Mint a Fonogram közleménye felidézi, a Fonogram-díjakat – az életműdíjak kivételével – múlt szombaton adták át a budapesti Barabás-villában; az eseményen elismerést vehetett át többek közt a Zaporozsec, a Carson Coma, Rúzsa Magdi, a Pogány Induló, Saya Noé, a Thy Catafalque és a Góbé is.

Az Edda zenekar Miskolcról indult 1974-ben Griff néven. A csapat több tagváltáson és újjászületésen esett át, ma olyan zenészek alkotják, mint Pataky Attila, Alapi István, Gömöry Zsolt és Kicska László.

ReklámTas J Nadas, Esq

Müller Péter Sziámi a magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyénisége, aki még 72 évesen is képes a folytonos megújulásra. Költő, dalszerző, énekes, filmrendező, színész, kulturális szakember.

A nevéhez köthető az URH, a Kontroll Csoport, Sziámi (eredetileg Sziámi Sziámi), a Szakcsi Lakatos Bélával közös Pianissimo! duó, a Kirschner Péterrel közös Felevad duó. Jelenleg is turnézó zenekara a Müller Péter Sziámi AndFriends.

Galler András, azaz Indián a legnépszerűbb magyar videóklip-rendező, 32 éve tartó pályája alatt 800-900 klip elkészítéséért felelt Szőke János operatőri munkája mellett. A Kiss Áronnal közösen alapított Los Tiki Pictures a zenei kisfilmek mellett ismeretterjesztő sorozatok, reklámok, mozifilmek készítésével is foglalkozik. A nevéhez fűződik egyebek mellett a Voice és A nagy duett kisfilmjeinek elkészítése, 2008-ban a Jack Jack zenekarról szóló dokumentumfilm rendezője volt, 2023-ban a Varrat című magyar dokumentumfilmben tűnt fel.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Fonogram életmű-díjas az 50 éves Edda.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.