Október 21-én, vasárnap a Szent Imre templom dísztermében emlékeztek meg a clevelandiek az 1956-os szabadságharcról. Az ünnepi műsor az Amerikába kivándorolt honfitársaink visszaemlékezései alapján tisztelgett a magyar történelem gyászos, ám dicsőséges eseményei előtt, továbbá mindazok előtt, akik az emigrációban is őrizték ‘56 emlékét, soha nem feledve el hazájukat.

A program előtt az esemény díszvendége, Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, valamint Szentkirály Endre, a 8 templomot és 12 szervezetet képviselő Egyesült Magyar Egyletek elnöke megkoszorúzták Mindszenty József bíboros, hercegprímás és az ’56-os szabadságharcos belvárosi emlékműveit, amelyen részt vettek a helyi egyesületek vezetői, Pálmai Zsuzsanna közösségi diplomata Chicagóból és a helyi cserkészek. A clevelandi városházán – csakúgy, mint Torontóban – idén is felhúzták a magyar nemzeti lobogót.

A Szent Imre templom alagsori helyisége erre az alkalomra ünnepi díszítést kapott a trikolór oszlopokkal, a színpadot befedő “lyukas” zászlóval, a piros-fehér krizantémokkal, a gyertyákkal és a gyerekek által festett zászlókkal. A műsorban felléptek a cserkészlányok, akik Szentkirályi Endre beszéde alatt fehér szegfűvel köszöntötték a megjelent ’56-osokat. A megemlékezést Mezei András atya, a Szent Imre és Szent Erzsébet római katolikus egyházközségek plébánosa nyitotta meg, és Tamásy Éva evangélikus lelkész magyar anyákért és fiaikért szóló imádsága zárta. Elhangzott Bogárdy Imre clevelandi költő, festő Októberi emlékezés című verse, valamit részletek a helyi magyarok visszaemlékezéseiből, amelyek az 56 történet című amerikai magyar kiadványban jelentek meg. Archív felvételekből, korabeli hírügynökségi anyagokból készített filmösszeállítások idézték fel a szabadságharc, illetve az Amerikába érkezés eseményeit, valamint levetítették Pigniczky Réka Memory Project riportsorozatának egy epizódját is. Az amerikai és a magyar himnuszt Peller Miklós, a Szent Imre templom orgonistája kísérte.

Dr. Szilágyi Péter ünnepi beszéde az emlékműsoron

Dr. Szilágyi Péter miniszteri biztos beszédében megköszönte, hogy az emigrációba kényszerült honfitársaink folytatták a szabadságért való küzdelmet, s „hazájuk hangjai lettek az Újvilágban”. Emlékeztetett arra, hogy a clevelandi magyarok a szabadságharc leverését követően kiáltvánnyal fordultak a világ közvéleményéhez, amelyben követelték Magyarország felszabadítását. Tiszteletét fejezte ki ’56 örökségének megőrzése és a magyarságukhoz való ragaszkodásuk iránt, majd kiemelte, hogy a kormány elkötelezett nemzetpolitikájának köszönhetően mára „a magyarság szövete újra összeforrt”. A műsort követő Diaszpóra Tanácson, ahol a helyi szervezetek vezetőivel értekezett, Szilágyi Péter részletesen is beszámolt a kormányzati programokról. Beszélt többek között az új pályázati lehetőségekről, a diaszpórában élő fiatalok anyaországi látogatásának támogatásáról, a babakötvényről és az anyasági támogatásról, illetve a Kőrösi Csoma Sándor Programról, amelynek clevelandi ösztöndíjasaival is találkozott, akik tevékenyen kivették részüket az ’56-os emlékműsor összeállításában és lebonyolításában.

Az eseményen közel kétszázan vettek részt. A műsor után fogadással kedveskedtek az egybegyűlteknek a Szent Imre templom önkéntes asszonyainak jóvoltából. A jól sikerült, hangulatos és színvonalas program sokak szívét megindította, s könnyes szemmel fejezték ki hálájukat a személyessé tett megemlékezésért. Beszélni, beszélgetni kezdtek az emlékeikről, amit reményeink szerint családjaik körében vagy emlékiratok formájában is folytatnak. Hiszen így válhat közös történetünkké a múlt, s a szabadság mindennél értékesebb öröksége.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.