A hanganyag meghallgatható a vasárnapi élő adás után itt a weboldalon is.

1920. június 4-én Magyarország képviseletében Drasche Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston népjóléti miniszter aláírták a trianoni békeszerződést. A szerződés tartalma sokkolta az egész magyar társadalmat. Szociáldemokraták, liberálisok és konzervatívok gondolták egyaránt, hogy a béke igazságtalan és kirívóan méltánytalan Magyarországgal szemben. Ebben az adásunkban arra keressük a választ, hogy milyen okok húzódnak, húzódhatnak meg a döntés mögött. A trianoni békeszerződés (Okok és következmények).

kep111
Az aláírók, Drasche Lázár Alfréd és Benárd Ágoston távoznak a Nagy Trianon palota épületéből -Forrás: wikimedia.org

A békeszerződés szövegét a magyar delegáció átvette, majd hazautazott Budapestre és május 19-én lemondott. Ugyan a feltételeket mélyen igazságtalannak tartották, maguk is annak elfogadását javasolták a kormányzatnak. A békeszerződés aláírására két fő vállalkozott, Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche Lázár Alfréd rendkívüli követ. Ők számot vetve az aláírás lehetséges következményeivel, nem dédelgettek további politikai ambíciókat.

A versailles-i Nagy Trianon palotában 1920. június 4-én, fél ötkor aláírt békeszerződés szövege tizennégy cikkelyből állt. Az első cikkely tartalmazta a Nemzetek Szövetsége alapokmányát. A második viszont már súlyos passzusokat rögzített. Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának ötvenhét százalékát. Területe így 93 ezer négyzetkilométerre, lakossága pedig 7,6 millióra csökkent. A békeszerződés megtiltotta az országnak az Ausztriával való egyesülést, ezáltal pedig a Habsburg-ház restaurációját. A magyar hadsereg létszámát harmincötezer fős önkéntes haderőben maximálta, és megtiltotta az általános hadkötelezettséget. Nem engedélyezte többé Magyarországnak sem harci repülőgépek, sem hadihajók, sem pedig páncélosok gyártását vagy vásárlását, és le kellett mondania az országnak a dunai flotilláról is.

Magyarország ráadásul – 1921-től kezdődően – jóvátételt volt köteles fizetni a szomszédos országok közül Jugoszláviának, Romániának és Görögországnak is. Az ország vagyonát a Jóvátételi Bizottság zárolta, a katonai passzusok betartatását pedig a szintén ekkor létrehozott Katonai Ellenőrző Bizottság felügyelte. Románia 103 ezer négyzetkilométert kapott – többet, mint amekkora Magyarország lett –, amelyen ötmillió lakos élt. Csehszlovákia 61 ezer négyzetkilométernyi területtel és 3,5 millió fővel gazdagodott. A Szerb-Horvát Szlovén Királysághoz – Horvátországon kívül – 20 ezer négyzetkilométer került 1,5 millió fővel. Ausztriához pedig 4 ezer négyzetkilométer és háromszázezer fős lakosság került. Ennél is kisebb részeket kapott még Lengyelország és Olaszország is. Mind közül a legsúlyosabb veszteségnek a magyar nemzetiségű lakosság elvesztése volt, akiknek a száma 3,2 millióra becsülhető, és az elcsatolt területek lakosságának 30%-át tették ki. Romániába 1,6 millió, Csehszlovákiába 1 millió, a új szer-horvát államba 0,5 millió, Ausztriába pedig 70 ezer magyar került.

A Kecskeméti Közlöny megemlékezése a békeszerződés aláírásának hatodik évfordulóján
A Kecskeméti Közlöny megemlékezése a békeszerződés aláírásának hatodik évfordulóján Forrás: bacs-kiskun-leveltar.hu

A békeszerződés aláírása országos sokkot okozott, hisz alig akadt valaki, akit valamilyen formában ne érintett volna. Az iskolákat és az üzleteket erre a napra bezárták. A  fővárosban és a nagyobb településeken több helyen került sor munkabeszüntetésekre és sztrájkokra. A lapok fekete gyászkerettel jelentek meg, a harangokat pedig a béke aláírásának időpontjában megkongatták. A békeszerződést tartalmazó 1921. évi XXXIII. törvénycikket ugyanakkor nem ezen a napon, hanem csak 1921. július 26-án hirdette ki a magyar országgyűlés , így a békeszerződés ekkor került be a magyar törvénytárba.

A passzusokból és rendelkezésekből következett, hogy a magyar társadalom a békére igazságtalanságként tekintett és azt elfogadhatatlannak tartotta. Ennek jele volt az, hogy sokan már kezdettől fogva békeszerződés helyett következetesen békeparancsként, vagy egyenesen diktátumként aposztrofálták. Abban, hogy a szerződés korrekcióra szorul egyetértettek szociáldemokraták, konzervatívok és liberálisok is, legfeljebb a revízió mértékéről és annak tartalmáról voltak nézetkülönbségek. A teljes revízió programjának megfogalmazói minden elcsatolt terület visszaszerzését óhajtották, ezzel szemben az etnikai revízió támogatói az új országhatárok melletti magyarok által többségében lakott területekét. A revízió programja végig jelen volt a Horthy korszakban.

