A legértékesebb dolog, hogy az emberi értelmet csiszoljuk – 102 éves jezsuita szerzetes, Őrsy László atya portréja

Nem kerestem, jött egy időpont és a Világegyetem terveiből megvalósult. – a legidősebb magyar jezsuita nem tudja, miért lett jezsuita, ő nem tervezte. Őrsy László atya prédikációi, könyvei ma is érvényesek azoknak, akik Isten akaratát keresik életükben. A szerzetes különleges történetekben gazdag életútját, és azt a szellemi-lelki jót, amit a Jézus Társaságának, híveinek, tanítványainak adott, szinte lehetetlen egy rövid írásban összefoglalni, ezért erre nem is tennénk kísérletet. Helyette górcső alá vesszük a főbb földrajzi állomásait és emlékezetes életeseményeit. A 102 éves egyháztudósból ma is hihetetlen szellemi frissesség árad. Derűs és humoros személyiségét, szorgalmát olyan történelmi időszakok edzették, amely sokunk számára már csak a történelemkönyvek lapjairól ismert. Gondviselésre való hagyatkozás és szorgalom, Dr. Szemerkényi Réka, Magyarország Washingtoni Nagykövetségének egykori nagykövete beszélgetett. Az interjú 2022 őszén készült.

100 év olyan gyorsan elment, mintha nem is lett volna. Őrsy László atya a család első gyermekeként, 1921-ben született a Fejér megyei Pusztaegresen. 1927-ben kezdődött az értelmi életem, amikor beléptem a fehérvári ciszterci gimnáziumnak az első osztályába. Első tanulmányai és első sikerei az ősi királyi székhelyhez, Székesfehérvárhoz kötik. Az irodalom volt a kedvenc tantárgya. Nagy hatással volt rá az a nyolc év, amit a ciszterci tanárok szárnyai alatt töltött. Jó emberek voltak, akkor is a diákjaik mellett álltak, ha azok valami rosszat tettek. László atyában kezdettől fogva ott volt a megismerés, felfedezés vágya. Olyannyira, hogy egészen kicsi gyerekként, már-már számonkérően mászott fel édesapja ölébe, hogy az Üdvözlégy, Mária kezdetű imát is tanítsa meg neki. Édesapja tanár volt, majd iskolaigazgató is. Őrsy atya talán tőle örökölte, hogy a tanításban mindig nagy értéket látott. Vallja: a legértékesebb dolog, hogy az emberi értelmet csiszoljuk. Saját magunknkét is, másokét is. Gimnázium után minden józan gondolkodású fiatalember meg akarja váltani a világot. Én is ehhez a csoporthoz tartoztam. Ebből a megfontolásból érettségi után jogi tanulmányokat kezdett a Pázmány Péter Tudományegyetemen.

Egy rövid ausztriai kitérő után Rómában, a kereszténység kellős közepében érte a felismerés, hogy jezsuita lesz. Ma is emlékszik a dátumra: 1943. augusztus 10-e volt, csodálta a régi romokat és az új épületeket.  Bár nem tervezte, de nem is lepődött meg a felismerésen, hiszen jó alapot kapott a cisztercieknél. A bencéseket és a jezsuitákat is ismerte. Néhány napig hagyta érlelődni magában a gondolatot, de az csak erősödött ahelyett, hogy lankadt volna. 1943. augusztus 14-én hivatalosan átlépte a jezsuita noviciátusnak a küszöbét, a zugligeti Mandézában, és kérte felvételét a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományába. A második világháború kitörése László atyát már Budapesten érte, 1944 karácsonyát is a jezsuitáknál töltötte. Emlékszik, egyedül sétált, amikor meglátta dübörögve jönni a szovjet tankokat. Pest felé tartottak és nyugat felől támadtak. A Mandézába is bejöttek a tisztek, a szerzetesek előbb olyan kuckókat kerestek, ahol megbújhattak előlük, de a szentesti vacsorán az orosz megszállókat is tortával kínálták a fiatal jezsuiták. Másnap már nem vigadoztak az orosz katonák, hiszen a némettel való tárgyalás közben több tisztjük életét vesztette. Parancsra megindultak az ágyúik a város irányába, minden célzás nélkül lőttek. Először csak azt lehetett tudni, hogy a hidakat épen hagyják. László atya – elöljárója kérésére – azzal lett megbízva, hogy az ágyúlövések pillanatában ablakot nyisson a noviciátus épületén, nehogy a nagy légnyomás-különbség miatt beomoljanak az üvegek.

