A Mandinernek adott interjúból derül ki, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter benyújtotta a lemondását a miniszterelnöknek.

Amikor a lap arról kérdezte miért, azt válaszolta: „Amikor megkap egy feladatot az ember, mindig létezik teljesítmény követelmény: mi az, amit végre kell hajtani, és ez mennyi időbe kerül. Három dolgot kért tőlem a miniszterelnök, ahogy minden tárcavezetőtől: az első, hogy a meglévőre építve alakítsak ki ütőképes működési rendszert, a második, hogy a tárcámhoz tartozó területeken legyenek ciklusokon átívelő programok, és a harmadik, hogy legyenek megfelelő utódok, személyek, akik képesek alkotó módon tovább vezetni a területeket. A rendszerépítés és programkialakítás ügyében az eltelt két évben gyorsan haladtunk munkatársaimmal.

Amit vállaltam, illetve vállaltunk, az minden területen sínen van.

– tette hozzá a miniszter.

E tekintetben a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégezni. Elmondása szerint “itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek.”

ReklámTas J Nadas, Esq

(Pesti Srácok / Mandiner )

Már meg is van Csák János utódja, ő lesz az új miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztérium élén

Megtiszteltetés és felelősség az, hogy a miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetésére kért fel, “nem posztot, hanem feladatot kaptam” – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn az MTI-nek adott interjújában.

Hankó Balázs azt mondta: „nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnom”. Köszönetet mondott Csák János leköszönő miniszternek, akitől az elmúlt években sokat tanult a vezetésről és a diplomáciáról. “Az ő munkáját kívánom folytatni” – hangsúlyozta. A kormányzati tapasztalatairól azt mondta, hogy már sokfajta helyzetben segítette az elmúlt években a kormány munkáját: volt már tanácsadó, miniszteri biztos, helyettes államtitkár és államtitkár is.

A KIM-ben 2022 nyarától felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként, majd 2022 decemberétől pedig négy terület, a felsőoktatás, szakképzés, felnőttképzés, innováció államtitkáraként végezte feladatát – emlékeztetett. Ugyanakkor már 2010-től az egészségügyért felelős államtitkárságon tanácsadóként dolgozott, ezt követően pedig 2017-től, mint az orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, majd 2020 nyarától mint felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár dolgozott Palkovics László miniszter mellett – tette hozzá.

Így a hajnali munkakezdés már akkor a mindennapjaim részévé vált. Jól ismerem mind a minisztériumi, mind a kormányzati működést, és szeretek és tudok is sokat dolgozni”

– fogalmazott Hankó Balázs. A szakmai hátteréről azt közölte, hogy eredendően gyógyszerész és egyetemi oktató, de az utóbbi években közszolgálatban dolgozott különféle vezetői állásokban.

Úgy érzem, alapos ismeretekkel rendelkezem a felsőoktatás, és több szakterülettel, a tudományirányítás és a közintézmények megújításával kapcsolatban. Hagyományos gyógyszerészi család tagjaként a történelem szeretete mellett nem is volt kérdés, hogy szüleim pályáját kövessem, így végeztem 2001-ben a Semmelweis Egyetemen is ahol egyszerre kezdődött el a gyógyszerészi és az oktatási-kutatási pályám”

– mondta a minisztérium élére felkért politikus.

Úgy folytatta, hogy az egyetem főgyógyszerészeként felelős volt az ország legnagyobb betegellátó intézményének, a Semmelweis Egyetemnek a gyógyszerellátásáért, több tantárgy oktatója volt, kutatási területe a gyógyszerészi gondozás és beteg-együttműködés a helyes gyógyszeralkalmazás érdekében. Hozzátette: 2022-ben habilitált és 2023-ban kapta egyetemi tanári, professzori kinevezést a Semmelweisen; az egyetem vezetésében Merkely Béla rektor stratégiai helyettese volt a helyettes államtitkári kinevezéséig, 2020 nyaráig. Családjáról azt mondta, hogy felesége is gyógyszerész, akivel közösen végeztek az egyetemen; négy gyermekük közül a legidősebb már egyetemista, második gyermekük most érettségizik, és immár a másik kettő is gimnazista. Közös kapocsnak nevezte, hogy családjuk elég aktív Gödöllő közösségi és egyházközösségi életben.

Férjként és apaként tehát sok tapasztalatom van a magyar családok öröméről és nehézségéről. Miniszterként kiemelt feladatnak tartom Magyarország családbarát szellemiségének megőrzését, s a családot alapítók teljes körű támogatását”

– hangsúlyozta. Szakmai terveiről kiemelte, hogy mindenekelőtt a versenyképesség erősítése a feladata.

Mivel azt akarjuk, hogy legyenek sikeresebbek a magyar fiatalok, versenyképes egyetemek, XXI. századi szakképzés kell. Meggyőződésem, hogy egyetemeinknek, szakképzésünknek, felnőttképzésünknek, innovációnknak a magyar gazdaság szolgálatában kell állnia. Azon fogok dolgozni a számok nyelvén, hogy legyen egy egyetemünk 2030-ra a világ legjobb 100 intézménye között, legalább három az Európai legjobb 100-ban. Célom, hogy Magyarország legyen Európa 10 leginnovatívabb országa között. Jó alapjaink vannak, gondoljunk csak a gyógyszerészként általam jól ismert magyar gyógyszeriparra”

– fogalmazott Hankó Balázs. Az interjúban elhangzott az is, hogy a szakképzésben is van teendőnk: tavaly az EB-n a magyar szakképzés ezüstérmes lett, így most az a cél, hogy legközelebb legyen aranyérmes.

A magyar családpolitika, családügy világszinten kiváló, csodájára járnak más országokból. A család, mint közösségeink alapja, nemzetünk legfőbb építő egysége, értéke. A meghozott intézkedések kiteljesítése ezt erősíti, ezt kell, hogy erősítse tovább. A célom, hogy a családpolitikánk eredményeit, lehetőségeit tovább erősítsem, és a fiatalok biztosak legyenek abban, hogy családot alapítani, gyermekeket nevelni érdemes és itthon érdemes”

– hangsúlyozta. A kulturális területen két célt tűzött ki: a nemzeti identitásunk megőrzését és a magyar kulturális élet értékközvetítő szerepének erősítését.

Arra törekszem, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik értékeket teremtenek, megbecsüljük és további alkotásra sarkalljuk. A magyar kultúra gazdag és különleges. Feladatom és szándékom, hogy egyszerre lehessen a népi kultúrát vagy az anyanyelv ápolását mindennapjaink részeként megtartani, és a magas kultúra alkotásait is megvédeni. Ez az a magyar modell, amelynek nemzetünk jövőjének Kárpát-medencei dimenzióban kell biztos alapot adnia, és ez az a versenyképességi fordulat melyet Európának is ajánlunk július 1-től kezdődő elnökségünk során”

– mondta Hankó Balázs.

(Pesti Srácok / MTI )

Borítókép: Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond a Hangzó Helikon fesztiválon Bicskén 2024. június 9-én. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.