A magyar női vízilabda-válogatott kedden 7-6-ra győzött Ausztrália ellen az elődöntőbe jutásért rendezett találkozón a hazai vizes világbajnokság vízilabdatornáján. Bíró Attila csapata remekül védekezett, az ausztrálok két negyeden át nem tudtak betalálni, ez pedig sorsdöntőnek bizonyulta, így a négy közé jutott a magyar csapat, ahol Hollandiával találkozik majd.

A magyar női pólóválogatott a Kolumbia elleni kiütéses, 35-4-s sikerrel kezdte a hazai rendezésű vizes vb-t. Bíró Attila csapata ezt követően 10-9-re kikapott Olaszországtól, majd nagyon fontos meccsen 11-7-re legyőzte Kanadát, így az A csoportban a második helyen végzett. Ez egyben azt is jelentette, hogy a magyar lányokra vasárnap a pihenőnap helyett az Argentína elleni összecsapás várt, amely végül egy jó edzésnek bizonyult, ugyanis a 23-6-s győzelemmel sikerült a negyeddöntőbe jutás. Nem volt túlzás tát azt állítani, hogy az Ausztrália elleni találkozó az eddigi legfontosabb meccs volt, ahol nem kisebb volt a tét, mint az elődöntőbe jutás.

A magyar csapat nagyon könnyedén győzte le Argentínát. Fotó: Csudai Sándor / Origo

Nehéz lett volna azt állítani, hogy az ausztráloknak nehéz volt az útjuk a negyeddöntőig, mivel nagyon könnyű csoportba kerültek. A kazahokat 19-6-ra, az új-zélandiakat 11-2-re, míg a brazilokat 17-5-re verték, azaz nagyon könnyedén nyerték meg a csoportjukat és jutottak automatikusan a legjobb nyolc csapat közé.

Közérdekű hirdetés

Amíg tehát az ausztrálok a vb-n a meccset megelőzően egyetlen nehéz meccset sem játszottak, addig a magyar válogatott Olaszország és Kanada ellen is felmérhette, hogy hol tart éppen. Ráadásul ott volt a hazai pálya előnye is, is joggal reménykedtünk benne, hogy Gurisatti Grétáék ott lesznek majd az éremcsatáért folytatott küzdelemben is.

Ami a két csapat egymás elleni teljesítményét illette, kiegyenlített volt a küzdelem. A legutóbbi öt meccsből háromszor a magyar válogatott, míg kétszer Ausztrália nyert. Legutóbb a felek 2019 nyarán éppen egy vb-meccsen találkoztak, akkor  a bronzmeccsen 10-9-re az ausztrálok nyertek Kvangdzsuban, így volt miért visszavágni.

A Carpathian Brigade is kilátogatott a meccsre. Fotó: Csudai Sándor / Origo

Az már előzetesen biztos volt, hogy a szurkolókon nem fog múlni a siker. A meccs előtt csak úgy özönlöttek a szurkolók, így nem volt meglepő, hogy a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában közel telt ház várta a csapatokat. Ráadásul a találkozón ott volt a Carpathian Brigade nevű szervezett szurkolói csoport is, akiknek köszönhetően még a korábbiaknál is fantasztikusabb volt a hangulat.

Az első negyedben Vályi Vanda hozta el a labdát, de a bírók azonnal kontrát fújtak. Az auszrtálok viszont gól szereztek az első támadásból, Kearns révén (0-1). Sajnos az első magyar emberelőny is kimaradt, Keszthelyi a kapufát találta el. A 2. percben jött az egyenlítés, Keszthelyi a ziccert már nem rontotta el (1-1). Az ausztrálok is rontottak egy fórt, majd sajnos jött egy újabb magyar kapufa. Rövid videózás után a 4. percben jött az újabb magyar gól, Gurisatti előnyből volt eredményes (2-1). Pillanatokkal később egyenlítettek volna az ausztrálok, ha nem vitték volna víz alá a labdát, így maradt a magyar vezetés. Az 5. percben egyenlített Ausztrália Arancini találatával (2-2). Nem sokkal később Gurisatti kiállítása miatt fórba kerültek az ausztrálok, Halligan pedig könyörtelenül ki is használta (2-3). Egy perccel a negyed vége előtt Magyari nagy bravúra kellett, hogy ne lépjen el a rivális, de a magyar támadásból sem lett gól. Viszont jött egy gyors kontra, és egy fór, de gól ebből sem lett, így 3-2-s ausztrál vezetéssel ért véget a negyed.

