2014. augusztus 31-én tartotta meg a clevelandi Cserkész Barátok Köre az 59. Cserkésznapot. Joggal mondhatjuk, hogy a Cserkésznap minden évben az egyik legnagyobb „magyar esemény“ Clevelandben és környékén, idén sem volt ez másképp. A nap folyamán körülbelül 2100 látogató fordult meg a German Central Parkban (Parma, Ohio), amely most már hagyományosan több éve otthont ad a Cserkésznapnak.
A nap cserkész módra, zászlófelvonással kezdődött. A 14. sz. Görgey Arthur Cserkészcsapat, a 22. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat, a 33. sz. Szilágyi Erzsébet Felnőttcserkészcsapat, a 34. sz. Zrínyi Ilona Leánycserkészcsapat, a chicago-i és a new york-i körzet cserkészei, valamint a Kanadából és Kárpát-medencéből érkezett magyar cserkészek jelentést tettek Szentkirályi Pálnak, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetőtisztjének, majd közös istentiszteleten vettünk részt. A római katolikus misét Kiss Barnabás detroit-i ferences testvér mutatta be, a protestáns istentiszteletet Tamásy Éva, clevelandi evangélikus lelkész végezte.

A Cserkésznap egy cserkészek által szervezett, ám korántsem csak cserkészek számára fenntartott rendezvény. Kiváló lehetőség a cserkészek és a cserkészet nyilvánosság felé való bemutatására, illetve jó alkalom sokaknak, hogy legalább az évben egyszer elvegyüljenek a magyar közösségben és a magyar gasztronómiában.
A programok idén is rendkívül változatosak voltak. Egész nap elérhető volt a Magyar Konyha, amely több helyszínen is kínálta a magyar gasztronómia csodáit. A Főkonyhán a klasszikus magyar főételekhez (pl. töltöttkáposzta, gulyás, paprikáscsirke) lehetett hozzájutni, a Lacikonyhán a lángos, a lacipecsenye és a sült kolbász volt a legnépszerűbb. A Pesti Kávéház számos – a helyi magyar pékségekben készült – tortával és süteménnyel várta a vendégeket. Ezek mellett külön standokon lehetett kapni kürtőskalácsot és palacsintát is.

A clevelandi cserkészvezetőkből álló Regös Csoport idén is kitett magáért, több alkalommal léptek fel nagy sikerrel. Először Küküllő-menti táncokat mutattak be magyarlapádi viseletben, majd egy gömöri koreográfiát, amely egy magyarbődi lánytánccal volt fűszerezve, ill. egy szilágysági táncrendet. Valamennyi fellépésüket hatalmas ováció kísérte, a közönség hálásan értékeli azt az hagyományőrző, értékteremtő munkát, amelyet a Regös Csoport képvisel.

Ezek mellett egész nap folyamatos élőzene volt (több zenekar által), a cserkészek népdalokkal és szavalatokkal szórakoztatták a vendégeket. Magyar könyvvásár, tombola, népművészeti piac, vadon élő állatok bemutatója, focimeccsek, tűzoltó- és mentő-bemutató is volt, így mindenki megtalálhatta a neki való programot. A Cserkésznap késő este zárta be kapuit, a szervezőkre még hosszú pakolás várt, azonban a jól végzett munka örömével takarítottuk el a „romokat“. Aki pedig látogatóként jött ki, egy igazi magyar napban volt része a lacipecsenyétől a minőségi magyar néptáncig. A clevelandi cserkészek ismét bebizonyították, hogy lelkesek, szervezettek és erősek, komoly tömegeket képesek megmozgatni, és pótolhatatlan szereplői Cleveland és környéke magyar életének.
Forrás: Bodor Mihály / nemzetiregiszter.hu
























