A chicagói magyar Klub szervezésében megrendezett Gála Bálnak a fénypontja a Borozda néptáncegyüttes előadása volt , amelyben erdélyi, Vajdaszentiványi táncokat adtak elő a nagyérdemű vendégseregnek.
https://www.facebook.com/BocskaiRadio/videos/10155977572032278/
Toka Noémivel az együttes vezetőjével beszélgettünk, aki elmondta hogy az együttes 2010-ben alakult, mindannyian önkéntes, nem hivatásos táncosok, akik a néptánc szeretete miatt gyakorolnak és tanulnak újabb és újabb tájegységekről táncokat. Ezáltal megőrzik e gazdag magyar néphagyományt, ápolják és igyekeznek továbbadni a következő generációknak is.
Elmondása szerint lehetőségeikhez mérten bármikor szívesen fellépnek és nagy szeretettel várnak bárkit soraikban aki érez egy kis elhivatottságot a magyar néptánc iránt.
https://www.facebook.com/BocskaiRadio/videos/10155977580912278/
Az interjú megnézhető a vasárnapi élő rádióadás után itt is.






















