A Nyugat oldali magyar evangélikus egyház az elmúlt vasárnap ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját. A délben kezdődő istentiszteletet Nt. Tamásy Éva és Nt. Tamásy Zoltán tartották közel hatvan jubiláló hívő jelenlétében. A lelkész házaspár köszönetet mondott az Úrnak megtartó kegyelméért és azért amit az elmúlt 80 évben megtapasztalhattak. Ezenkívűl köszönet illete a presbitériumot, a felügyelőket, vezetőket, a korábbi lelkipásztorokat és a gyülekezet tagjait támogatásukért.
Akkor marad meg egy gyülekezet, ha együtt tud imádkozni és együtt ver a szívük Isten szívével és egymáséval.
Magyar iskolásaink és óvodásaink, vasárnapi iskolásaink, énekeltek Simon Judit tanító segítségével, valamint fiataljaink áldó igéket olvastak fel, jelezvén, hogy szeretik gyülekezetünket. Pekár Bella, Elike, Lacika, Szabó Ádám, Vásárhelyi Zoárdka, Benedek, Dezső Mónika és Tamásy Viola a liturgiában is segítők voltak, Tamásy Márton orgona játékával tette széppé az istentiszteletet.
Az istentisztelet után a hívők, úgymint az ebédre bejelentkezett vendégek lefáradtak a szépen kidíszített terembe, ahol terített asztalsorok várták őket. Többen eljöttek más egyházaktól és a magyar szervezetek vezetőségétől is. Végül is több mint nyolcvan személy jött össze megünnepelni az utolsó amerikai evangélikus gyülekezet fennállását. A finom behírdetett borjúpaprikás illata már csiklandozta a vendégsereg orrát és így igyekeztek gyorsan helyet foglalni, hogy minél gyorsabban tálalhassák a forró húslevest. A szokásos asztali áldás után máris megkezdődött a tálalás. Ebédidő alatt Hegedeős Kálmán halk hangulatzenével szolgált s a jelenlévők élénk társalgásba vegyültek. A második fogás után, azaz a borjúpaprikás után egy óriási dobostortára lett figyelmes a vendégsereg, melyet az oltáregylet tagjai adományoztak a jubileumi ebédre.
Ebéd után a zene is tempót váltott és a közönség kedvenc dalait és nótáit játszva, magával ragadta és éneklésre késztette a jubiláló közönséget. Nt. Tamásy Éva megköszönte a séfeknek Megyimóri Marikának és Jánosnak, Hargitai Mónikának és Istvánnak, Tóthné Ovos Máriának, Temesvári Istvánnak és közremüködő segítségnek áldozatos és rendszeres munkáját. Reméljük, a gyülekezet még hosszú évekig tud ilyen lelkesedéssel ünnepelni.
Soli Deo Gloria!