Háromhetes szabadságunkat Erdélyben töltöttük, ami idő alatt többször is jártunk Csíkszeredában, több napot is szentelve a városban lévő újdonságok megtekintésével. Ezen idő alatt többször is kísérletet tettem, hogy valamiképpen mikrofonvégre kapjam a város újraválasztott polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt, aki 11 hónap után visszatért Csíkszereda élére. Ez az egy év „kényszerszünet” után újból ő lesz Csíkszereda polgármestere, aki a szavazatok 72 százalékát gyűjtötte be az önkormányzati választásokon.
Régi ismeretség köt egymáshoz, foci és hokiszeretetünk hasonló magas szinten él bennünk. Egy közös ismerősünk közbenjárásával sikerült a polgármester urat sok fontos dolga közt mikrofon mögé állítani egy interjúra.
Ebben a fél órában sok mindenről beszélgettünk, a városban lezajlott választási kampányról, a város legfontosabb problémáiról és a jövő generáció lehetőségeiről. Sajnos nem sok jóval biztatott az elöljáró de a reményt soha nem adhatjuk fel.
A következő percekben ezt hallhatják a hangminőségért elnézést ugyanis egy építkezésben álló épületben találkoztunk, amelyről az interjúban is beszélni fog a polgármester úr.