Mivel Budapest nem volt biztonságos, a jezsuiták 25-30 fővel levonultak a sértetlenül maradt kalocsai gimnáziumukba. A front megindult Székesfehérvár irányába, majd a Balaton felé. Ingadozott előre-hátra, de a gimnáziumot nem foglalták el az oroszok. László atya – társaival együtt – Kalocsán maradt egészen májusig, ahol védelmet kaptak és időnként részt vállaltak a sebesültek ellátásában. Nyár elején papi ruhában, egy krumplival telerakott tehervagonra kapaszkodtak fel, hogy visszajussanak a fővárosba, ahol már lecsillapodtak a harcok. Láttam Budát frissen romokban, de hihetetlen gyorsasággal újraépítették. A reverenda egyébként megmentette a fiatal jezsuitákat. Az oroszoknál ugyanis akkor az a parancs volt érvényben, hogy papokat nem bántanak, nehogy úgy tűnjön, hogy kollektív egyházüldözésnek tűnjön.

A jezsuita rend a második világháború alatt próbált alkalmazkodni a helyzethez, mindvégig megtartva a rendben előírtakat, gyűléseiket. Az elöljárók arra buzdították a fiatal szerzeteseket, ha tehetik, menjenek külföldre. Azok pedig, akik közvetlenül a néppel foglalkoztak, mind maradjanak. László atya ekkor Szegeden folytatott filozófiai tanulmányokat, 1946 őszén – körülbelül 25 rendtársával együtt – hagyta el Magyarországot. Az első állomás – az éppen francia megszállás alatt álló – Ausztria volt. Innen hamarosan tovább indultak, hogy Rómába érve becsatlakozzanak az oktatásba. Ám az amerikai kézen lévő olaszok vízum hiányában nem engedhették be a jezsuita csapatot. Őrsy atya élete egyik legjobb vakációját töltötte az Innsbruck-i hegyekben, amíg a vízumra vártak. A dokumentum hat hét után megérkezett, és elkezdődhetett a fiatal jezsuiták élete Rómában. László atya egyébként itt fejezte be filozófiai tanulmányait 1948-ban, és ugyanitt kezdte el a teológiát, amit 1950–52 között Leuvenben zárt le.  Ebben a belga városban szentelték pappá 1951-ben. 1953-ban St. Asaphban végezte a terciát, vagyis a jezsuita képzést lezáró harmadik próbaévet. A következő évben Londonban volt lelkipásztor, majd Rómában bienniumot végzett kánonjogból, és a Gergely Egyetemen doktorált. Oxfordban tanult polgári jogot, majd 1961–66 között Rómában a Gergely Egyetemen tanított kánonjogot, közben spirituális volt az Angol Kollégiumban.

Izgalmasak és mozgalmasak voltak ezek az évek az egyház életében is, ugyanis 1962-ben nyílt meg – a több mint kétezer püspök részvételével tartott tanácskozás – a II. Vatikáni Zsinat. A XXIII. János pápasága alatt sok feszültség uralta az egyházat. Az I. Vatikáni Zsinat óta forradalmi változások történtek, két háború volt a világ mögött, a katolikus egyháznak szembe kellett néznie a modernség kihívásaival. Az, hogy mi volt a szándék a zsinat összehívásával, és miről tárgyalnak majd, azt a maga a római egyházi adminisztráció sem tudta előre. A kéthónapos ülések szünetekkel, de három évig tartottak. A folyamat nem volt mentes emberi küzdelmektől: össze nem illő hangok hallatszottak a püspökök között, olykor heves harcokat vívtak. A II. Vatikáni Zsinat számos reformot vezetett be a Katolikus Egyházban. Talán a legismertebb a 16 dokumentum közül az, amely kimondja, hogy a liturgia minden nemzet számára anyanyelven kell, hogy megszólaljon. A II. vatikáni zsinat bezárásának napja, 1965. december 8-a egyszerre volt befejezés és új kezdet. A püspökök hazamentek, a népnek kell folytatnia a megértés keresését, új belátásokra jutnia, felfrissült módon hirdetnie az üzenetet.

