Az amerikai és a kanadai magyar külképviseleteken befejeződött a voksolás

Az amerikai és a kanadai magyar külképviseleteken közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban befejeződött a voksolás a magyar országgyűlési képviselőválasztásokra. Az Egyesült Államokban és Kanadában helyi idő szerint szombaton este hét órakor fejeződött be a szavazás. A jogosultak az észak-amerikai kontinensen az időeltolódás miatt voksolhattak szombaton, mindenütt reggel hat óra és este hét óra között. 

A külképviseleteken – előzetes regisztrálás után – azok szavazhattak, akik magyar állampolgárok, és rendelkeznek magyarországi lakhellyel. Aki magyar állampolgár, de nincs állandó magyarországi lakcíme, csakis levélben szavazhat.

Az Egyesült Államokban öt városban – Washingtonban, New Yorkban, Chicagóban, San Franciscóban és Los Angelesben – várták a külképviseletek a szavazókat, míg az északi Kanadában a fővárosban, Ottawában lévő magyar nagykövetségen és a torontói magyar főkonzulátuson lehetett voksolni.

Az Egyesült Államokban összesen 2357-en regisztráltatták magukat, s csaknem mindenütt magas, 80-85 százalékos volt a részvételi arány.A Külföldi Választási Iroda (KÜVI) jelen lévő vezetői arról tájékoztatták az MTI-t, hogy incidens, rendzavarás, rosszullét sehol nem történt, a szavazás mindenütt zavartalanul zajlott le. Egy panaszos bejelentés volt, mégpedig a washingtoni magyar nagykövetségen. 

Az amerikai fővárosban 378-an regisztráltak, és 302 szavazó jelent meg, ez 80 százalékos részvételi arányt jelent. 140-150 volt azoknak a választóknak a száma, akik – mivel nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel – a levélben leadott voksukat személyesen adták át a nagykövetségen berendezett választási helyiségben. Peterdi Anikó, a Külföldi Választási Iroda washingtoni elnöke az MTI-nek elmondta: “Egy panasztételre került sor a választási listán való részvétellel kapcsolatban”. Az illető a nemzetiségi listán regisztrált, de a listán nem szerepelt, emiatt panasszal élt.

Az észak-amerikai kontinensen a legtöbben New Yorkban járultak az urnákhoz. 1070 fő regisztrált, és 947 magyar állampolgár – a szavazók 88,5 százaléka – el is ment szavazni. A csakis levélszavazásra jogosultak közül 94-en személyesen vitték be a lezárt borítékot a főkonzulátusra. Dr. Rónaszéki Áron, a Külképviseleti Választási Iroda New York-i vezetője telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az utolsó szavazó 15 másodperccel az urnazárás előtt érkezett meg, de még fogadták.

A voksolás zökkenőmentes volt, voltak, akiket vissza kellett utasítani, mert vagy nem szerepeltek a választási jegyzékben, vagy csakis levélben szavazásra voltak jogosultak, ám erről nem volt tudomásuk. A New York-i misszión több olyan eset volt, hogy valaki levélben szavazott volna, de nem kapta meg a csomagot

– közölte dr. Rónaszéki Áron.

Kumin Ferenc New York-i főkonzul az MTI-nek elmondta: a főkonzulátus már tavaly ősz óta folyamatosan tájékoztatta a helybéli magyarságot a választási tudnivalókról. New Jerseyben, Connecticutben, Pennsylvaniában jártak, s ahová nem jutottak el, ott a tiszteletbeli konzulok segítségét kérték. “Egyszerű dolog a külföldi voksolás, de van néhány olyan szabály, amelyet nagyon meg kell érteni.

Sokszor a magyar nyelv hivatalos fordulataiban talán már nem olyan könnyen kiigazodó idős embereknek kélt el a részletes tájékoztatás

– fogalmazott Kumin Ferenc.

A kanadai fővárosban, Ottawában 120-an regisztráltak, és 94-én le is adták a szavazatukat, ez csaknem 80 százalékos részvételi arányt jelent. Valentovics Péter, a Külföldi Választási Iroda (KÜVI) ottawai vezetője szerint rendkívüli esemény, technikai malőr nem fordult elő, panasszal sem élt senki. “Ottawában összesen 240 polgár szavazott levélben” – tette hozzá Valentovics Péter.

A kanadai Torontó magyar főkonzulátusán – dr. Bernhard Barbara Éva helyi KÜVI-elnök tájékoztatása szerint – körülbelül 85 százalékos volt a részvétel, a 411 regisztrált szavazóból 356-an adták le a voksukat.

Rendkívüli esemény nem történt

– hangsúlyozta dr. Bernhard Barbara Éva.

MTI / pestisracok.hu

Comments are closed.