A Lévai Református Egyházközség már javában folytatja a helyi közösségi ház és a Forrás bölcsőde építését. A magyar kormány hathatós támogatásával készülő Reménység Szigete a helyi magyar közösség identitásbeli és hitbéli erősödését szolgálja.

„A két elkülönülő építkezés párhuzamosan zajlik az egyházközségünkben. Egyrészt a kétosztályosra tervezett Forrás Bölcsődénket, másrészt a közösségi házunkat is építjük” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Nt. Kassai Gyula, lévai református lelkész, a Barsi Református Egyházmegye esperese.

A bölcsőde bejárata (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az építkezés a Czeglédi Péter Református Gimnázium kollégiumát is befogadó lelkészi hivatalként is működő ingatlan udvarán zajlik. Mint ismeretes, az egykoron a város egyetlen magyar tannyelvű gimnáziumának helyet adó épületet szintén magyar állami támogatásból alakították át kollégiummá. A 2018 áprilisában átadott kollégiumban jelenleg a gimnázium diákjai laknak.

Hiánypótló intézmény épül

A mintegy százötven éves épület telkén lévő egykoron több funkciót is ellátott, ám mára nagyrészt használaton kívüli épületrészeket lebontották. Ezek helyén épül meg a bölcsőde és a közösségi terem.

Közös kivitelező végzi a munkálatokat. Az építkezéssel szépen haladnak. December első felére már majdnem teljesen elkészült a bölcsőde épülete. A létesítmény nyílászárói ugyancsak a helyükre kerültek, a villany, víz és fűtési hálózatok szintúgy elkészültek.

Már csupán a falak külső és belső vakolása maradt hátra. A tervek szerint jövő tavaszra elkészül a bölcsőde épülete

– jegyezte meg a lelkipásztor.

A bölcsőde egyik szárnya (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A leendő bölcsőde és a gyülekezet most használt ingatlanja közé ékelődik be a jövőben közösségi nagyteremként szolgáló épületrész.

Korábban az épület felső szintjén helyezkedett el a Rákóczi-terem. Ezt az impozáns termet használta közösségi térként a lévai gyülekezet, valamint az emeleten működő egyházi gimnázium is. A kollégium kialakításával átalakult a nagyterem.

Így jelenleg a központi gyülekezet nem rendelkezik nagyobb társaságot befogadó helyiséggel. Ezért is tartották fontosnak a közösségi terem építését – magyarázta Kassai Gyula.

A leendő bölcsőde egyik tágas terme (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ottjártunkkor a közösségi terem tetőszerkezetét állították össze a szakemberek. Eddig két ütemben folyt az építkezés.

Az első ütem kiadásai meghaladták a nyolcvanezer eurót. A második ütemben a közösségi tér tetőzetét építették meg, ennek összértéke megközelíti a harmincötezer eurót. A magyar állami támogatás mellett önköltséggel is hozzájárultak az építkezéshez.

„Keressük a további forrásokat is a közösségi tér befejezéséhez”

– tette hozzá a lelkész.

Két osztály huszonnégy gyermek

Mindkét építkezés idén kora tavasszal kezdődött el. A Forrás Bölcsőde kialakítása a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program támogatásával valósul meg. Emellett szintúgy magyar kormányzati forrást, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatását felhasználva folyik tovább az építkezés.

A leendő bölcsőde hiánypótló intézmény lesz a városban. Két osztályában huszonnégy gyermeket tud majd befogadni.

„Végig arra törekszünk, hogy segítsük az itteni magyar közösséget, biztosítva a magyar anyanyelvű képzést az alapoktól a felsőoktatásig”

– hangsúlyozta Kassai Gyula. Hozzátette: a megmaradás záloga az anyanyelvi oktatás megtartása a mára már szórványterületnek tekinthető Léván.

A közösségi terem épülete (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A gyülekezet a fenntartója a gimnáziumnak, továbbá partnere a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemnek, amely 2015-től a mentálhigiénés felnőttképzéseit Léván tartja. A lévai önkormányzat tartja fent továbbá a magyar nyelvű Eszterlánc Óvodát valamint a Juhász Gyula Alapiskolát. Jelenleg az óvoda, alapiskola és gimnázium közös udvarban, három épületben található.

A városban napjainkban csupán magánbölcsődék vannak, ezek mind szlovák nyelvűek. Így egy hiátust tölt be a leendő intézmény. A tervek szerint a magyar szülők mellett a vegyes házasságokból született gyermekek szüleit is megszólítják.

Épül a közösségi terem tetőszerkezete (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint Kassai Gyula kifejtette: a magyar nemzeti érzés erősítését, a magyar nyelvhez való visszatérést is biztosítja a bölcsőde. A keresztyén szemlélet közvetítése, a hitápolás szintén a célok közt szerepel. Ugyanakkor nyitottak más felekezetek irányában is.

Egyházi – oktatási – közösségi központ

A bölcsőde nevére reflektálva a lelkipásztor megjegyezte: az élet, a hit és a gyökereink forrására utal a név. A fejlesztés által egy egyházi – oktatási – közösségi központ alakul ki a területen, melynek neve Reménység Szigete.

„A tömbben élő szlovákság között szórványban élő magyar közösségnek próbáljuk a reménység fényét hirdetni a magyarság és a hit megőrzése érdekében”

– emelte ki.

A bölcsőde épületét várhatóan 2020 márciusában átadják. A közösségi tér befejezése azonban még várat magára, hiszen hiányozik a nyílászárók, és egyéb kiegészítők beillesztése.

A Lévai Református Egyházközség egyházi és oktatási központját alakítják ki (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A terem mintegy száznegyven négyzetméternyi területű lesz. A közösségi terem alsó szintből és egy galériából áll majd. A felső szinten kisebb foglalkozásokat, alkalmakat is rendezhetnek. Ám nagyobb befogadású alkalmakkor az alsó szinthez csatolva használhatják az emeletet is. A terem befogadóképessége száz-száznegyven fő lesz.

A közösségi terem visszafogott díszítést kap. Mint megjegyezte:

az épületek nemcsak az emberekhez igazodnak, hanem az Isten dicsőségét is megjelenítik.

A belső udvaron parkolót alakítanak ki, ugyanakkor a terület parkosítása is megvalósul a közeljövőben.

(Felvidék)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.