Őrsy atya közvetlen közelről követte a zsinati eseményeket, hiszen teológiai tanácsadói szerepet töltött be a tanácskozáson részt vevő salisburyi érsek mellett. Megfigyeléseiről a Bocskai Rádió interjújában is beszélt: XXIII. János pápa nagy ember volt, gazdag értelmi háttérrel. Pápasága előtt nuncius volt a Közel-Keleten, Törökországban, Görögországban, Bulgáriában. XXIII. János pápa személyében volt egy bölcs egyensúly. Öröksége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a katolikus és protestáns egyház közeledjenek egymáshoz, a kereszténység közös alapjaira, az egy keresztségre helyezve a fókuszt. A zsinati egyháztapasztalata, dokumentumai, elemzései alapozták meg Őrsy atya teológusi és további tevékenységét, munkásságát. Könyveiben és tanulmányaiban választ keres a zsinat utáni Egyház kihívásaira: Életerős zsinat (2017), A Lélek terében (2020).

1956-ot Rómában élte meg, épp a doktori disszertációján dolgozott. Onnan követte, hogy mi történik Magyarországon. A forradalom kitörésének első napjaiban még olyan gondolatok is felmerültek szerzetestársaiban, hogy hazamenjenek.

Volt olyan fázisa az életemnek, amikor nem tudtam eldönteni, melyik az én nyelvem. Magyarnak született, magyar környezetben nevelkedett, egy időben a franciába mélyedt bele, később az angol nyelv lett a legkönnyebb számára. Bár nem tudja ész érvekkel megmagyarázni, de a szabadság iránti vágy vonzotta az Egyesült Államokba, Érezte, hogy ott majd írhat, beszélhet, ebben nem lesz akadály. A megérzése bevált. Angliában szerzett jogi doktorátust, így a nyelvvel sem volt problémája. 1967-ben a washingtoni katolikus egyetemen, 1968–73 között pedig New Yorkban, a Fordham Egyetemen tanított teológiát.

A kommunista diktatúra csak az enyhülés éveitől kezdve engedte, hogy a jezsuiták közvetve bekapcsolódjanak a magyar egyházi élet formálásába. László atya a 70-es évek elején, magyar viszonylatban hamar lett amerikai állampolgár. Ez lehetővé tette számára, hogy az egész kommunista uralom alatt turistaként, bármikor hazamehetett Magyarországra. Amíg tehette, szinte minden nyáron hosszabb időt töltött Magyarországon, számos előadást, szemináriumot, teológiai műhelyt és lelkigyakorlatot tartva.

Amerikát nem akkor ismerte meg, amikor megérkezett, hanem később. Később értette meg igazán az emberek mentalitását, a gyermekekhez vezető kulcsot. Azért jött, hogy tanítson: a washingtoni katolikus egyetemen után a washingtoni Georgetown Egyetemen oktatott kánonjogot, római jogot és jogfilozófia-történetet. Nyugdíjba vonulása után még huszonöt éven át tanított az utóbbi intézményben.

Nem számoltam sem az éveket, sem a szolgálati helyeket. Egy pillanatig nem gondolkodnék, hogy javasoljam egy fiatalnak a jezsuita életet, ha úgy történne, ahogy velem történt. – zárta szavait Őrsy László atya.

Dorgay Zsófia