Vittorio De Sica Nápoly aranya című, digitálisan felújított filmjének vetítésével emlékezik meg a szerdán megnyíló 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál az olasz filmrendező halálának 50. és a film születésének 70. évfordulójáról – közölték a szervezők kedden a fesztivál honlapján.

Az Eduardo De Filippo, Sophia Loren, Silvana Mangano, Paolo Stoppa és Toto szereposztással forgatott klasszikus filmvígjátékot a digitális felújítás után, 4K verzióban a fesztivál megnyitó előtti díszbemutatóján, a filmmustra velencei klasszikusok szekciójában tűzték műsorra a Lidón kedden este.

Vittorio De Sica és Cesare Zavattini Giuseppe Marotta azonos című kötete nyomán írta a hat epizódból álló film forgatókönyvét. A vígjátékot, amely Nápoly különböző arcait mutatja be az egyes fejezetekben, 1955-ben vetítették a cannes-i filmfesztiválon, ahol két színész, Silvana Mangano és Paolo Stoppa alakítását is díjazta a zsűri.

Reklám

Tas J Nadas, Esq

A szegény családból származó, Nápolyban felnőtt Vittorio De Sica 1923-ban kezdte színészi pályafutását, és hamarosan filmszerepeket is kapott. Az 1940-es évektől kezdett rendezni, Biciklitolvajok című 1948-as filmjével már számos nemzetközi díjat elnyert. Sophia Loren az Egy asszony meg a lánya című filmjében nyújtott játékáért kapta meg 1962-ben az Oscar-díjat. A neorealista filmek egyik atyjaként tisztelt De Sica 1974. novemberében, 74 éves korában hunyt el.

(Kultúra / MTI)

Borítókép: Sophia Loren és Giacomo Furia a Nápoly aranya című film egyik jelenetében. Fotó: Photo12.com – Collection Cinema / Photo12 via AFP.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.