A Kőrösi Csoma Sándor programba résztvevő ösztöndíjasok nagy többsége misszióként éli meg a diaszpóra magyarságával való találkozást és annak megismerésével széleskörű, teljesebb képet kapnak azok mindennapjaikról.
Ivanics Anikó a chicagói Magyar Klub mentoráltja, másodszor van az Egyesült Államokban a program keretében. Portlandban találkozott először az amerikai magyar diaszpórával és annak mindennapjaival. Elmondása szerint az ott szerzett tapasztalatokkal gazdagodva a chicagói magyarság életébe hamar bekapcsolódott. Több magyar szervezettel is fölvette a kapcsolatot, cserkészvezető minőségében pedig az ottani cserkészcsapat munkájában is nagy lendülettel vesz részt.
Anikó Clevelandben is járt a tavaly novemberi Magyar Kongresszuson, akkor csupán pár szót váltottunk. Most azonban a chicagói Magyar Klub Gála Bálján alkalmunk volt egy rövid beszélgetés keretében elbeszélgetni az eddig eltöltött idejéről és munkájáról a KCSP program keretében.
Ugyanakkor kíváncsiak voltunk, hogy milyen élményekkel gazdagodott eddigi tartózkodási ideje alatt.
https://www.facebook.com/BocskaiRadio/videos/10155977557887278/
Az interjú megnézhető a vasárnapi élő rádióadás után itt is.






