Közel egy évszázaddal a békeszerződés aláírása után, vajon milyen higgadt, racionális okokat hozhatunk fel arra, miért alakult, alakulhatott éppen így az első világháborús magyar vereséget lezáró békeszerződés.

  1. Az első és legfontosabb a nemzetiségi kérdés. Az Osztrák-Magyar Monarchia – amelynek a történelmi Magyarország is része volt – megalakulása óta soknemzetiségű birodalom volt. 51 milliós lakosságának a két legnagyobb nemzetiség – a német és a magyar – még 1910-ben is együttesen csak 44%-át tette ki. A magyar statisztika szerint a Magyar Királyságnak – Horvát-Szlavónország nélkül – 18,2 millió lakosa volt, amelyben a magyarság 54%-ot tett ki. A 19. század közepén ez az arány még csak 40% volt, 1885-ben pedig 45%. Mindez azt jelzi, hogy a tendencia a magyarság arányának óvatos növekedése volt, de a háború előtti utolsó 1910-es népszámlálás is még csak relatív magyar többséget mutatott ki. A Habsburg birodalom dualista jellegével elsősorban a csehek voltak elégedetlenek, akiknek a képviselői már az 1870-es években a birodalom föderalizálását szorgalmazták. Ezt azonban a német és a magyar politikai vezető réteg meggátolta. A csehek mellett a föderalizmus gondolata a századfordulón megjelent a Monarchia horvát vezetőinek körében is. Az 1868-as magyar nemzetiségi törvény az ország minden lakosa egyenlő jogokkal ruházta fel, a nemzetiségeknek pedig a kulturális autonómia több elemét is biztosította. Politikai nemzetként azonban nem ismerték el őket és a törvény elzárkózott a területi autonómiák létrehozásától is. Sokan sérelmezték a nemzetiségek szószólói közül azt is, hogy a törvényhozás mellett a közigazgatás hivatalos nyelvévé – sőt egyre inkább az oktatásé is – kizárólagosan a magyar nyelv vált. A föderalizálási tervek mellett egyre-másra jelentek meg olyan elképzelések is, amelyeknek a szerzői már a Monarchia megszüntetésében és önálló autonómiákban gondolkodtak.
kep113
Az Osztrák Magyar Monarchia nemzetiségi térképe Forrás: ujmagyarevezred.nl
kep114
Az utódállamok területi követelései – a propaganda eszközeivel megjelenítve Forrás: klauzal.hu
  1. Az osztrák expresszionista festő, költő és drámaíró, Oskar Kokoschka így rögzítette a háború előtti időszak Monarchiáját: „Az általunk addig megismert egyetlen világ veszedelmesen düledezett. […] A korona összes államában leküzdhetetlen bajok támadtak, amelyeket csak a Monarchia föloszlatásával lehetett végleg megoldani. Az egyes nemzetek szellemi elitje ablakokat kezdett bezúzni, a nemzetközi beállítottságú munkásság barikádokat emelt az utcák kövezetéből. Hazafias politikusok azt követelték, hogy hazájuk kizárólagos joggal aknázhassa ki természeti kincseit. […] Nagyhangú politikusok érveltek az eszméik mellett, a Német Egység hívei a Birodalomhoz való csatlakozást, az Irredenta hívei Olaszország egyesülését vagy Nagyszerbiát hirdették. Egy pánszláv csoport a cári birodalomhoz való csatlakozásban reménykedett. Mindenki a saját jövőbeli államában hitt”. Ahhoz, hogy az események így alakulnak minden bizonnyal hozzájárult az, hogy a 19. század második felétől az Oszmán Birodalom helyén a Balkán félszigeten olyan új államok jöttek létre, amelyek a Monarchiával szemben területi követeléseket fogalmaztak meg. Ezek közé sorolható az 1861-ben kikiáltott egységes Olaszország, amely a Monarchiától területeket akart szerezni az Adriai tenger térségében, mindenekelőtt Isztria, Tirol és Dalmácia környékén. A Moldvai fejedelemségből, Dobrudzsából és Havasalföldből 1881-ben megalakult Román Királyság, amelyik igényt formált az Orosz Birodalomtól Besszarábiára, a Monarchiától pedig a románok által is lakott Erdélyre. Az egy évvel később, 1882-ben létrejött Szerbia amelynek nagyszerbia létrehozására irányuló törekvése az összes szerbek, horvátok és szlovének által lakott területek egyesítését hirdette. Az első világháború katalizátora volt a Monarchián belüli nemzetiségi feszültségek megnövekedésének, és kiélezte a Birodalomnak a szomszédos országokkal folytatott viszonyát.
  2. Döntő mértékben járultak hozzá a végleges békeszerződéshez a világháborúban győztes államok stratégiai elképzelései, háború alatti ígéretei és tervei is. Az első világháború ugyanakkor nem úgy indult, hogy a Monarchia felosztása előre eldöntött lett volna. A győzelem kivívásához új szövetségesekre volt szükség. Ilyeneket – mindkét fél – értelemszerűen területi ígéretekkel tudott a maga oldalán bevonni. Olaszország és Románia is területi követeléseinek támogatása fejében szállt be a küzdelembe az Antant szövetségeseként. Az évek, évtizedek óta létező nemzetiségi törekvéseket a későbbi győztesek csak háború közepén kezdték felkarolni. Ekkorra erősödött fel az a gyanú, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia többé nem fogja tudni azt az európai kiegyensúlyozó szerepet betölteni, amit a Birodalomtól elvártak volna. Ezt táplálta az 1915-ben megfogalmazott német Mitteleuropa terv, amely győzelem esetén a kontinetális Európában hegemón szerepet játszó Németország képét vetítette előre. És ehhez járult hozzá legfontosabb keleti szövetségesüknek számító Oroszország kiválása a háborúból, valamint a vele kötött breszt-litovszki békében rögzített német területi- és gazdasági nyereségek. Végezetül az úgynevezett spai egyezmény, Monarchiának 1918. májusában Németországgal kötött szerződése, amelyben a két aláíró fél még szorosabb politikai, gazdasági és katonai szövetséget hozott létre. Amögött, hogy utóbb a nemzeti önrendelkezési törekvéseket támogatták, ezek a felismerések húzódtak.
  3. Fontos kiemelni az első világháborús vereséget is. Amennyiben Németország, a Monarchia és szövetségeseik győztesen került volna ki az évekig tartó konfliktusból, akkor egész máshogy nézett volna ki a háború utáni Európa térképe. Még akkor is, ha a nemzetiségi túlsúly miatt a Monarchia egységét a világháborús győzelem sem garantálhatta volna. A háborút ugyanakkor a Monarchia elveszítette, a győztesek pedig – ahogy az lenni szokott – a „Vae victis”, azaz a „Jaj a legyőzötteknek” elvét alkalmazták vele szemben.
  4. Végezetül – de nem utolsó sorban – nem segítette a Magyarország iránti nagyobb szimpátia kialakítását az a kép sem, amelyet az ország az 1918–1919 közötti időszakban magáról a külföld felé sugárzott. A forradalmakat követő, rövid életű rendszerek egy megvert, gyenge, polgárháborús állapotokkal küszködő ország képét közvetítették nyugat felé. Különösen a Tanácsköztársaság kikiáltása – és a világforradalom elterjedésétől való félelem – riasztotta a Párizsban ülő diplomatákat. Nem segítette az igazságosabb magyar álláspont érvényesülését az – az utóbb naivnak bizonyuló – elképzelés sem, hogy együttműködő és engedékeny magatartással sikerülthet majd szimpátiát ébreszteni az ország iránt. De nem járt sikerrel a fegyveres ellenállás, a Tanácsköztársaság északi hadjárata sem, hiszen az Antant a tervezett határok mögé való visszavonulásra utasította a Magyar Vöröshadsereget. A tárgyalófélnek tekintett magyar képviselők pedig túlságosan későn érkezhettek ki, a már egy éve ülésező párizsi békekonferenciára. Az elhúzódó háborúból való teljes kiábrándulás, a frontokról hazainduló katonák, az elhibázott politikai és katonapolitikai döntések és a gyakori rendszerváltások miatt pedig Magyarország nem tudott következetesen végiggondolt, egységes álláspontot képviselni és egy konszolidált állam benyomását kelteni. Ehhez pedig nem volt képes kellő katonai erőt is társítani.
Az őszirózsás forradalom
Az őszirózsás forradalom Forrás: wikimedia.org