Hatalmas csata volt az első két negyedben. Fotó: Csudai Sándor / Origo

Vályi a második negyed elején is elhozta a labdát – a vb-n 13 alkalomból 13-szor -, ráadásul előnybe is kerültünk, de ez is kimaradt. Ezt követően mindkét oldalon kimaradtak lehetőségek, ráadásul a magyar csapat megint a kapufát találta el. Sokáig nem akart megszületni az újabb gól, mindkét kapus kiválóan védett. A 13. percben az ausztrálok is rontottak egy fórt, majd jött a szokásos magyar kapufa. Szűk három perccel a negyed vége előtt jött a magyar előny, Bíró Attila időt is kért. Pillanatokkal később jött az újabb fór, de előbb Gurisatti kezéből csúszott ki a labda, majd megint nagyot védett Palm. A 15. percben tört meg a csend, amikor Keszthelyi lőtt fantasztikus támadás végén gólt (3-3). 37 másodperccel a nagyszünet vége előtt az ausztrálok is kaptak egy előnyt, a vendégek kapitánya is kikérte az idejét, de Magyari újabb nagy védést mutatott be. Újabb érvényes gól nem esett – csak indőntúli magyar részről – , így döntetlennel mentek a csapatok a nagyszünetre.

Vályi a harmadik negyedben is elhozta a labdát, de ezzel sem sikerült élni. Az ausztrálok támadásban továbbra is szenvedtek – a második negyedben gól nélkül maradtak -, és a harmadik elején sem ment nekik szerencsére. Vályi viszont támadásban is nagyot nyújtott, és a 19. percben már a magyar csapatnál volt az előny (4-3). Egy perccel később ismét Magyari mutatott be bravúrt, de a bírók azonnal kontrát fújtak. A 21. percben hiába lőttünk gólt, a bírók megint belefújtak, jött is a füttyszó a nézőtérről. Az ausztrálok az első negyed közepén találtak be utoljára, Magyar egész egyszerűen megbabonázta őket. A 23. percben magyar előnyből sem lett gól, így továbbra is nagyon szoros volt a meccs. A 24. percben tovább nőtt a magyar előny, a fórt Ribanszka használta ki közelről (5-3). Az ausztrálok ebben a negyedben sem lőttek gólt.

Kiválóan védekezett a magyar csapat. Fotó: Csudai Sándor / Origo

Az utolsó negyedben az ausztrálok hozták el a labdát, majd kaptak egy ötöst, amelyet Halligan értékesített (5-4). Ribanszka előbb a saját kapujánál blokkolt, majd lőtt gyönyörű gólt (6-4). A 27. percben kimaradt egy magyar támadás, de ment az idő, és kétgólos volt a magyar előny. Az ausztrálok emberelőnyben kétszer a kapufát találták el, szerencsére ezt megúsztuk. A 28. percben kettős fórt kaptak, ezt pedig Andrews ki is használta (6-5). A 30. percben Szilágyi szerzett szépen labdát, majd jött a fór, de sajnos kimaradt. Az ausztrálok is megkapták az előnyt, a szövetségi kapitány azonnal időt is kért, de így sem tudtak élni vele. A 31. percben eldőlt a meccs, amikor Keszthelyi lőtt előnyből a kapuba (7-5). A végén még szépítettek az ausztrálok előnyben, de újabb gól már nem esett, így a négy köző jutott a magyar válogatott (7-6).

A négy között Bíró Attila csapata Hollandiával találkozik, amely a negyeddöntőben 12-7-re verte a görögöket.

Női vízilabdatorna, világbajnokság, negyeddötnő
Magyarország-Ausztrália 7-6 (2-3, 1-0, 2-0, 2-3)
gólszerzők: Keszthelyi 3, Rybanska 2, Gurisatti, Vályi 1-1, illetve Halligan 3, Kearns, Arancini, C. Andrews 1-1

Magyarország: Magyari Alda – Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Keszthelyi Rita, Máté Zsuzsanna, Parkes Rebecca, Garda Krisztina, cserék: Gangl Edina (kapus), Gurisatti Gréta, Mahieu Geraldine, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla

Boritókép: Rybanska Natasa (j) és az ausztrál Zoe Arancini a vizes világbajnokság női vízilabda tornájának negyeddöntőjében játszott Ausztrália – Magyarország mérkőzésen a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. június 28-án. MTI/Koszticsák Szilárd.

(Origo)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.