Antal-Ferencz Ildikó írása, először megjelent a 777blog.hu-n
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség keretein belül működő ún. K-medes nyári ösztöndíjprogram során a magyarországi és határontúli magyar cserkészszövetségek néhány arra alkalmas tagja egy nyarat Észak-Amerikában tölthet, egyik felét szolgálattal, másikat turizmussal. Idén hárman jöttek: Fehér Lilla Martonosról (Vajdaság), Loósz Máté Pécsről és Döbörhegyi Mihály Budapestről. A hazautazásuk előtti utolsó közös programon, a clevelandi Cserkésznapon beszélgettünk.
Kérlek röviden mutatkozzatok be: honnan jöttetek és miért vagytok itt?
Lilla: Vajdaságból, egy ezer főt számláló faluból, Martonosról jöttem ide a nagyvilágba. Hat éve, 14 évesen kezdtem el cserkészkedni, ami elég rövid idő, viszont elég hamar, 18 évesen lettem huszonpár cserkész csapatparancsnoka. Emellett a kb. 300 fős, 13 csapattal működő Vajdasági Magyar Cserkészszövetségen belül vállalok különböző feladatokat. A legnagyobb vajdasági csapat Szabadkán van, az én falum az egyik legkisebb, de több helyen van tízen-huszonpár fős létszám. A falumban nagyjából 80-100 gyerek jár általános iskolába, ahol magyar nyelven folyik az oktatás, tehát egész jó, hogy a gyerekek kb. negyedét „meg tudunk fogni” a cserkészet számára. A körzetünkben már vezettem csapattábort kb. 40 fővel, és egy 100 fős sportnapot is – otthoni viszonylatban az is nagyon jó létszámnak számít.
Máté: Én a pécsi 10-es számú gróf Széchenyi István cserkészcsapatot vezetem lassan két éve. A
erületi levelezőlistákon láttam ezt a lehetőséget. Iparbiztonsági szervezői végzettségem van, idén államvizsgáztam, szeptembertől ebben a szakmában fogok dolgozni, és közben levelezőn elkezdem a tűzvédelmi mérnöki szakot.
Misi: Én a 433. Szent Bernát cserkészcsapat csapatparancsnok-helyettese vagyok. A Zeneművészeti Egyetemre járok, klasszikus ének szakra, most fogom a második évemet elkezdeni. A K-med ösztöndíjról Mátétól hallottam, akivel együtt végeztem a segédtiszti tábort.
Mi motivált titeket, amikor jelentkeztetek erre a programra?
Lilla: A lehetőségről már régóta tudok, és több példa is volt előttem, például a lakótársam, Farkas Zsuzsi, aki a nyolc magyar tagszövetséget alkotó Fórum alelnöke. De a vajdasági szövetségből mindenkiről tudok, aki részt vett már ebben a programban és más szövetségekből is ismerek pár embert, és tőlük is tudtam, hogy ez egy nagy lehetőség. Mivel előfeltétele a segédtiszti szint, ezt meg kellett várom, és nagyon örülök, hogy idén alkalmasnak találtak a részvételre. Zsuzsit egyébként azóta ismerem, amióta cserkészkedem, ott volt az első vezetőképző táboromban, amin rögtön az első cserkészévem után vettem részt, és azóta is mindig támogat engem; gondolom alkalmasnak talált a feladatokra. Egy éve nála lakom Szegeden, ahol hat évet töltöttem eddig: négyet az egészségügyi szakközépiskolában és kettőt az egyetemen, ahol diplomás ápolónak tanulok. Ő is és a testvére is részt vettek már ebben a programban. Sokat hallottam tőle Pigniczky Esztiről, alig vártam, hogy őt is megismerhessem.
Máté: Az újfajta cserkészélmények mellett a turistáskodás szerintem mindenkinek motivációs tényező. Otthon is minden nyáron cserkészkedünk, de az, hogy otthonról 8000 km-re is meg tudunk tapasztalni magyar cserkészélményeket, azért az nagyon különleges. Én azért is jöttem, hogy a közösséget valamennyire megismerjem, meg nyilván azért is, hogy világot lássak.