Mindezek együttesen járultak ahhoz, hogy a világ új rendjéről döntők a nemzetiségi önrendelkezésekben képzelték el a jövőt. A tervük az volt, hogy a velük szövetséges kis államok láncolatára építve, sikerül majd Oroszország hagyományos nyugati expanziójának és Németország keleti irányuló politikai törekvéseinek is gátat szabni. A békekötések után alig két évtizeddel később kitört még sokkal nagyobb világégés megmutatta, hogy mekkorát tévedtek.


A hanganyag meghallgatható a vasárnapi élő adás után itt a weboldalon is.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 141–149.

Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Budapest, Osiris Kiadó, 2007.

Romsics Ignác: Trianon okai. (http://www.grotius.hu/doc/pub/UUYRSV/2010_122_romsics_ignac_trianon_okai.pdf)

Avatar
1983-ban született Dunaszerdahelyen. A révkomáromi Selye János Gimnáziumban 2001-ben tett érettségit követően egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte történelem-politológia szakon. 2012-től az egri Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza. Érdeklődési területe az első világháború hatása, a magyarországi vörös-és fehérterror, a Magyarországi Tanácsköztársaság és a huszadik század első felének magyar történelme. Tanulmányai a Kommentár, a Múltunk, a Limes és a Rubicon folyóiratban jelentek meg, ez év nyarától a www.mandiner.hu internetes portálon is publikál. 2015 novemberétől a Mikes Kelemen Program clevelandi ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.