Forrás: igyiroken.hu
10. születésnapját ünnepelte a clevelandi Bocskai Rádió által alapított Cserkészrádió/tv 2023. december 9-én, szombat este a Szent Imre plébánia dísztermében. Az ünnepség keretében két könyvet is bemutattak: a rádió igazgatójának és egyik munkatársának kötetét, Mikrofonnal a cserkészek nyomában címmel (ami egy válogatás a Cserkészrádión megjelent interjúkból) és a Magyarnak lenni Amerikában interjúkötetem első részét (ami szintén egy válogatás az elmúlt másfél évben általam készített diaszpórabeli életútinterjúkból).
A zártkörű, kb. 90 fős est főszervezője és házigazdája Molnár Zsolt, a Bocskai rádió igazgatója volt; ő és kis csapata gondoskodott arról, hogy minden meghívott vendég a megfelelő helyen üljön; mindvégig jól érezze magát, hangulatos karácsonyi műsorban; tartalmas beszélgetésekben, egy rádiós meglepetésben és egy igazán finom vacsorában; végül vidám hangulatú könyvdedikálásban legyen része. A program elején a házigazda bemutatta a vendégeket egymásnak: ha nem is szólított mindenkit név szerint, de megtudtattuk, hogy az egyes, ötletes fantázianévvel ellátott asztaloknál (könyvcímek, műsorcímek, stábcsoportok, clevelandi cserkészek, stb.) a rádióhoz különböző módon kapcsolódó személyek ülnek. Ezután a clevelandi Regös cserkészek varázslatos karácsonyi műsorával hangolódtunk rá közösen az ünneplésre és a közeledő karácsonyra.
A születésnapos Cserkészrádió
A cserkészrádió Zsolt kitartásának köszönhetően jött létre és létezik ma is – mint azt ő maga korábban elmesélte; és az ünnepségen felszólaló Pigniczky Eszti és Nádas Krisztina cserkésztisztek is méltatták. A kezdetek óta kicserélődött az eredeti cserkészstáb (Baki Tibor, Ország Éva); és közben a cserkészek vezetősége is rájött: érdemes komolyan venni a rádiózást; és szakmai segítséget is küldtek Csajka Tomi és Gulden Julianna személyében. A cserkészműsor gerincét a cserkészesemények, hirdetések, beszámolók és interjúk képezik.
Eleinte csak hanganyag készült, mindaddig amíg Gyermán Mónika és Pigniczky Keve részt nem vettek egy ausztráliai cserkésztáborban; Zsolt pedig – felszerelve a fiatalokat a szükséges technikai eszközökkel – megkérte őket, hozzanak filmanyagot is. Ez annyira jó lett, hogy eldöntötték: ezentúl csakis videóanyagokat készítenek. Az első cserkésztévé műsorára olyan pozitív visszajelzések jöttek, hogy azóta már a teljes vasárnap délutáni műsor így készül. A Cserkészrádió minden hónap első vasárnapján délután 3 órakor hallható és nézhető a helybeli WJCU 88.7 rádió csatornán, megosztva facebookon és a világhálón is, ITT. Ezután Zsófi videóözenetben köszöntötte a résztvevőket.
Az est egyik meglepetése Molnár Zsolt nagy bejelentése volt: a Bocskai rádiónak otthont adó clevelandi John Carroll University-ről érkezett a felhívás, hogy mérettesse meg magát egy színvonalas versenyen; az IBS Media Awards verseny 2023-2024-es mezőnyében, a legjobb idegen nyelvű rádióműsor kategóriában. A siker várakozáson felüli: az Amerika-szerte működő egyetemi rádiók közül a top 5-be került. A jó hír megosztása után közösen megnéztük a 10 perces pályázati anyagot, amely a Regös Csoport idei körútjáról szóló rádióanyag összefoglalása lett. További részletek ITT.
