Több nagy amerikai hírcsatorna, köztük a demokratákhoz közeli CNN, valamit a republikánusokhoz húzó Fox News számításai is megerősítették, hogy Joe Biden demokrata jelölt nyert Pennsylvaniában.

Mivel Pennsylvania állam húsz elektori helyet ad, ez egyben azt jelenti, hogy bármi is történjék a többi, még számoló államban, Joe Biden már biztosan összegyűjtötte, sőt hárommal meg is haladta a megválasztásához szükséges 270 elektori szavazatot. Ráadásul az adatok jelenlegi állása szerint nyerésre áll Nevadában (hat elektor) és Georgiában (16 elektor) is.

Ez alapján kijelenthető, hogy Joe Biden nyert, ő lesz az Egyesült Államok 46. elnöke.

Kérdés azonban, hogy Donald Trump hajlandó lesz-e beletörődni a vereségbe. Alig egy órával a pennsylvaniai eredmények bejelentése előtt az amerikai elnök a Twitteren még arról írt, hogy valójában ő győzött, méghozzá sokkal.

Közérdekű hirdetés

 

A republikánus jelölt közleményben figyelmeztetett rá, hogy a „verseny még korántsem lefutott”, Joe Biden pedig hibát követ el, ha hamisan a győztes szerepében pózol.

Azt ígérte, hétfőn elindul a jogi csata azért, hogy jogszerű győztest hirdethessenek.

„Az amerikai nép becsületes választást érdemel, ami azt jelenti, hogy a jogszerű szavazatokat mind meg kell számolni, a törvénytelenül leadott voksokat pedig nem” – írta. Egyúttal azzal vádolják Joe Biden kampánycsapatát, hogy a Trump-csapat megfigyelőit nem engedik be a szavazatszámlálásra, valamint hogy hamis, fabrikált, illetéktelenek által és elhunytak nevében leadott voksokat akarnak beszámoltatni.

„Mit rejteget Biden? Nem nyugszom egészen addig, amíg az amerikai nép meg nem kapja azt a becsületes szavazatszámlálást, amelyet megérdemel és amelyet a demokrácia megkövetel” – ígérte.

Donald Trump hívei Phoenixben. Belenyugszanak?
Fotó: MTI/AP

Az elnök esetleg még abban bízhat, hogy sikerül a bíróságon bebizonyítania, választási csalás történt. Sajtóértesülések szerint az elnök „harci üzemmódba” kapcsolt, elhatározta, hogy az utolsó pillanatig küzd, minden lehetőséget kimerít. Az elnök eddig a választás sorsát befolyásoló konkrét visszaéléseket nem tudott bemutatni, de a sajtó valóban hírt adott gyanús anomáliákról. A Donald Trumphoz közelálló források azt ugyanakkor kizártnak tartották, hogy ha végső vereséget szenvedne, ne adná át békésen a hatalmat.

A CNN információ szerint Joe Biden delaware-i otthonában családjával töltötte az időt, amikor megkapta a hírt. Várhatóan még a nap folyamán beszédet intéz a nemzethez. Gyors közleményében azt írta, most, hogy a kampánynak vége, ideje félretenni a haragot és a durva beszédet, és nemzetként összefogni. Korábban egységre szólított fel és azt üzente, azonnal munkához lát, első dolga lesz a koronavírus-járvány elleni védekezés kidolgozása. Örvendve fogadta a hírt az alelnökjelölt, Kamala Harris, amit azonnal a közösségi médiában is közzétett:

 

A világ vezetői, politikusai közül többen már gratuláltak is Joe Bidennek győzelméhez. Köztük van Justin Trudeau kanadai kormányfő, Angela Merkel német kancellár, Boris Johnson brit miniszterelnök és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök. Ugyancsak sorra szólalnak meg a Republikánus Párt neves tagjai is. Ronna McDaniel a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke arra figyelmeztetett, hogy nem a média dönti el, ki nyeri a választásokat, hanem a szavazók, márpedig még számos államban számolnak.

 

Mitt Romney, az elnök ismert kritikusa párton belül viszont már gratulált is Bidenéknek.

 

Jill Biden, a leendő first lady Twitteren pedig már olyan képet tett közzé, amin férje már a „46.” feliratú sapkában feszít:

 

Ötven év a politikában

Az ifjabbik Joseph Robinette Biden 1942-ben született katolikus családba, gyermekkorát Pennsylvania és Delaware államokban töltötte. Jogi végzettséget szerzett az egyetemen. 1972-ben a Demokrata Párt színeiben delaware-i szenátornak választották meg, mely pozícióját 2009-ig töltötte be. A szenátus külügyi és igazságügyi bizottságának is volt az elnöke. A róla készült portrék rendre megemlítik: utóbbi tisztségében nem tett eleget azért, hogy Clarence Thomas főbírójelölt 1991-es szenátusi meghallgatása során nagyobb nyilvánosságot kapjanak azok a nők, akik szexuális zaklatással vádolták meg Thomast. Szintén a szemére vetik, hogy támogatta Bill Clinton bűnözésellenes törvényét, amely a bírálatok szerint aránytalanul sok feketét küldött börtönbe. Bident ugyanakkor dicsérik a nők elleni erőszak megfékezése terén tett erőfeszítéseiért. 1988-ban és 2008-ban is sikertelenül pályázott az elnökjelöltségre, első kampánya akkor ért véget, amikor kiderült: szóról szóra megismételte Neil Kinnock akkori brit munkáspárti vezető egyik beszédét. 2009-től 2017-ig Barack Obama alelnökeként szolgált, elemzők szerint nagy szerepe volt abban, hogy a középosztály nagy részét a Demokrata Párt mellé állította. Az egészségbiztosítással rendelkező amerikai állampolgárok körét kiterjesztő, Obamacare-nek elnevezett törvény kidolgozása is részben az ő nevéhez fűződik. Az egészségügyet személyes okok miatt tartja fontosnak Biden: első felesége és kislánya autóbalesetben halt meg – Biden a kórházban tette le szenátori hivatali esküjét –, fia, a politikusnak készülő Beau pedig öt évvel ezelőtt agyrákban vesztette életét. (K. Z.)

(Magyar Nemzet)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.