Legújabb kutatásában a közép-európai térség gazdaságfehérítési eredményeit vizsgálta a Nézőpont Intézet, amelyet az Eurobarometer és saját közvélemény-kutatásainak, valamint az Európai Bizottság gazdasági becsléseinek másodelemzésével készítette.

– Az elmúlt évtized a gazdaságfehérítés kiemelkedő időszaka volt – számolt be a Hófehér gazdaság felé című elemzés eredményéről a Nézőpont Intézet vezetője. Mráz Ágoston Sámuel rámutatott: ennek bizonyítéka többek között, hogy 2010 után háromszorosára nőtt a kormány korrupcióellenes erőfeszítéseivel elégedettek aránya és több mint felére csökkent a korrupciót tapasztalók köre Magyarországon.

Ha mindenki tisztességesen befizeti a rá kirótt adót, a beérkező nagyobb bevételnek köszönhetően nemcsak nem kell adókat növelni, hanem adókat is lehet csökkenteni.

– mutatott rá előadásában az eredménybeszámoló után a pénzügyminiszter, majd hangsúlyozta: a gazdaságfehérítés kulcsa, hogy az adókat nem növelni, hanem beszedni kell.

ReklámTas J Nadas, Esq

Varga Mihály szerint az elmúlt évtized fontos gazdaságpolitikai eleme volt, hogy a munkát terhelő adókról a fogyasztási adókra helyezték az adórendszer súlypontját.

Az olyan új digitális eszközök mellett mint például az ekáer, online pénztárgépek, online számlarendszer, POS-terminálok telepítése mellett nemcsak hatékony, de népszerű intézkedés volt az adóbevallások automatizálása – sorolta a tárcavezető, majd rámutatott:

ma már több mint ötmillió adóbevallás 80 százalékát a NAV készíti el.

Ezek a gazdaságpolitikai intézkedések mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország Európa egyik legnagyobb gazdaságfehérítését hajtotta végre – magyarázta az intézet.

Vukovich Gabriella gazdaságkutatási igazgató a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási eredményeit és az Európai Bizottság gazdasági becsléseit bemutatva kiemelte, hogy igazi sikertörténet volt az áfarés csökkentése, amivel jelentős áfabevétel-növekedést tudott elérni a kormány.

(Magyar Nemzet / Nézőpont)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.