Egyed Emese költő, író, irodalomtörténész, Fülöp Zoltán színművész és Siklódy Ferenc képzőművész, grafikus vehette át idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat a pénteken este Kolozsváron tartott díjátadó gálán.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 13. alkalommal adta át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat, amelyekkel az erdélyi magyar kortárs alkotók munkáját ismeri el a magyar kultúra napja alkalmából irodalom, előadó-művészet és képzőművészet kategóriában. A Bánffy Miklós Operastúdióban tartott díjátadó gálán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyújtotta át az elismeréseket a díjazottaknak.

Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője köszöntőbeszédében közölte: évente részt vesz az eseményen, és mindig érzi „azt a kimeríthetetlen energiát, amelynek forrása az erdélyi magyar kultúra… A magyar kultúra, az erdélyi magyar kultúra egésze és ezen belül a kortárs magyar kultúra az év minden napján ugyanúgy zsong, forr, él, teremt, terjed, sziporkázik, hömpölyög, betölt mindent körülöttünk és bennünk is” – mondta a főosztályvezető, hangsúlyozva, hogy ezen „hatalmas érték” jövőjét is biztosítani kell.

ReklámTas J Nadas, Esq

Lövétei Lázár László költő a kultúra mibenlétét taglalta, felidézve, hogy az iskolákban tartott rendhagyó irodalomórákon miként próbálja azt közel vinni a fiatal generációhoz. A kérdésre, hogy hol a helye a magyaroknak a nyugati kultúrvilágban, kijelentette: „jó helyen vagyunk mi itt, ahol vagyunk”.

A díjazottak

Egyed Emese munkásságát méltatva Benő Attila költő, egyetemi tanár kitért a Kolozsváron élő költő, író, irodalomtörténész szépirodalmi, tudományos, szerkesztői, oktatói tevékenységére, megemlítve tíz verseskötetét, három prózakötetét és öt gyermekkönyvét. Költészetét az erdélyi magyar irodalom sajátos színfoltjának nevezte. Kiemelte a díjazott kutatói tevékenységét, amely számos szakkiadványban lelhető fel. Irodalomtörténeti kutatásai megkerülhetetlen alapkutatások – mondta –, ahogy oktatói tevékenysége is jelentős: érdemes egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán a doktori iskola tagja. Tudományos tevékenységével iskolát teremtett szakterületén, emellett konferenciaszervezői, szerkesztői tevékenysége is jelentős, szerteágazó munkásságát számos díjjal ismerték el.

Míg Egyed Emese szépirodalmi alkotásai a játék iránti fogékonyságát jelzik, kutatói tevékenységében a mellőzött jelenségek iránti érdeklődés érhető tetten, és szívügye a fiatal tehetségek felkarolása, a másokra figyelés

– mondta a méltató.

A Marosvásárhelyen született, majd Szatmárnémetiben, jelenleg pedig Csíkszeredában alkotó Fülöp Zoltán színművészt méltató Kányádi Szilárd színészkolléga a

díjazottat színházalapítóként, fafaragóként és fotósként is említette. „Korunk kovászemberének” nevezte,

aki számos sikeres előadásnak volt a kezdeményezője, és sokakat vezetett a színészet felé. Csíkszeredában a Csíki Játékszín alapításában vállalt szerepe miatt vált fogalommá a neve – hangzott el. Úgy vélekedett, az 50 éve a pályán lévő színművésznek titka van: az élet szerelmese.

A Csíkszeredában alkotó Siklódy Ferenc képzőművész, grafikus munkásságát méltató Részegh Botond a művésztárs származási helyét, Gyergyószéket emelte ki, mivel szerinte a székelyföldi kistérségben másként használják a szavakat. Sokkal cikornyásabban, roppant tréfásan mesélnek, és ezt teszi a díjazott is, aki a kolozsvári művészeti egyetem elvégzése után a Gyergyószárhegyi Művésztelepet vezette, most pedig Csíkszeredában tanárkodik, de nem változott szigorú professzorrá.

az elszánt idealizmust emelte ki, hogy „nem akar tetszelegni, nem akarja megváltani a világot,

nagy ívű grafikai sorozataiban, amelyekben jelen van a fordulatos mesélés, a kornak átértelmezve folytatja az erdélyi grafikai hagyományt”.

(Kultúra / MTI)

Borítókép: Siklódy Ferenc képzőművész, grafikus átveszi a díjat Kelemen Hunortól, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökétől. Fotó: Kiss Gábor / MTI. Fotó: Siklódy Ferenc képzőművész, grafikus átveszi a díjat Kelemen Hunortól, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökétől. Fotó: Kiss Gábor / MTI

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.