“De a mily nagyszerü képeket tár föl a multból a képzelet karján járó emlékezet, ép oly bájos a mit a jelen mutat a köröskörül pillantó szemnek. – E pontról, minden irányban a legnagyszerübb kilátás tünik fel s körül a hegyek és havasok lánczolata, a lábaiknál elterülő helységekkel, a mily meglepő ép oly bájoló panoráma változatos képeit nyitja meg a szemlélő előtt.
Egy körülmény azonban méltán gondolkodóba ejtett. A székely ős-várak vizsgálatából vont tapasztalásaim azon meggyőződésre vittek, hogy e várak rendszeresen ugy épültek, hogy mindenikéből a szomszéd várakra lehesen látni, jelzés és hiradás s vétel végett. E rendszert a központi fekvésü és rendeltetésü Budvárnál is föl kellett volna találnom; azonban Budvár hegyét még magasabb hegyek környezvén, sem a Zeta, sem a Kadácsi, sem a galambfalvi és bágyi szomszéd várak nem látszanak. Kellett tehát, hogy valamelyik szomszéd hegyen Budvárának egy előváracsa legyen, mely ezen egybeköttetést eszközölje. Elindulék azért ennek kutatására, s mily nagy volt örömöm, midőn a Csicser tetőn, hová a fennemlitett szomszéd várak mind jól látszanak, azt feltaláltam.
E váracs épen a Csicser tető csucsán van, dél- és nyugatról a természet védi, mert a hegy falmeredeken hanyatlik le, északon és keleten egy még most is 4 öl mély s 6 öl széles sáncz védi. Hossza 70 lépés, szélessége 15 lépés. – Könnyebb tájékozás végett ide csatolom Budvár és környékének alaprajzát.
A csicseri váracsnál kőfal nyoma most nem látszik. Bejárata látszólag észak-keletről volt.
Látszik innen a szemben lévő Budvárnak egész bentere s első tekintetre is felismerhető, hogy az Budvárának volt előváracsa vagy őrtornya, s azért a rege is egybecsatolja azzal. Itt lakott Csicser, egy hires levente – mond a rege – ki szerette a budvári rabonbán tündérszép leányát, de az atya kicsinlé a szegény leventét fejedelmi vérből származott leányának, s a leventét eltiltá Budvárából. Epedve ült itt kis várában a bús ifju, tekintete örökösen Budvár bástyáin csüngött, de vigasztaló angyalként csak hamar megjelent a bástya-ormon a tündér szép leány s nyílvesszőn röpité át szerelmi levelét, melyben elmondá, hogy atyja tilalma daczára is szereti s örökké szeretni fogja. Ekként nyilszárnyakon repülő levelekben beszélgettek, s panaszlák el egymásnak szivgyötrelmeiket, mignem egy csatában az ellenségtől körülvett rabonbánt kiszabaditván a levente, mondá a fejedelem, hogy „kérj jutalmat s én megadom.” – „Leányod kezét, ki szeret, s kinek birása nélkül nem élhetek,” mond esdeklőleg a levente. A rabonbán pedig, mivel szavát vissza nem veheté, beleegyezett, s Budvár annyi évig előtte zárt kapui feltárultak a határtalan boldogságnak.”
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása
