Tűzoltóautók sorfala mellett kísérték utolsó útjára pénteken Corey Comperatore-t, a Donald Trump elleni merényletben életét vesztő egykori tűzoltóparancsnokot Pennsylvania állambeli szülőhelyén.

Az 52 éves korábbi tűzoltó templomi gyászszertartását szűk családi körben tartották, majd a koporsót tűzoltóautón vitték végső nyughelyére Freeport városában, amit már több mint száz, a körzet tűzoltóságairól érkezett jármű kísért. A volt tűzoltó, republikánus szavazóként vett részt a Butlerben tartott választási gyűlésen és – a beszámolók szerint -, amikor a lövések eldördültek családját testével védte a golyótól, amely eltalálta.

Csütörtökön ezrek gyűltek össze az egykori tűzoltó-parancsnok nyilvános búcsúztatásán

egy rendezvényteremnél, hogy leróják kegyeletüket és kifejezzék részvétüket a családnak.

ReklámTas J Nadas, Esq

Donald Trump a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióján csütörtökön elmondott beszédében

megemlékezett Corey Comparatore-ról, akit hősnek nevezett, és akinek tűzoltó-felszerelését családja eljuttatta Milwaukee-ba, és az ott volt a színpadon a volt elnök beszéde alatt.

A Donald Trump elleni merénylet során két további ember súlyosan megsebesült, akiket válságos állapotban szállítottak kórházba. Az őket ápoló egészségügyi központ (Allegheny Health Network) szóvivője azt közölte, hogy az 57 éves David Dutch és a 74 éves James Copenhaver állapota továbbra is súlyos, de már stabil. Donald Trump elnökjelölti beszédében bejelentette, hogy az erőszakos cselekményt követő öt napban 6,3 millió dollárt sikerült összegyűjteni a halálos áldozat és a sebesültek családjai javára.

(Pesti Srácok / MTI)

Borítókép: Koporsóvivők Corey Comperatore temetésén, a Donald Trump elleni merényletben életét vesztő egykori tűzoltóparancsnokot Pennsylvania állambeli szülőhelyén ezrek búcsúztatták. Fotó: X

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.