Csütörtök este Párizsban kisorsolták a Nemzetek Ligája negyedik kiírásának csoportbeosztását. A magyar labdarúgó-válogatott az A-divízió 3. csoportjába került, olyan bombaerős ellenfelek közé, mint Hollandia, Németország és Bosznia-Hercegovina.

Az A, B és C ligákban 16-16 csapat kapott helyet, ezeken belül négy csoportban, a D ligánál viszont mindössze hat ország válogatottját osztották két hármas csoportra. A csapatok a 22/23-as kiírás szereplésére alapozva kerültek az egyes ligákba. Mivel a magyar válogatott bennmaradt az A ligában, ezúttal is a legerősebb divízióból várta a párizsi eseményt, ahol Marco Rossi együttesét a második kalapból húzták ki.

A mieinket érintő A divízió sorolásához a világ és Európa-bajnok spanyol legenda, Juan Mata érkezett a pódiumra. A BL-győztes korábbi kiváló középpályás harmadik nekifutásra emelte ki a mieink nevét tartalmazó golyót, ezzel eldőlt, hogy Marco Rossi válogatottja a B divízió 3. csoportjában szerepel majd.

ReklámTas J Nadas, Esq

A Chelsea és a Manchester United egykori futballistája első ellenfélként a hollandokat húzta ki, majd ezt fokozta azzal, hogy a németek nevét tartalmazó cetlit mutatta a kamerába, vagyis az előző NL-kiírás és az Eb-csoportkör után a magyar csapat ismét találkozik aNationalelffel. A spanyol klasszis végül a bosnyák csapatot sorsolta a magyarok mellé, ezzel pedig kijelenthető, hogy ismét halálcsoportba kerültünk.

A Nemzetek Ligája csoportbeosztása:
A divízió:
1. csoport: Horvátország, Portugália, Lengyelország, Skócia
2. csoport: Olaszország, Belgium, Franciaország, Izrael
3. csoport: Hollandia, MAGYARORSZÁG, Németország, Bosznia-Hercegovina
4. csoport: Spanyolország, Dánia, Svájc, Szerbia
B divízió:
1. csoport: Csehország, Ukrajna, Albánia, Georgia
2. csoport: Anglia, Finnország, Írország, Görögország
3. csoport: Ausztria, Norvégia, Szlovénia, Kazahsztán
4. csoport: Wales, Izland, Montenegró, Törökország
C divízió:
1. csoport: Svédország, Azerbajdzsán, Szlovákia, Észtország
2. csoport: Románia, Koszovó, Ciprus, Litvánia/Gibraltár
3. csoport: Luxemburg, Bulgária, Észak-Írország, Fehéroroszország
4. csoport: Örményország, Feröer-szigetek, Észak-Macedónia, Lettország
D divízió:
1. csoport: Litvánia/Gibraltár, San Marino, Liechtenstein
2. csoport: Moldova, Málta, Andorra

Az első két fordulót szeptember 5. és 10. között rendezik, a következő kettőt október 10. és 15. között játsszák le, míg az utolsó két körre november 14. és 19. között kerül sor. Az A divízióban a négy csoportgyőztes a négy csoportmásodikkal találkozik a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőben a négyes fináléba kerülésért. A harmadik helyezettek pedig osztályozót játszanak a másodosztályt jelentő B divízió csoportmásodikjaival, míg az élvonal negyedik, utolsó helyezettjei kiesnek.

(Origo)

Borítókép: A magyar válogatott újra összekerült a németekkel. Fotó: Koncz Márton / Origo

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.