Ha valaki igazán szerencsés, akkor talál valakit, akivel szilárdan állhat együtt, és optimális körülmények között egy monogám, gyermekközpontú és hosszú távon fenntartható házasságban élhetjük meg ezt. Ez az ideális és normális, e nélkül minden összeomlik. Ebben az összeomlásban kialakul a káosz, a szorongás, és kialakulnak a harcok – jelentette ki az V. Budapesti demográfiai csúcson elmondott előadásában Jordan B. Peterson, aki legutóbb négy hónapja járt Magyarországon.

A kanadai sztárpszichológus akkor, május 9-én a Mathias Corvinus Collegium által szervezett programon adott elő a családokról.

Szükségsek a párbeszédek

A klinikai szakpszichológus a mostani rendezvényen kifejtette, hogy

ReklámTas J Nadas, Esq

Nyugaton az emberek szenvednek egy téves nézettől, félreértelmezik a mentális egészség kérdését, arra belső szubjektív dologként gondolnak.

Az identitásra és mentális egészségesre vonatkozó materialista megközelítés alapvetően téves. Szavai szerint önmagában, egyénként nem lehetünk mentálisan egészségesek, csak közösségben. Feltette a kérdést: mennyire lehet valaki normális és egészséges, ha valakinek a felesége és a férje, gyermekei és szülei rossz állapotban vannak? Úgy véli, ez teljes káoszt hoz az életben, mert az emberek intenzív módon szociális lények. Azt a példát hozta fel, hogy a pszichopata bűnözők is mélységesen megremegnek, összeomlanak az erőszakos izolációtól. Peterson kifejtette, hogy az ember az identitását párbeszédekben alakíthatja ki másokkal, ez történik egy házasságban is. Vagyis folyamatosan meg kell tárgyalnunk az identitásunkat más emberekkel, és önkéntes játékkal tesszük azokkal, akiket szeretünk. S ez csak akkor megy, ha harmonikusan tudjuk játszani, és ekkor lesz az irány egészséges. Ez véd meg minket a szorongástól, különben cél nélkül elveszünk, nem lesz előttünk reménység.

A nukleáris család erő

Ha nincs cél, nincs magasabb érték, és akkor nincs remény sem. A szükséges értékeket pedig a közösségi, társadalmi, emberi kapcsolatokban találhatjuk meg

– emelte ki. Hozzátette: ehhez jó emberekre, szövetségekre, transzcendens elköteleződésre, a házasságra van körülöttünk szükség brutálisan hosszú távon, e nélkül rossz helyzetbe sodródhatunk. Hozzátette: a bajokat, a viharokat a jó és szilárd házassággal le tudjuk küzdeni évtizedeken keresztül, Isten segedelmével. Rámutatott arra, hogy sokan eltérnek az ideáltól, de arra kell törekedni, hogy minél közelebb kerüljünk ahhoz, és lehetőleg megvalósítsuk azt.

Jordan B. Peterson arról beszélt, hogy

egy stabil házasságban ketten erősebbek vagyunk, mint külön-külön lennénk, és oda érkezhet az élet. A nukleáris családban az apa a férfi, a nő a feleség, szövetségük a házasság és gyümölcse a gyermek. A kisbabát, amikor kezünkbe vesszük, az fantasztikus.

– Aki ezt nem látja, az végtelenül veszélyesen vak – tette hozzá. Szavai szerint a gyermek egy csoda, akit védelmezni kell mindentől. Ez transzcendens kötelesség és felelősség. Hangsúlyozta, hogy ha önmagunknak mi vagyunk a legfontosabbak, akkor csak éretlen gyermekek vagyunk. Magasabb rendű, transzcendens célnak kell alávetni magunkat, vállalunk kell a felelősséget, ami megvéd minket. Az egyén a házasság fészkében helyezkedik el jól, az értékeket a társadalmi kapcsolatainkban találjuk meg.

Nyugaton reménytelennek tűnnek a fiatalok

A sztárpszichológus beszélt arról is, hogy pozitív tartalmat és reményt kell adnunk a gyermekeinknek.

Egy gyermek érkezése szerinte hatalmas lehetőség a felelősségvállalásra, ezt stabilizálja a házasságot, mert rákényszeríti őket arra, hogy az érésre, hogy a jövőbe nézzenek.

Kitért arra is, hogy minden egyes anya odaadja az életnek a gyermekét, és tudja, hogy az élet össze fogja törni a gyermeket, de mégis megteszi.

A Torontói Egyetem pszichológia tanszékének professzora kifejtette, hogy nyugaton reménytelenek a fiatalok, küzdenek a szorongással és darabokra hullott a személyiségük. Hangsúlyozta, hogy mindannyiunknak fel kell vennünk a keresztet a hátunkra, ez a központi felelősségünk minden társadalomban. Hozzátette: a maximum felelősség önkéntes felvállalása a dolgunk. Ha valaki nem vállalja a terheket, annak az alternatívája a pokol, a célok nélküli reménytelenség. A család az egyén és az állam sarokköve.

Ha valaki ezt mondja, tudjuk jól, igaza van

– hangsúlyozta.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Jordan B. Peterson (Fotó: Havran Zoltán)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.