A globális szinten vezető brand-minősítő szerdán tette közzé a bankok top 500-as idei listáját. Amint a BT közleményéből kiderül, a román pénzintézet évről évre kiemelkedő eredményeket mutatott fel a brand értékét és erejét tekintve, a 2024-es listán az eddigi legjobb helyezéseket érték el.
A Brand Finance Banking 500 2024 nevű rangsor szerint a BT immár dobogós a bankmárkák globális erősségi „versenyében”: az úgynevezett branderősségindexe (angolul Brand Strenght Index – BSI) 92,3, miközben 100 a maximum.
A Transilvania Bank egy évvel korábban a szintén rendkívül megtisztelő 7. helyen állt e tekintetben, de idén még ezen is sikerült javítani. Az első hallásra igencsak hihetetlennek tűnő eredményről, a hétköznapi emberek számára nehezen érthető számításokról annyit érdemes tudni, hogy – amint a minősítő honlapján is olvasható – egy-egy brand erősségét a nem anyagi, eszmei értékének, teljesítményének felmérése nyomán határozzák meg, a versenytársak hasonló mutatóihoz viszonyítva.
A számítások során bizonyos eszközökkel a pénzügyi teljesítményen, piaci részesedésen kívül olyan adottságokat is számszerűsítenek egy 0-100-as skálán, mint például a marketingjelenlét, ismertség, hírnév, megfontoltság, felvásárlási és megtartási magatartás, érzelmi kötődés vagy fenntarthatóság. Tehát ebben a „különversenyben” nem feltétlenül a legnagyobb bankok a legjobbak.
Visszatérve a BT közleményére, ebben kiemelik:
a Transilvania Bank értéke 34 százalékkal nőtt 2023-hoz képest, és immár 686,5 millió dollárt tesz ki.
Ezzel 44 helyet előrelépett a fő top 500-as listán, és immár a 252. helyet foglalja el.
A tavalyi 297. helyet 513 millió dolláros értékkel kapta az ezen számok alapján összeállított rangsorban. Egyébként az 500-as listára két másik román pénzintézet is felkerült: a BRD hat helyet visszacsúszva a 463., míg a BCR húsz helyet előrelépve a 466. helyen áll.
„Nagyon jó hír mindez a BT és Románia számára is. A Transilvania Bank által
a globális bankbrandek között elfoglalt hely még egyszer hangsúlyozza az erős helyi márkák építésének fontosságát, mely által sikeresen felvehetik a versenyt a kiváló nemzetközi megítélésű vállalatokkal is.
Így bebizonyítjuk, hogy lehet jól dolgozni itt, Romániában” – idézte a közlemény Ӧmer Tetik vezérigazgatót.
Amint arról nemrég beszámoltunk, igazi sikertörténet a Transilvania Banké, amely az elmúlt három évtizedben a csaknem félszáz, nagyrészt kolozsvári üzletember által „összedobott” néhány millió dolláros indulótőkét olyan jól forgatta-fialtatta, hogy az aktívák által képviselt vagyon immár csaknem 30 milliárd euróra rúg.
Az eredetileg csak Erdélynek szánt regionális pénzintézet évek óta nemcsak Románia, hanem Délkelet-Európa legnagyobb bankja is.
(Krónika)
Borítókép: Illusztráció. Fotó: Facebook/Banca Transilvania