


A hirami Magyar Klub a múlt héten megtartotta az idei első hivatalos piknikjét, amelyet szokásukhoz híven a szlovákokkal együtt rendeztek meg. A felújítási munkálatok után ez volt az első piknik amelyre az ennivalót már az új konyhába készítettek elő egy sokkal nagyobb, nyitott és korszerűbb berendezéssel. Természetesen a többi megújult helyiség is funkcionális és remélik hosszasan szolgálja majd a clevelandi magyar közösséget és a vendégeket egyaránt.
Zászlófelvonással és himnuszokkal vette kezdetét az esemény, egy igazán nedves, eső utáni vasárnapon. Ezek után már lehetett ételt, italt vásárolni a süteményesnél is már sorban álltak. A zene is megszólalt amellyel már igazi jó hangulat keletkezett. Az időjárás kegyes volt, többet nem esett az eső, így nem csupán a lefödések alatt lehetett üldögélni, beszélgetni hanem a szabadban elhelyezett asztaloknál is.
A gyermeksátornál érdekes játékokra, foglalkozásokra került sor a gyerkőcök legnagyobb örömére, a játszótér pedig mindig egy kihívásokkal tele szórakoztató hely az apróságoknak. Az árusok sátrai között lehetett találni sok érdekes vásárolni valót mindkét nemzet hagyományos kézműves készítményeiből.
Összességében egy sikeres pikniket rendeztett újra a hirami Magyar Klub a szlovákokkal együtt, az idén még 3 hivatalos eseményre kerül sor és egy különlegesre, augusztus 4-ikén Gulyásfőző versenyt szerveznek, versenyzők jelentkezését várják nagy szeretettel.



