Magyarország kormánya a vidék gazdasági erejére hajtóerőként tekint a magyar gazdaság megújításában – jelentette ki az agrárminiszter szombaton a hajdú-bihari Bihartordán.


Nagy István a helyi Ezüstkalász-2000 Kft. új szarvasmarha telepének átadóján azt mondta, 2027-ig 2900 milliárd forint áll rendelkezésre az agrárium modernizálására, ami egyedülálló Európában.

A tárcavezető szerint ez az összeg, amelyből 600 milliárd forint európai uniós támogatás, 2300 milliárd forint pedig nemzeti forrás, a háromszorosa az eddigi összegnek, aminek felhasználásával megszületik a 21. századi magyar mezőgazdaság. Hozzátette: nagy hátránya volt eddig a magyar mezőgazdaságnak, hogy elsősorban alapanyagokat állított elő.

A jövőben technológiai korszerűsítéssel, precíziós gazdálkodással, minél több hozzáadott értékkel, minél nagyobb feldolgozottsággal lehet jobb minőségű termékeket előállítani, és a gazdálkodóknak minél nagyobb jövedelmet elérni

– sorolta.

ReklámTas J Nadas, Esq

Nagy István szerint mindez hozzájárul, hogy aki vidéken él, az minőségi környezetben él, és megtalálja a számításai ott, ahol született. Az agrárminisztert kitért a pályázatokra is, amelyeknek „három lába” van.

Az első a legkisebbek támogatása, ahol önrész sem kell, 15 ezer eurót, mintegy hatmillió forintot lehet elnyerni, az egyetlen feltétel, hogy öt évig folytatni kell a támogatást nyert tevékenységet. A második a kis családi vállalkozások támogatása, ahol 200 millió forint az elnyerhető felső határ, és 50 százalékos önrész kell hozzá.

A „harmadik láb” az exportképes nagygazdaságok pályázati finanszírozása, ahol ötmilliárd forint a felső határ – magyarázta Nagy István hozzátéve, hogy 200 milliárd forint összegre írnak ki új pályázatokat, 50 milliárdra a kis családi gazdaságok, 150 milliárdra a nagyvállalkozások pályázhatnak.

Újításként vezetik be, hogy az önrészt csak utoljára kell hozzátenni: a milliárdos projektekhez a 20 százalék, a kisebbekhez az 50 százalék forrást előlegként folyósítják, hogy mielőbb megkezdődhessenek a fejlesztések, és közben gördülékenyebbé váljon az önrészhez szüksége banki hitelek intézése – mutatott rá a tárcavezető.

További újítás – fűzte hozzá –, hogy a pályázatokat az év végéig folyamatosan hirdetik meg, s mind a 64 pályázati lehetőséget még az idén közzéteszik.

Vitányi István, a térség fideszes országgyűlés képviselője örömmel nyugtázta, hogy a kormány folyamatosan támogatja a vidéken élőket, akiket arra biztatott, hogy merjenek vállalkozni. Hozzátette:

a június 9-i választásoknak az is a tétje, hogy a térségben is megnyilvánuló nagyívű fejlesztések folytatódjanak.

Kiss Ferenc, az Ezüstkalász-2000 Kft. ügyvezetője jelezte: 2,5 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg a gazdaságukban csaknem 1,2 milliárd forint pályázaton elnyert támogatással.

A beruházás során kétmilliárd forintot költöttek épület- és technológia fejlesztésre, ötszáz milliót pedig gépészeti beszerzésekre – tette hozzá, megemlítve, hogy egyebek között 500 férőhelyes, robottechnológiával ellátott tehénistálló építettek.

(Híradó / MTI)

Borítókép: Nagy István agrárminiszter szombaton a hajdú-bihari Bihartordán, a helyi Ezüstkalász-2000 Kft. új szarvasmarha telepének átadóján. Fotó:Facebook/Nagy István

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.