Az iowai előválasztást könnyedén nyerte Donald Trump volt elnök, a New Hampshire-i azonban nehezebb falat lesz a jelek szerint.

Miközben magasan Donald Trump nyerte a hétfői iowai repubikánus előválasztást Amerikában, a következő megmérettetés, New Hampshire nem tűnik ilyen simának a számára, legalábbis a felmérések szerint fej-fej mellett van a tagállami republikánus szimpatizánsai közt a volt elnök és az iowai megmérettetés harmadik helyezette, Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó és ENSZ-nagykövet – írja a The Hill.

Az American Research Group Inc. kedden közzétett felmérése szerint ugyanis a New Hampshire-i előválasztások résztvevői közt

ReklámTas J Nadas, Esq

Trump és Haley is 40 százalékon áll.

Decemberben még Trump 33, Haley 29 százalékon állt, korábban januárban ez az állás 37-33-ra változott, de a volt kormányzó azóta felzárkózott.

A hétfői iowai előválasztáson Trump 51 százalékkal nyert, Ron DeSantis floridai kormányzó lett a második 21, és Haley a harmadik 19 százalékkal. A negyedik helyen végzett Vivek Ramaswamy üzletember bejelentette, hogy kiszáll a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyből, és szimpatizánsait Donald Trump támogatására buzdította.

A New Hampshire-i előválasztást január 23-án, kedden tartják, s a kormányzó, a republikánus Chris Sununu Nikki Haley mellett állt ki.

Az amerikai politikában tagállami előválasztásokon dől el, ki lesz egy a pártok elnökjelöltje, azaz mindkét párt a tagállamokban versenyezteti jelölt-jelöltjeit az elnökválasztás előtt. Az lesz az elnökjelölt, aki a legtöbb tagállamban nyer. Az előválasztási szezon az elnökválasztás évének januárjában vagy februárjában kezdődik Iowában, amit New Hampshire követ, s az utolsó megmérettetéseket június elején tartják. Az elnökválasztás novemberben lesz. Annak ellenére, hogy hivatalban lévő elnökük van, a demokraták is tartanak előválasztást, Joe Bidennek két kihívója akadt. .

(Mandiner)

Borítókép: Nikki Haley és Donald Trump. Illusztráció. Fotó: CNN

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.