A barlangász elmondta, hogy ez a barlang egyben víznyelő barlang is, vagyis a felszínen lévő nagy mennyiségű csapadékot nagyon gyorsan levezeti. Az expedíció tagjai nem akartak aknák sorozatában 3-4 fokos vízben felfelé mászni, ezért száraz helyre félreálltak, és megvárták, amíg eláll az eső a felszínen.
„Élelmük és száraz ruhájuk volt. Megvárták, míg leér a csapadékvíz, félreálltak és pihentek, majd elindultak felfelé. Kedd este eljutottak a 700 méteres szintig, ott pihentek, majd éjjel elindultak a felszín felé” – közölte idősebb Adamkó Péter.
Magyarázatként elmondta, hogy azért éjszaka indultak el, mert a barlangban az ember időérzéke eltolódik.
„Szerda reggel nyolc órára várták, hogy a felszínre érkeznek, de a legnagyobb meglepetésre már reggel 5 órakor kint voltak, háromnegyed hatkor már sms-t küldött az expedíció vezetője, öt perc múlva pedig már a fiam is hívott a saját telefonján” – mesélte az expedíció magyarországi kapcsolattartója, akinek a fia is az expedíció tagjai között van.
Elmondta, hogy a barlangászok jól vannak, nagyon büszkék magukra, és már csoportképet is küldtek magukról.
„Két nap pihenő után ma egy szomszédos barlangba mennek kutatni, fényképezni. Az a cél, hogy ezt a Krubera-Voronya barlanggal összekössék, és ezzel annak a mélységét és a hosszúságát megnöveljék” – közölte idősebb Adamkó Péter.
Hozzátette: ezt még a mostani expedíció során megpróbálják összenyitni, de nem könnyű, mert a barlang mélységét nem lefelé növelik, hanem felfelé.
A barlangok mélységénél ugyanis mindig a legfelső és a legalsó pont közötti távolságot mérik – magyarázta.
„A fiúk a kutatócsapatban nagyon ki vannak éhezve a magyar ízekre, úgyhogy vettem két kiló combhúst, amit megsütöttem. Az éjfélkor induló háromfős magyar filmes csapat viszi nekik. A felszínről és a környezetről ez a profi filmes csapat csinál a televíziónak egy nagyfilmet, míg a kutatócsoport tagjai a barlangról csinálták a felvételeket – így a film biztosan teljes lesz” – ismertette az expedíció magyarországi kapcsolattartója-
„Nagyon büszkék vagyunk rájuk” – mondta idősebb Adamkó Péter.
Forrás: InfoRádió / Fehér Anna