Misi: Nem jártam még a tengerentúlon, tehát a turistáskodás része is érdekelt, de főleg az itteni cserkészközösség, illetve az is, hogy új kapcsolatokat építsek. Emellett én itt végeztem a tisztiképzést is, tehát nekem egy plusz fejlődési lehetőséget is nyújtott a program.
Arról tudtok valamit, miért titeket választottak ki?
Máté: Írnunk kellett egy motivációs levelet, egy cserkész önéletrajzot és volt egy zoomos szemtől-szembe beszélgetés is Esztivel. Emellett kellett egy kerületi vagy csapatparancsnoki ajánlás is. Gondolom, tetszett nekik, amit rólunk olvastak és láttak. Arról hallottunk, hogy voltak olyan jelentkezők, akik nem feleltek meg egyes kritériumoknak, például életkor vagy képesítés miatt; és lehet, hogy egyes szubjektív feltételeknek sem, de erről nem tudunk. Azt tudjuk, hogy alapvetően a magyar tagszövetségek területeiről lehet jelentkezni egy-egy helyre, tehát idén különleges alkalom, hogy ketten is jöhettünk Magyarországról, mert még épp volt szabad hely.
Hogyan telt ez a nyár a számotokra?
Lilla: Nagyon hosszú úton érkeztünk ide: kevéssel indulás előtt törölték a járatunkat, át kellett foglalni, így végül nem Londonon, hanem Amszterdamon keresztül érkeztünk. Egy-másfél nappal azután, hogy ideértünk – amit a Schachinger családnál töltöttük, ahol a férj, Tomi a New York-i körzetparancsnok –, már mentünk is az első körzeti csapattáborunkba, ahol megismertünk sok New Brunswick-i és a garfieldi cserkészt. Ez volt az első táborunk, amely által belátást nyertünk az amerikai magyar cserkészetbe. Nekem annyira nem volt meglepetés, de az meglepett, hogy két délvidéki helyszínt is említő népdalt hallottam: Törökkanizsát a Hej halászok, halászokból, illetve a horgosi csárdáról szóló dalt. Horgos nekem a szomszéd falu, úgyhogy ez büszkeséggel töltött el. Utána következett a Magyar Iskolatábor a New York állambeli Fillmore-ban, majd a 10 napos vezetőképző (VK) tábor a Sík Sándor Cserkészparkban, végül a kiscserkész tábor a pennsylvaniai Magyar Tanyán, és most itt vagyunk a clevelandi Cserkésznapon. A maradék időben, ami nem volt sok a nagy távolságok miatt, turistáskodtunk.
Milyen különbségeket tapasztaltok az otthoni és az itteni magyar cserkészvilág között?
Misi: A legnagyobb különbség talán az, hogy az itteni cserkészet szerves része a magyarság megtartása. Nekünk ez adott, magyar oktatási rendszerben tanulunk, magyar érettségink van, stb. Talán még a táborozásban volt különbség: szerintem mi otthon egy kicsit nomádabb körülmények között szoktunk táborozni. Táboraink mellett ottalvós cserkészhétvégéink is vannak. A kiválasztási folyamat is más, aminek praktikus okai vannak: itt kevesebb az ember, korábban felavatják és igyekeznek tovább bent tartani őket a szervezetben. Otthon, főleg Budapesten, nincs emberhiány, inkább túljelentkezés van. A különböző képzések és felvételi követelmények is eltérőek Magyarországon. Idősebbnek kell lenni, több elő- és utófeladat van, hosszabbak a képzések. Szóval nálunk ez egy hosszabb folyamat, idősebbek a jelentkezők.
Máté: Igen, Pécsett is túljelentkezés van. Ugyanakkor Magyarországon a vezetőség harminc év alattiakból áll, itt viszont a szövetség életének sokkal szervesebb részét képezik az idősebb vezetők. Nálunk az sem annyira gyakori, hogy idős cserkészekkel, vagy szülőkkel, nagyszülőkkel táborozunk együtt, ami nyilvánvalóan kicsit más hangulatot ad ezeknek az eseményeknek. Mi Misivel otthon már tapasztalt, idősebb vezetőknek számítunk, míg itt lényegében fiataloknak, akár résztvevők is lehettünk volna. Kisebb különbség van az egyenruhában, az alaki szabályzatokban; mi kicsit máshogyan fordulunk, máshogyan jelenünk meg, máshogyan éneklünk egy-két dalt és a népdalok is kicsit mások. Amerikában nem feltétlenül tudnak többet, csak jobban. Van szerintem 20-30 népdal, amit mindenki akármikor tud teli torokból énekelni. Magyarországon nem feltétlenül van így.
