A mai tanulók figyelmét egyre nehezebb lekötni, változatos és innovatív eszközök szükségesek ahhoz, hogy élvezetes legyen számukra az iskolapadban töltött idő. Nincs ez másképp a hétvégi magyar iskolák foglalkozásain sem. Az Amerikai Magyar Iskolák Találkozója (AMIT) viszont az elmúlt évtizedben olyan hálózatot alakított ki a diaszpóra magyar iskolái között, amely a pedagógusok összefogásával készen állnak a kor kihívásaira. Online és személyesen, szülőket és pedagógusokat fejlesztve látja maga előtt az AMIT csapata a távlati célt: magyarul beszélő magyar felnőttek legyenek az amerikai magyar gyermekekből. Petreczky Katalin, az AMIT társelnöke ismertette az ernyőszervezet működését, valamint a szeptember 9-11. között New York-ban megrendezésre kerülő jubileumi konferencia programját.

YouTube player

Az AMIT 2013-ban tartotta az első tanítás-módszertani konferenciáját a New York-i magyar főkonzulátuson, és azóta ez egy hagyománnyá vált. Évente rendeznek egy konferenciát New Yorkban, 2017 óta pedig önálló szervezetként, American Hungarian School Association-ként folytatják tevékenységünket. Kiszélesedett a tevékenységük, és a konferenciaszervezésen túl fontos lett számukra, hogy közösségépítő funkciót töltsenek be a diaszpórában. Az Amerikában lévő iskoláknak a közösségi vezetőit és pedagógusait egy ernyőszervezetben fogják össze, az ő továbbképzéseiket biztosítják. Az említett események minden alkalommal más téma köré csoportosulnak, a szakmai ismereteken interaktív átadásán kívül inspirációt és szellemi feltöltődést kínálnak a tanároknak. A tanítás-módszertani konferenciához kapcsolódik egy külön foglalkozás is, ahol az iskolák igazgatói tehetik fel kérdéseiket, hogy minél jobb, sikeresebb vezetővé váljanak. Az AMIT egy kétnyelvű honlapot működtet, a felületen bemutatkozhatnak az amerikai hétvégi magyar iskolák és óvodák egyaránt. Eddig 32 USA-beli és 16 kanadai iskola csatlakozott a hálózathoz. A digitális élet és a közösségi média térhódításának köszönhetően egyre elmélyültebb a kapcsolat az iskolák között.

Mivel 10. jubileumi konferenciájára készül az Amerikai Magyar Iskolák Találkozója, ezért egy hosszabb programsorozat várható idén szeptemberben. A szervezet legfőbb vágya, hogy ne csak a keleti partról, hanem az Egyesült Államok lehető legtöbb államából érkezzenek résztvevők. Az első napon Dr. Pásztor István főkonzul úr köszönti majd az egybegyűlteket, és az AMIT csapata is bemutatkozik. A találkozó szakmai nyitánya egy vezetői konferencia lesz, ahol a tanmenetfejlesztésről folyik majd az eszmecsere. A nap végén New York esti fényeit csodálhatják meg a tanárok, másnap pedig ismét a pedagógus módszertané lesz a főszerep. Mindkét szakmai programnak Magyarország New York-i Főkonzulátusa ad majd otthont.

Szeptember 10-én, a találkozó másnapján egy kis mulatsággal zárul a nap: a New Yersey-i fiatalokból álló Fészer Banda fogja húzni a talpalávalót. Vasárnapra egy népművészeti módszertani mesterkurzuson vehetnek részt a pedagógusok, amelynek előadója Vetró Mihály, a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium művészeti vezetője lesz. Az egésznapos program keretein belül kézműves foglalkozások is várhatók, és azt is elleshetik a tanárok, hogyan csempésszék be iskolájuk mindennapjaiba a népművészet szépségeit, illetve hogyan tudnak a kézművesség segítségével leleményes, önazonos gyermekeket nevelni. A hétvége záróakkordjaként lesz tombola, közös éneklés a tábortűz mellett, és még egy időkapszula is elhelyezésre kerül a jubileumi esemény emlékére New York-ban.

Tas J Nadas, Esq

Az AMIT konferenciáinak visszatérő előadója Fogarasi Miklós, Dr. Kerekes Judit és Marshall Tamás. Ők hárman a gyermek lelki fejlődéséről, a gondolkodás hatékony fejlesztéséről és a beszédkészség javításáról fognak beszélni. Magyarországról Nyári Szilvia és Nyári Oszkár, a Csiky Gergely Színház színészei érkeznek. Az előadásuk címe: Reflektorfényben a pedagógus. Magyarázni sem kell, hogy a tanárok a mindennapokban folyamatosan színpadon állnak, a kíváncsi szemek és fülek számára érdekessé, befogadhatóvá kell tenniük a tananyagot. Kozák Ildikó a berlini magyar iskola módszertanának bemutatásával készül, de Kovács Tündének és Ragosing Edinának köszönhetően szó lesz a nyelvvizsgára való felkészülésről is. Csizmadia Betti, a New Yersey-i Széchenyi István Magyar Iskola tanára, aki olvasásfejlesztési praktikáit hozza el a közönségnek. Virtuális módon csatlakozik az előadók táborához Gyarmathy Éva, Linkó András humorista pedig arról hoz gondolatokat, hogyan lehet a közösségi médiát bevinni az osztályterembe, és az oktatásban hasznosan alkalmazni.  

Az AMIT felelősségének érzi, hogy akkor is aktív legyen az iskolák között kiépült hálózat, amikor épp nem zajlik sem konferencia, sem olvasótábor. Létrehoztak egy online kétnyelvű tanplatformot, ahová a weboldalukról egy kattintással bárki eljuthat. Az új fejlesztés a tavalyi év sikerei közé tartozik, de idén ismét részletesen ismertetik majd a használatát a pedagógusokkal. A Magyar Nyelvi és Kulturális Alapozó Programot egy nemzetközi, pedagógusokból, nyelvészekből és pszichológusokból álló csapat fejlesztette ki. Az ötlethez hozzátartozik, hogy a szülőknek szeretnének segíteni abban, hogy iskolán kívül, hatékonyan segítsen gyermekének a nyelvtanulásban. A cél az, hogy mire a gyerek eléri az iskolás kort, addigra már rendelkezzen egy alap szókinccsel magyarul.

Az AMIT weboldalán egyébként teljes terjedelemben elérhető a szeptemberi jubileumi konferencia programja. Egy kapcsolódó térképen megtekinthető a szállás, a legfontosabb helyszínek, és technikai tippeket is kap az érdeklődő a New York-i parkoláshoz és tömegközlekedéshez.

A rendezvény regisztráció-köteles. A jelentkezési kérdőív kitöltésére kizárólag online formában történik. A július 16-ig 35 dolláros előregisztrációs díjjal lehet részt venni a találkozón. Annak a pedagógusnak, aki július 16. után tölti ki a jelentkezési lapot, már automatikusan 55 dollárt fog számlázni az elektronikus rendszer.

További információkért kattintson az alábbi elérhetőségek valamelyikére:
https://amit-ny.org/
https://www.facebook.com/amitusa

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.