Mikrofonnal a cserkészek nyomában
Molnár Zsolt magát a jubileumi ünnepséget is kalandosan hozta össze. Hónapok, sőt évek óta óta készül rá, mindig is a cserkészek bevonásával képzelte el, több ötlettel is előállt; de a cserkészek vezetői a közösségi programok sűrűsége miatt egyiket sem támogatták. Végül felesége, Erika javaslatára és Dorgay Zsófia kolléganője segítségével belevágott a Mikrofonnal a cserkészek nyomában c. könyv megírásába. Zsófi Magyarországon él és három éve varázsolja a clevelandi események videofelvételét cikkeké; így számára is abszolút testhezálló feladatnak bizonyult a könyv egyes fejezeteinek elkészítése.
Bár az előszó jelzi, „a könyv nem történelemkönyv, (…) csupán ízelítőt kíván adni az egyes mérföldkövekről, amit együtt éltek meg a szerkesztők és a cserkészek”, a kötet átfogó képet nyújt az elmúlt tíz évről: a göröngyös indulásról, az első örömteli születésnapról; a 10 napos Jubileumi Nagytáborban Rákóczi Rádióként működésről; a clevelandi regősök magyarországi (kazári) körútjairól (2016, 2023) és nagyszerepléseiről (2018, 2023); különböző ösztöndíjprogramokról; a Cserkész TV létrejöttéről; a covid-járvány alatti működésről; cserkész életútinterjúkról, valamint Novák Katalin köztársasági elnök 2022-es clevelandi látogatásáról.
Magyarnak lenni Amerikában I.
Molnár Zsolt kérdéseire válaszolva röviden elmondhattam családom tavalyi Amerikába kerülésének történetét; és azt is, hogy mi motivált abban, hogy az azóta eltelt másfél évben (jóval) több, mint 50 életút-interjút készítettem olyan amerikai magyarokkal, akik élete és a magyar közösségekért végzett fáradtságos munkája, kitartása és elkötelezettsége biztos útmutató és bíztató példa lehet mindannyiunk számára. Ezen beszélgetések válogatása lett a 36+1 interjút tartalmazó kötet első része; amely elsősorban keleti parti, azon belül főleg New Jersey-ben élő (ahol magam is élek: passaic-i/garfieldi és New Brunswick-i közösségekhez tartozó) magyarokról szól, de vannak benne New York-iak és clevelandiak is; sőt egy-egy izgalmas személyiség Connecticutból, Michiganből, Kaliforniából és Kanadából is. Az interjúalanyok egyharmada cserkész, sok köztük a néptáncos és a pedagógus (magyar iskolai tanár, illetve vezető), és megszólal benne öt katolikus pap, egy lelkész és két lelkészfeleség is.
A könyvhöz szívhez szóló ajánlót írt Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Lauer K. Edith, a washingtoni Magyar Amerikai Koalíció örökös elnöke, Szentkirályi Endre a clevelandi Egyesült Egyletek elnöke, Ludányi András politológus és Kovalszky Péter (Magyar Baráti Közösség tiszteletbeli gondnoka), amelyekből a házigazda kérésére részleteket olvastam fel. Végül pedig elmeséltem, mi mindent tanultam attól az öt clevelandi magyartól, akik bekerültek a kötetbe: Bóna Richárd róm. kat. pap, a Krasznai Csaba és Bea lelkészházaspár, Pigniczy Eszti vezetőképző vezetőtiszt, Kovács Gyuri Sík Sándor cserkészpark-igazgató és végül maga Molnár Zsolt. Mint elhangzott; a kéziratot szeptemberben le kellett zárni, de azóta is folytatosan készítem az interjúkat és a második kötet tartalmát. A gazdag műsort és a finom vacsorát a könyvdedikálások követték, ahol jómagam további helyi kapcsolatokra tettem szert és leendő interjúalanyokkal ismerkedtem meg. Köszönöm szépen a Magyarnak lenni Amerikában c. interjúkötetem kiadását és a könyvbemutató megszervezését és lebonyolítását a Bocskai Rádiónak, és különösen Molnár Zsoltnak!
Antal-Ferencz Ildikó
Forrás: igyiroken.hu