Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2019. július 11., csütörtök (MTI) – Bejelentette 23 dolgozójának elbocsátását egy Ohio állambeli, amerikai kórházi hálózat csütörtökön, miután kiderült, hogy a hálózatnál előfordult szakmai hiányosságok messze túlmutatnak annak az intenzív osztályos orvosnak az ügyén, aki ellen a hatóságok vádat emeltek egy sorozatban elkövetet, 25 beteg halálát okozó gyógyszer-túladagolásért.

Az ohiói főváros, Columbus környékén tevékenykedő Mount Carmel egészségügyi hálózatnál – amelyhez az érintett kórházak és rendelőintézetek tartoznak – öt héttel az orvos őrizetbe vétele után döntöttek közel kéttucat orvos, nővér és gyógyszerész elbocsátásáról.

A 25 beteg meggyilkolásával vádolt William Husel ugyan nem vallotta bűnösnek magát, de elmondta, hogy a haldokló betegek szenvedésein akart enyhíteni, ezért utasította munkatársait a megengedettnél nagyobb adag fájdalomcsillapító beadására.

Az ügy vizsgálata nyomán eltávolított további egészségügyi dolgozók ellen nem indult bűnvádi eljárás. A Mount Carmel elnök-vezérigazgatója ugyanakkor bejelentette: a jövő hónapban ő is nyugdíjba vonul, azaz teljes vezetőváltás várható a kórházi hálózatnál.

Forrás: MTI

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.