“Itt volt a hagyományok szerént Béla vára, melyről a Bélhavas neve is eredne. Ugyan is midőn a világ renditő hun birodalom össze omlott, s a hóditott népek a boszú fegyverivel kezdték üldözni a hunok megmaradt töredékeit. Azok, kik e vérrel szerzett hazától megválni nem akartak, vagy ide szorulva távozni nem tudtak, s a felzúdult népek alattvalói lenni sem akartak: Erdély keleti oldalának természet által is védett rengetegjei közé vonták meg magokat, hol az őserdőktől környezett legmagasabb hegycsucsokra várakat épittettek, s függetlenségök megvédése és egymás oltalmára szövetkezvén, elhatározták, hogy midőn valamely várterület lakóit vész fenyegeti, ott lármafa gyujtatván; a többi vár lakói a megtámadottnak oltalmára siessenek.
Ezen egymással egybefüggésben, s láttani összeköttetésben lévő várlánczolatnak középpontját képezé – a hagyomány szerént – ezen a Hargita tetőn épült, legmagasabban fekvő Béla vára, honnan egész Csik, Udvarhelyszék és Erdővidék végig pillantható volt, s midőn itt vész-tűz gyujtatott fel, akkor vész fenyegette a rabonbánok honát, s mindenki fegyveresen tartozott a fenyegetett haza oltalmára sietni. E vár a hagyomány szerént még a mongol duláskor állott. Most annak semmi látható nyoma nincsen; a hegycsucs körül mindenütt nagy halom szabályszerü lapos kő halmaza hever, mi a néphit szerint a leomlott várfalak maradványa lenne.”
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása
