Clevelandi magyarok meséltek rádiónk riportsorozatában 1956 karácsonyáról. A közös sors ellenére három család három különböző története rajzolódik ki a visszaemlékezéseikből. Hargitai Istvánnak, Megyimóri Máriának, valamint Böjtös László tiszteletbeli konzulnak és feleségének, Györgyinek köszönjük, hogy meghívtak bennünket az otthonaikba, és megosztották velünk a személyes történeteiket, amelyekről nem nagyon szoktak beszélni.

A szabadságharc leverése utáni időszakban, ’56 novemberében mindnyájuknak sikerült szabad földre lépni, és Ausztriában érte őket az advent, miközben arra vártak, hogy Amerika befogadja őket. Hargitai Istvánék nagy családdal menekültek, és egy határ közeli városka egykori kaszárnyájában szállásolták el őket. A Ferenc József idején épült táborhelyen primitív körülmények között éltek, mégis meghatározó emléke, hogy a nyitott kapun szabadon közlekedhettek. Karácsony előtt a gyerekbanda kiszökött a lágerből, és betévedt a pár kilométernyi távolságra fekvő Szent Pölten városába, ahol megdöbbenve tapasztalták, hogy fényárban úszik minden. Úgy élték ezt meg, mintha a fekete-fehér kommunista Magyarországról egy színes filmbe, Tündérországba kerültek volna. Karácsonyi dalok szóltak, amelyeket otthon csak titokban énekelhettek, mindenki kedves volt hozzájuk, ők pedig ámulva nézték a kiállított autókat és a kirakatokat, amelyek tele voltak játékokkal. Az édességboltból kilépő asszony, miután megtudta, hogy magyarok, csokoládét adott nekik. A Szentestét a barakkban töltötték, karácsonyi dalokat énekeltek, és reményekkel telve tervezgették a jövőt. A gyerekek természetesen vágytak arra, hogy ajándékot kapjanak, noha tudták, hogy a szüleiknek nincs pénze. A várostól azonban kaptak ajándékot: meleg ruhát, cipőt, sapkát, kabátot. A legnagyobb ajándék mégis az volt, amikor a nagybátyját értesítették a lágerben, hogy otthon maradt felesége és két lánya is szabad földön van, és meglátogathatja őket. A szilveszter estét már Salzburgban töltötték, ahol az amerikai menekülttáborban régi magyar filmeket vetítettek nekik. Ott voltak, amikor január első napjaiban megérkezett Nixon – akkor még – alelnök, hogy kifejezze az amerikaiak támogatását a magyar szabadságharcosok és bevándorlók iránt. Nem sokkal később innen szállították őket Münchenbe, ahonnan Amerikába repültek. Indulás előtt, az utolsó pillanatban taxival megérkezett a nagynéni a lányokkal, s az egyesített család együtt indult el új hazájukba. István 60 év távlatából is elérzékenyült a megható történeten, s miközben a Life magazin 1957 januári számát nézegettük, a címlapon Nixon salzburgi látogatásával s belül a képes riporttal, előkerült az első amerikai karácsonykor készített családi színes fotó is.

