Meglepőnek tűnhet, de nemcsak adventben, hanem a böjti időszakban is van örömvasárnap, mégpedig a 4. hétvégén, amely idén március 31-ére esett. A clevelandi Szent Erzsébet Templomban Ft. Mezei András atya az azt megelőző szombat délutánra örömteli, egyben az elmélkedést szolgáló programot szervezett, orgonakoncerttel.

Az idén 127 éves gyönyörű templom, amelyet már a hetvenes években felvettek a Történelmi Emlékhelyek Nemzeti Regiszterébe, a clevelandi magyarság bölcsőjeként őrzi az egykor virágzó magyar negyed, a Buckeye emlékét. Az Egyesült Államokban elsőként, 1892-ben alapított magyar katolikus egyházközség bazilika méretű temploma 1922-ben készült el, és 1100 (más források szerint 1600) férőhelyet biztosított a 20. század elejétől tömegesen érkező magyar emigránsoknak a vallásuk gyakorlására. Ez már a második épület volt, iskolával és kiszolgáló épületekkel, de a legendás negyedben több katolikus templom is működött, a más felekezetű imahelyek mellett. Élénk hitélet volt tehát és rendszeresen megtelt a templom, ami az elmúlt ötven évben megváltozott. A magyarok elköltöztek a keleti oldalról a külső, kertvárosi kerületekbe, és már csak ünnepekkor vagy különleges alkalmakkor térnek vissza híres templomukba.

A koncert végén álló tapssal köszönte meg a közönség az élményt

Ilyen esemény volt az örömvasárnapi program is, amelyre több mint százan látogattak el. Az aznapi példabeszéd a tékozló fiúról a bűnbánó ember Istenhez való megtérésére, az Atyához hazatérés feletti örömre irányítja a figyelmünket, egyben jelzi földi életünk célját és irányát. A lemondásokkal teli nagyböjt a befelé fordulás, a megtisztulás időszaka, felkészülés a lelki megújulásra a bűneinket kereszthalálával megváltó Krisztusban. A feltámadás reménye és az örök élet boldogsága a Húsvétban teljesedik ki, az öröm vasárnapja azonban már ennek a közelségét mutatja fel.

A március 30-i program egyszerre biztosított lehetőséget az elmélyülésre és a lélekemelő feltöltődésre. Gyónással és szentmisével kezdődött a délután, majd 5 órakor került sor a komolyzenei koncertre. A közel egy órás műsort az alkalomhoz illően állították össze a művészek, de nemcsak a színvonalas zenei anyag, hanem a körülmények is mind az elmélkedést szolgálták. Aznap úgy szakadt az eső, mintha az egész világ bűnét akarná lemosni. Az alig bimbózó természetben, ahol úgy tűnik, soha nem lesz tavasz, biztonságot adott a Szent Erzsébet hatalmas „hajója”, az óriási üvegablakokkal és a belső csenddel. Otthonos félhomály volt, zöld mécsesek pislákoltak, és a kintről alig beszűrődő fény is a színes üvegfestmények haragos, mégis reményt keltő zöldjét festette meg. Ez a szín határozta meg számomra az élményt, és az együttlét harmóniája. Úgy érezhette magát az ember, mintha egyedül lenne a tágas térben a zenével és a gondolataival, mégis áthatotta a „jelen pillanat” közös megtapasztalásának öröme.

Varga Zoltán az orgonánál

Természetesen mindez a zenei programnak köszönhető, amelyet Varga Zoltán templomi- és koncertorgonista, valamint felesége, Varga-Baboth Borbála énekes állított össze és adott elő, kiegészülve a helyi templom orgonistájaként működő Nathanael Minorral, aki ezúttal francia kürtön játszott. A vendégek Oklahomából érkeztek, ahol 4 éve teljesítenek zenei szolgálatot az egyházmegyében. Mindketten Magyarországon végezték a zenei tanulmányaikat, és rendszeresen fellépnek Európa és az USA templomaiban és koncerttermeiben. Meghitt és színvonalas műsort mutattak be, amelynek koncepciója beleilleszkedett a nagyböjti liturgiába.

Liszt Ferenc Introitus című darabjával kezdődött a koncert, amelynek címe a gregorián szentmise bevonulás alatti kezdő énekét idézi, és lassan építkezve mutatja meg, mintegy beavatásként, a hangszerben rejlő lehetőségeket. Finomság és virtuozitás, erő és szenvedélyesség, fennköltség és robusztus nagyság szólalt meg ezen a délutánon Varga Zoltán orgonajátékában, amelyhez a templom jó akusztikája is hozzájárult. Baboth Borbála képzett szoprán hangja, amely főként a középmagas regiszterben szól különösen szépen, a 20. századi Liszt-kutató, Gárdonyi Zoltán művében csendült fel, amely a „Kész a szívem arra, Istenem, hogy énekeljek…” kezdetű, 108. zsoltárra íródott. A kürt Kodály Zoltán Stabat Materjében csatlakozott először, amely a férfikarra írt acapella kórusmű szokatlan, mégis impozáns orgona-ének-kürt átiratában hangzott el. Az azonos címen elterjedt középkori siralomének a keresztfáról levett Krisztus testét tartó Szűzanya fájdalmát énekli meg, amely az első magyar nyelvemlékben, a 13. századi Ómagyar Mária-siralomban is fennmaradt. A gyász és a feltámadás motívumait egy Lacrimosa-variáció mélyítette el, a lengyel filmzeneszerző, Zbigniew Preisner modernkori, Rekviem egy barátért című művéből, amelyet az 1998-as Élet fája filmben hallhattunk. A levezetést Hugo Alfvén svéd zeneszerző Notturno Elegiaco, azaz elégikus esti dala biztosította, az orgona és a kürt harmóniájával. Majd egy Alleluja következett, Mozart Örüljetek, örvendjetek (Exultate, Jubilate) motettájából, Borbála meggyőző tolmácsolásában. Végül Eugene Gigout virtuóz Toccata-ja zárta a programot, majd a ráadás következett: Kodály jól ismert Esti dala, amely az összetartozás „népi imájaként” otthonosan szólt a szívünkhöz ezúttal itt, a messzi idegenben.

Varga Zoltán és Varga-Baboth Borbála

Ezt a lángot őrzi a Szent Erzsébet Templom, amely élettel telt meg a nagyböjti szombaton. Köszönet illet érte minden közreműködőt és szervezőt. Azt a maroknyi csoportot is, akik elszántan kitartanak templomuk mellett, és működtetik a clevelandi magyarság múltját szimbolizáló neoklasszicista épületet és a közösségüket. Érdemes lenne minél többször betérni ide, amire kiváló lehetőséget biztosítanak az ilyen különleges alkalmak. Az építészeti műremek mellett nagy értéket képvisel a múzeum is, szép fotótörténeti emlékeivel és ereklyéivel. Mivel a hazatérés mindig ünnep, most is közös vacsora zárta az összejövetelt az alagsori díszteremben.

Ha van egy kis idejük és kedvük, hallgassák meg azokat a műveket, amelyekkel a koncerten megismerkedhettünk (megtalálják belinkelve fentebb, a címekben). Érdemes néha elvonulni a mindennapok gondjai elől, és a művészetek, a zene, a festmények vagy az irodalom segítségével elmélkedni az életünkről.

Introitusz című versében Pilinszky János pl. így ír a (közelgő) feltámadás reményéről:

Ki nyitja meg a betett könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól-hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?

Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sürüjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehúnyja,
és leborúlnak minden angyalok,
és elsötétűl minden kreatúra?

A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.

Fotóalbum a koncertről: IDE kattintva

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.