“Ma ugyanúgy meg kell küzdeni a szabadságunkért és függetlenségünkért, mint 1848-ban” – fogalmazott az MTI-nek Latorcai Csaba, a miniszterelnökség helyettes államtitkára, aki vasárnap részt vett a clevelandi magyarok március 15-i ünnepségén.

A 12 magyar szervezet és  nyolc egyházközösség részvételével megtartott ünnepségen elmondott beszédében Latorcai Csaba, megidézve az 1848-as forradalom és szabadságharc terveit és céljait, hangsúlyozta: a ’48-as szabadságot és ragyogó helytállást vitte magával az emigrációba Kossuth Lajos, akinek hősiességét Clevelandban szobor őrzi”.

ReklámGolden Anniversary Tas J Nadas, Esq

A helyettes államtitkár a többi között hangsúlyozta: “a magyar kormány értékei és célkitűzései sokban megegyeznek azokkal, amelyeket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tűzött a zászlajára”. Leszögezte, hogy a kormány “egyetlen célja és feladata a magyarság érdekeinek védelme, jólétének biztosítása”, és hozzátette, hogy “az Európa nyugati felét sújtó népvándorlási hullámmal szemben az a szilárd meggyőződésünk, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely a családok támogatására és megerősítésére, a becsületes munkára, a nemzedékek közötti egyetértésre és szolidaritásra épít, és amelyet a kétezer éves keresztény hit és kultúra összetart”.

 Az ünnepség után Latorcai Csaba az MTI-nek telefonon elmondta: ma sok országból sokféle módszerrel támadják a magyar szabadságot és függetlenséget, csakúgy, mint 1848-ban, de éppen 1848 hősei köteleznek a kitartásra küzdelmeinkben.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen a clevelandi magyar közösséggel ünnepelt, a helyettes államtitkár elmondta: Cleveland az Egyesült Államokban élő magyar diaszpóra talán legemblematikusabb helye, ahol élénken őrzik és ápolják Kossuth Lajos emlékét. Utalt arra, hogy a hét elején New Yorkban, a manhattani Első Presbiteriánus templomban felavatták  Kossuth Lajos testvérének, Kossuth Zsuzsannának is az emlékművét.

                A clevelandi ünnepség után – amelyen több mint kétszázan tapsoltak a helyi cserkészcsapat műsorának – megkoszorúzták Kossuth Lajos Clevelandban emelt szobrát is.

MTI / Járai Judit

1848-as megemlékezés Clevelandben

1848/49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére szervezett megemlékezés Clevelandben (Ohio, USA – 2018. március 18-án). Ünnepi szónok Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Wednesday, March 21, 2018

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.