A Kolozsvári Református Kollégium idén 458 éves. 2015. október 10-én és 11-én tanárok dikákok, egyházi föméltóságok valamint az iskola támogatói a kollégium újranyitásának 25. jubileumi ünnepségét tartották meg a nemrég felújított Kolozsvári Farkas utcai Református Templomban. Az amerikai küldöttség részéről Nádas Gabriella, az amerikai ösztöndíjak koordinátora is részt vett az eseményen, aki beszámolt nekünk a nagyszabású ünnepségről, s ismertette a kollégium múltját és jelenét is.

1990-ben a politikai változások tették lehetővé az első magyar tannyelvű protestáns iskola újraindítását. Ekkor 4 osztállyal kezdték az oktatást egy román ipari iskola épületében és nagyon nehéz körülmények között tanítottak. 1991-ben alakult ki a kapcsolat az amerikai magyarok és a kollégium vezetői között. A kollégium híres kórusa a Kálvin Zsinat meghívására amerikai turnén vett részt és Clevelandban óriási sikerük volt az itteni magyarok körében. A kórus volt az első ifjúsági csoport, amely kijött a 90-es évek elején Amerikába. Nádas Gabriella és Csiha Kálmán, erdélyi református püspök ketten találták ki azt a fantasztikus támogatási rendszert, amely a mai napig működik  és amelynek segítségével a kollégium nehéz sorsú diákjai anyagi nehézségek nélkül tanulhatnak. Keresztszülői akciót indítottak el, amely a diákok kollégiumi bentlakásának évi, 600 dolláros költségeit fedezik. Természetesen az sem okoz problémát, ha több adakozó támogatásából jön ki egy diák évi eltartása. Az akció nagy lelkesedéssel indult 1991-92-ben, amely azóta is tart, mára viszont nagy nehézséget okoz. hogy az adakozók száma a felére csökkent. Kihalt egy generáció és helyükbe nem kerültek újak, ezért nagyon fontos lenne, ha újabb adakozók is vállalnák a segítést. Évente 35-40 ezer dollárt gyűjtenek össze a kollégium diákjai számára. Ez a Kálvin Zsinat legjobban sikerült missziója, mondja büszkén Gabriella, aminek látványos eredménye van, hiszen az iskola gyönyörű,  és a külföldi keresztszülők által támogatott diákok rendszeresen beszámolnak tanulmányaikról, élményeikről a távoli segítőknek.

ReklámTas J Nadas, Esq

Gabriella az október 10-11-i jubileumi ünnepség alkalmával először látogatta meg a kollégiumot, amelynek 750 diákja van, óvodától a 12-ig osztályig tanulnak itt gyermekek. A jubileumi ünnepség megható volt, az iskola kórusa ismét elvarázsolta a vendégeket.

Gabriella örömmel mesélte , hogy a magyar kormány a Bethlen Alapítvány által szakiskolát rendezett be a kollégium egyik visszakapott épületében. A szakiskolának nagyon jó híre van, fontos feladatot lát el, mert versenyképes szakmát ad a tanulók kezébe, akiknek nem kell Erdélyt elhagyni azért, hogy boldogulni tudjanak az életben. Azért büszke a missziójukra, mert mögöttük nem egy alapítvány áll, hanem egyszerű emberek, akik adakoznak. Embertől-emberig kapcsolat ez, ahogy Nádas Gabriella fogalmaz, s ezáltal az erdélyiek személyesen érzik, hogy az amerikai magyarok támogatják őket. A Kolozsvári Református Kollégiumon kívül még három iskolát támogatnak Erdélyben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Nagyenyeden. Gabriella támogatásra bíztat mindenkit e szép ügyért, az összegyűjtött pénz a Kálvin Zsinat által garantáltan eljut a kollégium diákjai számára.

Nádas Gabriella egy másik közeli eseményről is beszámolt riportjában, pontosabban az 55. Magyar Kongresszus november 27-28-29-i eseményét harangozta be. A Magyar Társaság 1949-ben alakult az ausztriai menekült táborokban, majd Nádas János alapította újra, amikor Clevelandba került. Az 55. Magyar Kongresszus fő témájaként ’’ Történelmi visszatekintés, Magyarország és a II. Világháború’’ cím lett megjelölve. A téma választás egyik oka, hogy a II. Világháború végének az évfordulója van ebben az évben, a másik ok pedig ennél kicsit személyesebb vallja be Gabriella. Tavaly sikerült összegyűjteni és Magyarországra szállítani Nádas János könyvtárának gyűjteményét, amelynek szervezésében Gabriella is részt vett. A levelek és az iratok válogatása közben jött rá, hogy milyen hiányos a tudása Magyarország második világháborús történelméről. Úgy gondolta, hogy egy történelmi témájú konferencia nemcsak neki, hanem az itteni magyaroknak is segíthet a kevésbé ismert történelmi tények megismerésében. A Veritas Történet Kutató Intézet főigazgatója, Dr. Szakály Sándor fog előadást tartani ebben a témában. Természetesen nemcsak történelemről fog szólni a két nap. Szeleczky Zita születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Találkozó filmvetítéssel emlékezik meg a legendás színésznőre. A három nap alatt számos erdélyi vonatkozású előadás tartanak. Herner-Kovács Eszter, a Hungarian Human Rights Foundation kutatója, az Erdélyi Auntonómiáról , Simon Benek Zsuzsanna és Csibi Lóránd a Bocskai Rádió munkatársai pedig „Kik azok a székelyek „ címmel tartanak majd előadást. „Barokk és Bartók’’ címmel Nagy Kálmán, a nagyváradi Állami Filharmónia koncertmestere, és művészeti vezetője valamint  felesége, Nagy Éva, a nagyváradi Állami Filharmónia szóló fuvolása adnak irodalmi és művész estet. Bátran kijelenthetjük, hogy az 55. Magyar Kongresszus minden érdeklődő számára érdekes és izgalmas programokat tartalmaz.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.