Szauer Attila: Talán egy álom
Talán majd egyszer!
Talán majd egyszer, ha minden véget ért,
És, ha megküzdünk majd e csodás végzetért,
Akkor teljesedik majd be szerelmünk,
Ha örökre megkapjuk azt, akit szeretünk. Talán,...
Csákvári Katalin: Lélekfonalak
Két lélek ücsörgött fenn a fellegekben,
hosszan beszélgettek, jövőt tervezgettek.
Izgatottak voltak, útjuk lassan eljő,
kíváncsian várták, ki lesz majd az első. Egy pár voltak ők itt, mennyek...
Papp Ádám: Hogy nekem vagy
https://youtu.be/t4bZa2lNEzM
Aranyosi Ervin: Szépen szeretni
Csak egy szerető szív tud szépen szeretni,
vígan mosolyogni, jókedvűn nevetni!
Csak az tud kedveset átruházni másra,
de ezt rögtön érzed, egyből, egy csapásra!
Hiszen a szeretet lélekből...
Sohonyai Attila: Érjünk egymásra
https://youtu.be/zwUEJCoKg0k Ha nem érsz rám,
néha akkor is érj rám kicsit.
Amikor elvétek egy-két hibát,
ha haraggal is, de szoríts. Néha fúj a szél, és nyitva minden ablak,
az élet...
Weöres Sándor: Újévi köszöntő
Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre? Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot. Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új...
Berta Csaba: Újévi Köszöntő
Aranyszínű pezsgő. Szépen csengő pohár.
Az ó esztendő ideje, pár perc múlva lejár.
Köszönteni jöttem, kívánni egy szebbet,
Minden ismerősnek, kicsit kedvesebbet
Tetteidhez hitet vágyaidhoz lángot
Hogy ébren élhessed...
Aranyosi Ervin: Megváltó születése
Háborúk hajnalán sűrű a sötétség,
a hazugságokat kőtáblákba vésték,
és mi mindannyian kelő Napra várunk,
hátha a megváltó megjelenik nálunk!
De nem jön, ha nincsen már ott a...
Ady Endre: KARÁCSONY
I.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek. Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni. A templomba
Hosszu...
Aranyosi Ervin: Ott leszek álmodban
Jó éjszakát, szép álmokat!
Álom manót küldöm feléd.
A napnak immár vége van,
aludd csak át másik felét!
Álmodd, hogy szépül a világ,
az emberek mind kedvesek.
Álmodban elkísérlek én,
amerre...
Farkas Tibor: Átkozott Lánc, Átkozott Kötelék
Hiába jársz és keresel egy arcot
mely rád mosolyog és hozzád beszél,
idegen vagy, ezt mérte rád a sorsod,
Átkozott lánc, átkozott kötelék! Magyarnak lenni idegenben,
magyar nyelv, magyar...
Táncos Katalin: Az én miatyánkom.
Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád soha senkise, Mikor sötét felhő borul életedre, Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe: Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne...
Farkas Tibor: MILLENNIUM
Mint szú, az idő perceg
Mint őszi levél hull hajunk
Az utolsó decemberben
Megjön az új Millennium.
Hol a lélek, hol az Iste?
Keressük az Interneten. A múlt sebei begyógyultak
Elfeledtük...
Faludy György: 1956, te csillag
A terrible beauty is born.
(Yeats) Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában; – csütörtök:...



