Megyimóri Mária családja Szombathelyen keresztül hagyta el az országot. A szülők a két kislányukkal Budapestről utaztak a rokonokhoz, mivel hallották, hogy ott át lehet jutni Ausztriába. A határ közelében az édesapja meghúzta a kéziféket, s akik menekülni akartak, mind elhagyták a vonatot. Máig élénken él az emlékeiben, hogy édesanyja azt mondta, ne nézzenek vissza, s miközben mentek előre az ismeretlen felé, szorították a két babát, amit otthonról magukkal hozhattak. Az osztrákok már várták őket, az emberek kedvesek voltak hozzájuk, kakaót és csokoládét kaptak. Néhány napra egy iskolaépületbe kerültek, ahol szalmán aludtak. Innen kellett felutazniuk kétszer is Bécsbe, ahol az amerikai követségen interjúvolták őket, mivel menedékjogot kértek. Marika Bécsben találkozott először igazán a karácsonnyal, amely óriási kontrasztot alkotott az utolsó otthoni emlékeivel a szürke, poros, szétlőtt és holttestek borította Budapestről. A Mariahilfer Strasse utcán a gyönyörű díszkivilágítás és a teli üzletek elvarázsolták őket, ahogy néztek befelé a kirakatüvegeken. Annyi pénzük volt, hogy az édesapjuk vett nekik mézeskalácsot. A lágerből néhány nap múlva Scheibbs városába küldték őket, ahol 3-4 hetet töltöttek, s a gyerekek iskolába is jártak. Egy hotelben szállásolták el őket, itt érte őket a Szenteste. A lakosság a segítségükre volt, édesapjának sikerült egy kis fenyőfát szereznie, és még ajándék is került a fa alá, a lányok nagy meglepetésére. Amikor kinyitották a szemüket, az igazi gyertyákkal díszített karácsonyfa alatt ott ült az otthonról hozott két baba, s néhány szem narancs, csokoládé. A várostól kapott pénzből bakancsot és meleg ruhát kaptak a gyerekek. Elénekelték négyen a fa körül a Mennyből az angyalt, amit még az édesapjuk is megkönnyezett. A későbbi, amerikai karácsonyokon is megőrizték a magyar szokásokat – az asztalon látható kalocsai mintás Mikulás-babát pl. Marika készítette és ajándékozta a családtagoknak, barátoknak -, és csak kevés ajándék került a fa alá, mert azt tartották a legnagyobb értéknek, hogy együtt vannak.

Böjtös László és felesége, Györgyi fiatal házaspárként mindössze egy kabáttal érkezett Ausztriába. Amerikába tartottak, ahonnan Györgyi édesanyja származott. A bécsi Westbahnhof állomáson töltöttek egy éjszakát, ahol László leterítette a földre feleségének a télikabátját, noha a sok pénzért vett felöltőben otthon még a villamoson sem ült le, nehogy megtörjön a szövet. Innen egy kiürült orosz laktanyába vitték őket, ahol szalmazsákon aludtak, kezükben a Szépfalusi István evangélikus lelkésztől Bécsben kapott Bibliával. Később kimentek az utcára, nézegettek be a karácsonyi fényben csillogó házak ablakain, miközben a pár filléren vett sült gesztenyét szorongatták, ami emlékeztette őket az otthonra. Azt mondják, ott élték át a legigazibb karácsonyt, s értették meg a betlehemi csodát, hogy Jézus Isten karácsonyi ajándéka az emberiségnek. Ez volt a biztos pont az életükben, amivel elindultak az új jövő és az ismeretlen otthon felé. A karácsony és újév közötti időszakot amerikai táborhelyen töltötték, ahonnan két papírdoboznyi használt ruhával érkeztek Clevelandbe, amit az osztrák lágerben kaptak. Valójában azonban azzal az egy „közös” kabáttal jöttek Amerikába, amely a kettejük összetartozását szimbolizálta. Itt aztán új életet kezdtek, bár úgy tervezték, hogy mennek vissza. Ez végül nem valósult meg, letelepedtek Clevelandben, ahol László építészként hamar munkát kapott. A magyar közösségnek is több épületet, templomot tervezett, majd tiszteletbeli konzulként sokat tett a magyarságért, a megmaradásért. Gyermekeikkel és családjaikkal ma is otthoni szokások szerint, együtt ünneplik kelet oldali házukban a karácsonyt.

A videókat Molnár Zsolt és Miklós Melánia, rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa készítette.

Avatar
A Bocskai Rádió Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa 2018/19-ben. Rádiós és újságírói tapasztalataival 9 hónapig segítette munkánkat. Színvonalas eseménybeszámolóival, interjúival, esszéivel gazdagította írott és rádiós anyagainkat. Részt vett a Cserkész Rádió és TV szerkesztésében, a Duna TV számára készített riportok készítésében, valamint Diaszpóra hírek és Clevelandi emlékek témában saját rovatokat indított. Ötletéből született meg az 56-os karácsonyi emlékek háromrészes filmes riport. Színházi és dramaturgi tapasztalataival hozzájárult a nemzeti ünnepek méltó clevelandi megünnepléséhez az október 23-i és március 15-i műsorok összeállításával. A Bocskai Filmklub első évadának szakmai szervezője volt.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.