A clevelandi cserkészek örülnek annak, hogy a hosszú kényszerszünet után végre személyesen is találkozhatnak. Gyűléseiken módosítaniuk kellett: kizárólag szabadtéren foglalkozhatnak. Bármilyen játék sem jöhet szóba, csak olyan, ahol a gyerekek hat lábnyira távol vannak egymástól. De ettől sem csüggednek, kihozzák a helyzetből a legtöbbet. Előtérbe helyezik azokat az ötleteiket, amiket a természetben lehet megvalósítani, azokat készségeket, amit kültéren lehet megtanulni. Pozitívum, hogy a tagok létszáma nem csappant, vagyis a szülők bíznak az őrsvezetőkben. A gyűléseken minden gyereket nagy odafigyeléssel vesznek körül, hiszen az első a biztonság és az egészség.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Slattery Krisztina, a clevelandi 34. számú Zrínyi Ilona leánycsapat parancsnoka számolt be a Cserkész Rádióban a foglalkozásaik aktuális módjáról. Ohio állam járványügyi szabályai jelenleg azt írják elő, hogy a cserkészprogramok kültériek legyenek, a résztvevők száma ne haladja meg a tíz főt, és megfelelő gondot fordítsanak a maszkviselésre. A gyerekek nagyon élvezik az erdei sétákat és a parkban való időtöltést, viszont a távolságtartás érthető módon, az önfeledt játék közben nehezükre esik. A Mastick Park egy kedvelt bázisa a cserkész találkozásoknak. Szeptember végén már negyedszer jöhettek össze. A nagy csapatgyűlést, zászlófelvonást a törvények értelmében mellőzik, kizárólag örsi gyűléseket tartanak. Igyekeznek olyan programpontokra fókuszálni, amelyeknél előny, hogy a természetben vannak: tábortűz, közös főzés. A nyáron elmaradt tábort és hangulatot pótolni nem tudják, de optimisták és kitartóak a jövőt illetően. Nagy fejtörést okoz számukra, hogyan fog télen működni a cserkészet, de már gondolkodnak a megoldásokon. 

ReklámTas J Nadas, Esq

A clevelandi 14. számú Görgey Artúr fiúcsapat vezetője Szigeti Mátyás. Úgy véli, hogy az idei ősz cserkészfoglalkozásai merőben eltérnek a szokásostól, de ez nem feltétlenül rossz. A lányokhoz hasonlóan, ők is meglátták annak pozitívumait, hogy a természetbe vannak “kényszerítve”. Több időt szánnak térképészetre, csomózásra, kinti játékokra, tábortűzre. Egyidőben zajlanak a kiscserkészek és a nagyobb korosztály gyűlései. Amikor megérkeznek a helyszínre, mindenki a saját örséhez csatlakozik. Szeretnének egy-egy virtuális alkalmat is beiktatni azoknak a tagoknak a kedvéért, akik nem tudnak most közösségbe jönni. Mátyás nagyon hálás az őrsvezetőknek az elvégzett munkáért, és azért, hogy segítenek az óvintézkedéseket betartatni a tagokkal. Idősebb cserkészek is érkeztek önkéntesnek, akik a gyűlések ideje alatt felügyelik a megfelelő távolságtartást és érintkezést. 

Falk Viktor sok évtizedes cserkész múlttal a háta mögött követendő példa lehet a jelenlegi clevelandi cserkészvezetők számára. A Cserkész Rádiónak elmondta, hogy véleménye szerint nagy a magyarok asszimilációja az amerikai társadalomban, és 20-25 év múlva előfordulhat, hogy eltűnünk. A cserkészet kiváló megtartó erő lehet azonban, és reméli, vonzereje a jövőben is megmarad.  A csatlakozó kiscserkész gyerekek a cserkész közösség tagjaként nem csak tartást, tudást, szerezhetnek, de egy erős nemzeti öntudatot is. Pont ezért lényeges az, hogy ebben a különösen furcsa járványhelyzetben se szűnjenek meg a foglalkozások, legyen egy biztos magyar találkozási pont. 


Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.