A dobogó felső két fokára magyar öttusázók álltak fel a székesfehérvári Európa-bajonkság férfi egyéni számában. Bereczki Richárd arany- és Szép Balázs ezüstérme mellett korábban Gulyás Michelle bronzérmet nyert a nők között.

Nem jelentett különösebb gondot a magyar válogatott fiataljainak az átállás a rövidített formátumú, 90 perc alatt lebonyolított öttusára, amelyben a párizsi olimpia versenyét rendezik majd. Legalábbis a mezőnyön belül azok közé tartoznak, akik a legzökkenőmentesebben tudtak alkalmazkodni az új kihívásokhoz – és ez nem kis szó a világ legsokoldalúbb sportolóját kereső öttusamezőnyben.

A szezonban nem telt el úgy Világkupa-verseny, hogy ne lett volna a maximális létszámú magyar férfi ott a tizennyolc fős döntőkben, majd ennek megkoronázásaként magyar versenyzők állhattak fel a dobogó két legmagasabb fokára az idény utolsó versenyén, a székesfehérvári Európa-bajnokságon:

Közérdekű hirdetés

Bereczki Richárd arany, Szép Balázs ezüstérmes.

Emellett már természetes, hogy az egyéni eredmények alapján hirdetett háromfős csapatversenyt is megnyerték Demeter Bence hatodik helyével kiegészítve.

Bereczki Richárd az elődöntők előtt rendezett rangsoroló vívást egészen kiváló mérleggel, 22 győzelemmel és 13 vereséggel teljesítette, ami nagyon stabil alapot nyújtott a döntős szerepléséhez. A mezőny egyik legkiválóbb kombisának számító Szép Balázs a vívást pozitív mérleggel zárta, így nála is lehetett reménykedni az éremben.

Az újnak nevezett, de valójában köztes öttusa-formátumban már vezetgetik kifelé a lovaglást, így csak a döntősöknek kell megmérettetniük magukat a legnemesebb számban, de a szint már itt is tudatosan olyan alacsonyra van belőve, hogy a hagyományosan komoly tudású magyaroknál sokkal gyengébb lovasoknak se okozzon bajt. Nem is okozott. (Bár pont Bereczkit dobta le háromszor a lova a budapesti Világkupa gyakorlópályáján tavasszal, hogy aztán úrrá legyen rajta pár perccel későbbre, a versenyre. Quod dictum: lovaglótudás.)

Ahogy az úszás sem szokta igazán felforgatni a mezőnyt, kiszámítható sportág lévén. Bereczki itt a harmadik, Szép a hatodik legjobb volt.

Bereczki Richárd így az első helyről kezdhette meg az Európa-bajnoki döntőt, és bár az első lövészeteknél nem ment minden tökéletesen, az utolsó két sorozata kifogástalanul sikerült, így nagy fölénnyel, az igen szűk, tizennyolc fős döntőben még körözést is bemutatva nyerte meg első egyéni Európa-bajnoki címét.

Az ezüstérmes előtt majdnem negyed perc előnnyel ért célba – aki nagy örömünkre honfitársa, Szép Balázs lett, miután a kilencedik helyről kiemelkedő laser runt teljesített. A bronzérmes ukrán Aharusev utolsó körbéli megelőzése különösen értékes: Szép hatalmasat kapaszkodva az utolsó futókört kicsivel az ukrán előtt kezdhette meg, de Aharusev visszaelőzte őt. Ilyenkor a standard az, hogy a lendületben lévő, és eddig lassabban futó (azaz előnyösebb helyről rajtoló) versenyző már végig tudja csinálni az utolsó pár száz métert, de Szép Balázs hatalmas akarattal nem engedte elmenni ellenfelét, így létrejöhetett a magyar kettős győzelem hazai pályán.

A Világkupa-szezon során kiderült, hogy van még jópár Bereczkivel és Széppel közel egy erejű magyar öttusázó, amihez a szezonban mindig, így az EB-n is dobogóra álló Gulyás Michelle teljesítményét hozzávéve igen bizakodóan lehet várni a következő, immár olimpiai kvalifikációs szezont.

Férfi olimpiai aranyban mindazonáltal egyelőre korai gondolkozni, a címvédő, friss világbajnok és abszolút ötszámos brit Joe Choong, akit Martinek János szövetségi kapitány közel verhetetlennek tart, kihagyta az Európa-bajnokságot.

Nyitókép: Bereczki Richárd Európa-bajnok! Fotó: Buza Virág / Magyar Öttusa Szövetség

(Mandiner)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.