvetési forrás.

Közölte, annak érdekében, hogy minél több és eredményesebb kutatás valósuljon meg Magyarországon, 32 milliárd forint többletforrás garantálja a kutatás-fejlesztés támogatását 2020-ban. A pénzügyminiszter beszámolt arról, hogy az egészségügyben újabb, többlépcsős bérfejlesztés lesz, rendelkezésre áll a forrás továbbá a rendvédelmi igazgatásban, a bölcsődékben, a kormányzati igazgatásban dolgozók anyagi elismerésére.

2010 és 2018 között a nyugdíjak közel 30 százalékkal nőttek, vásárlóerejük több mint 10 százalékkal javult. Jövőre az inflációkövető nyugdíjemelésen túl a nyugdíjasok számíthatnak nyugdíjprémiumra is – mondta.

Közölte, hogy a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus pályázatai döntő részben lezárultak 2018-ban, 2019-től a hangsúly a projektek megvalósításán van. Közölte, 2020-ban a strukturális, a vidékfejlesztési és a halászati, valamint az egyéb uniós támogatásokon keresztül közel 1700 milliárd forintot terveznek kifizetni és megközelítőleg 1500 milliárd forint uniós támogatás beérkezésével számolnak.

Hangsúlyozta azt is, az önkormányzatok feladatellátásához igazodó központi költségvetési források jövőre is maradéktalanul rendelkezésre állnak, a helyhatóságok jövőre hitelforrás nélkül, több mint 2950 milliárd forinttal gazdálkodhatnak, amihez a központi költségvetés több mint 735 milliárd forint támogatást biztosít.

Beszámolt arról, hogy a nyugdíjbiztosítási alap költségvetése egyensúlyban van, ennek fenntartása a költségvetésnek plusz terhet nem jelent. Az egészségbiztosítási alapnál is a bevételek és a kiadások egyensúlyával számolnak – közölte.

Forrás: magyarhirlap.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.