Súlyos kérdések vannak a napirenden: az egyre romló ukrajnai helyzet, háborús infláció, élelmiszerválság és fenyegető háborús gazdasági válság − sorolja Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Facebookon közzétett bejegyzésében a madridi NATO-csúcstalálkozó főbb témáit.

A mi álláspontunk és a magyar érdekek világosak: ebből a háborúból ki kell maradnunk − szögezte le a kormányfő, hozzátette: a NATO egy védelmi szervezet, ezért kiemelten fontos, hogy a szövetség se sodródjon bele a konfliktusba. − Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a béke beköszöntsön − fogalmazott Orbán Viktor, kiemelve, hogy a háborús inflációnak és a háborús gazdasági válságnak csak a béke vethet véget.

Ezért szorgalmaztuk, hogy minél hamarabb legyen tűzszünet és kezdődjenek meg a béketárgyalások. Azt javasoltuk, hogy a NATO erőfeszítéseinek középpontjába most már a béke megteremtését helyezzük

− jelentette be a miniszterelnök.

Közérdekű hirdetés

Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy a magyar parlament döntéseinek megfelelően Magyarország katonai célú kiadásainak a GDP kétszázalékos szintjére emelését 2024 helyett már 2023-ban teljesítik.

Ha lesz béke, akkor lesz újra gazdasági fellendülés. Ha lesz béke, akkor nem lesz infláció. Ha lesz béke, akkor véget érnek azok a kockázatok, melyek ma Magyarország biztonságát fenyegetik

− zárta szavait a kormányfő.

Borítókép: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (balra) és Orbán Viktor magyar kormányfő a madridi NATO-csúcson (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

(Magyar Nemzet)

 

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.