Pénteken este került sor Washingtonban a Sheraton hotel báltermében az idei év Magyar Báljára. Nagyon szép, ízlésesen megterített asztalok várták a szebbnél-szebb magyaros ruhákba is öltözött vendégsereget. Telt ház volt, lehettünk úgy 250, akik közt sok magas rangú személyiség és politikus is volt. Ezt a bál ceremónia-mesterétől Dr. Hargitai Istvántól tudhattuk meg, aki egymás után mutatta be őket.
Ezek után a washingtoni Cserkész Regős Néptánc Együttes szatmári táncokat adott elő az állva tapsoló vendégek legnagyobb megelégedésére.
A bál keretében egy meglepetés kitüntetésre is sor került. Ezt Hargitai Krisztina és Fedor Erika adta át a bál dísz-vendégének, aki nem volt más mint Magyarország volt washingtoni nagykövete dr. Szemerkényi Réka.
A volt nagykövet-asszony az elmúlt két és fél év lelkes, az amerikai diaszpóra magyarsága felé kitartó figyelemmel forduló munkásságával vívta ki, talán az elmúlt hosszú évek óta először, ezt a határtalan szeretetet, megbecsülést és elismerést az Amerikában élő magyarok körében. A volt nagykövet visszahívása váratlanul érte az itteni teljes magyar közösséget, értetlenül és fejcsóválva fogadták a magyarországi döntést. A nagykövet asszonyal készítettünk egy interjút amit a következőkben hallgathatnak meg.
A bál egy másik díszvendég dr. Patyi András volt, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. A rektor úr készségesen állt rendelkezésünkre és válaszolt néhány, az egyetemmel kapcsolatos kérdésünkre. Erről az egyetemről keveset hallottunk de most megtudhattuk, hogy nemcsak Budapesten működik hanem más magyar városban is van egyetemi területe. Természetesen magáról az egyetemről, a hallgatókról és az egyetem szellemiségéről is beszélt a dr. Patyi András abban a néhány percben amelyben mindezeket a fontos témákat kifejtette.
Mindeközben a Budapestről érkező együttes a Perfect Show Band nagyszerű zenével szórakoztatta a nagyérdemű résztvevőt. Egy hosszabb szünetben az elsőbálozókat is bemutatták, volt festmény meg fotó kiállítás, tombola, meg a II. Agárdi pálinka kiállításra és kóstolásra is sor került.
Az ilyenkor elmaradhatatlan finom fehér meg vörös bor mellett mindenki megtalálhatta magának más kedvenc italát is a helyszíni bárba, természetesen miután egy első osztályú vacsorát elfogyasztotta. Amelyhez társult egy szelet Dobos torta is.
Összességében a szervezők elmondása szerint egy újabb sikeres magyar bálon vannak túl, amely reménnyel tölti el őket a folytatáshoz. Mindenkit nagy szeretettel várnak jövőre is.