Öt mérkőzésből öt győzelmet aratott Románia válogatottja az észtországi Tallinnban megrendezett divízió 1/B csoportú jégkorong-világbajnokságon, és ezzel megnyerte csoportját, feljutott a divízió 1/A csoportba. A székelyföldi játékosokra épített együttes szombaton délután 3–1-re nyert Hollandia ellen.

Románia célja a tisztes helytállás volt. Magasan túlteljesítették • Fotó: Eesti Hoki

Az utolsó meccsen Romániának három pont kellet, és ezt nagy csatában, de magabiztosan szerezték meg a fiúk. Az első harmad elején Bíró Gergő ütötte a mérkőzés első találatát, majd a második harmad elején Góga Attila is betalált (2–0). Mindkét gólt emberelőnyben lőtte a romániai együttes.

A középső játékrész utolsó perceiben a hollandok szépítettek (2–1), majd az utolsó játékrész végén, két és fél perccel a rendes játékidő vége előtt, az egyenlítés reményében kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a jégre.

• Fotó: Eesti Hoki

A romániai csapat korongot szerzett, és a csíksomlyói, klubszinten a Brassói Coronát erősítő Péter Balázs saját harmadából az üresen hagyott holland kapuba lőtt (3–1).

Ezzel eldőlt, hogy Románia feljutott a második vonalba, a divízió 1/A jelű csoportba, Hollandia pedig kiesett a divízió 2-be.

HIRDETÉS

Divízió 1/B csoportú jégkorong-vb, 5. forduló:
Románia–Hollandia 3–1 (1–0, 1–1, 1–0).
Gólszerzők: Bíró Gergő (4. perc), Góga Attila (21.) és Péter Balázs (59.), illetve Levi Boer (38.).
Kapura lövések: 31–15.
Büntetőpercek: 10–22 (ebből a holland Steven Massonnak 10 perc fegyelmi).

Lengyelország–Japán – később
Észtország–Ukrajna – később

Korábbi eredmények: Észtország–Románia 3–4 (szétlövés után), Japán–Ukrajna 3–2 és Lengyelország–Hollandia 8–1; Japán–Románia 2–3, Lengyelország–Ukrajna 7–3 és Észtország–Hollandia 4–1; Lengyelország–Románia 2–3 (hosszabbítás után), Ukrajna–Hollandia 8–1 és Japán–Észtország 5–2; Ukrajna–Románia 1–5, Japán–Hollandia 2–3 és Észtország–Lengyelország 2–3.

• Fotó: Eesti Hoki
A romániai keret

Kapusok: Patrik Polc, Tőke Zoltán László (mindketten Brassói Corona).
Hátvédek: Bors Huba Ferenc, Pavlo Boriszenko, Mihály Ede (mindhárman Brassói Corona), Györfy Tihamér László, Salló Alpár, Farkas Tamás (mindhárman Csíkszeredai Sportklub), Góga Attila (Gyergyói HK), Jevgenyij Jemeljanenko (Galaci CSM).
Csatárok: Bíró Gergő, Roberto Gliga, Molnár Zsombor, Péter Balázs Szabolcs, Trancă Dániel (mind Brassói Corona), Eduard Cășăneanu, Részegh Tamás, Rokaly Szilárd (mindhárman Csíkszeredai Sportklub), Anton Butocsnov, Adrian Irimia (mindketten Galaci CSM), Csergő Hunor és Mircea Cristian Constantin (mindketten Gyergyói HK).
Szövetségi kapitány: Julius Penzes. Másodedző: Marius Trandafir.

Forrás: szekelyhon.ro

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.