Lilla: Én nem is tudnám hasonlítani a magyarországi cserkészethez, mert csak egyszer voltam ottani VK táborban, de az nem ad teljes képet. A vajdasági cserkészetben nincs ennyire a magyarságon a hangsúly, hiszen az valamilyen szinten adott nekünk is. Sőt, az én környékemen nagyon is adott, hiszen az iskolában is tanulnak érintőlegesen magyar történelmet, legalábbis a mi vidékünkön. Kevés olyan gyerek van, aki szerb iskolába jár, és a magyarság megőrzése végett jön a cserkészetre. Többnyire magyar szülők gyerekei járnak cserkészetre, vagy olyanok, akik amúgy is magyar iskolába járnak. Viszont például Muzslán, ahol a székhelyünk van, már elég sok a szerb, ott perfektül tudnak a gyerekek szerbül is. A templomokban ugyanúgy megünnepeljük az ünnepélyeket, mi is készülünk az ’56-os forradalom évfordulójára előadásokkal, viszont erről már tulajdonképpen mind hallottak a gyerekek az iskolában, tehát nem új témaként kell kezelni mindent, mint talán itt. Amiben különbözhetünk, hogy a VK tábort mi nem egyben tartjuk, nincs annyira nagy létszámunk, így minden évre jut egy-egy altábor, például most volt az őrsvezető-képző. A segédőrsvezető képzésre Erdélybe mentek a gyerekek. Illetve nálunk több faluban adott a magyar néptánc, úgyhogy azt nem a cserkészeten belül élik meg a gyerekek, hanem külön eljárnak néptáncfoglalkozásra.
Magyarországon a templomokhoz vagy egyházi intézményhez kötődik a cserkészet. Amerikában viszont elsősorban a szülők tartják fenn. Hogy van ez konkrétan nálatok?
Misi: Igen, nálunk is így van, szervezeti szinten is, és úgymond a mindennapi programokban is.
Máté: Nálunk is. Egyébként csapata válogatja; attól függ, hogy egy csapatban van-e olyan vezetői gárda, aki a hitéletre is oda tud figyelni, tud abba energiát fektetni a sok logisztikai, nevelési és egyéb háttérmunka mellett. De például most az én csapatomban van egy ember, aki ezt csinálja, így nálunk az itteninél egy kicsit több imádság van; nem számottevően, csak picit.
Lilla: Mi is szorosan együttműködünk az egyházakkal, de nem mondanám azt, hogy a cserkészet egyetlen fenntartója lenne az egyház, hiszen igen sok magyarországi támogatásra pályázunk. Nálunk a faluban egy motoros klubban tartjuk a cserkészetet, mivel nem találtunk más helyet; sajnos ebből a szempontból nem túl befogadó a falum, ami nagyon szomorú, viszont van, ahol tárt karokkal várnak. De maga a cserkészet mindenképpen egy vallásos szervezet nálunk is. Többnyire katolikusok vannak, Vajdaság-szerte csak elvétve van egy-két református cserkész, és nagyon fontosnak tartjuk a vallás gyakorlását a szövetségen belül, mert ez egy keretet ad a cserkészetnek; és sok gyereknek fontos is, hogy gyakoroljuk a hitünket a cserkészeten belül is, hiszen otthon is ezt a példát látják. Sőt, nálunk csak úgy tudsz cserkész lenni, hogyha vallásos is vagy, tudomásom szerint meg kell legyél keresztelve ahhoz, hogy tényleg cserkész lehess.
A cserkészeten kívül mire jutott időtök, merre jártatok?
Lilla: Három napot töltöttünk Washington D.C.-ben, megnéztük a város látványosságait. A VK tábor utána elmentünk a Niagara vízeséshez. New York volt az első város, ahova eljutottunk rögtön az első tábor után, majd a nyár végén visszamentünk, és utána eljutottunk Floridába is öt napra. Ott csak nyaraltunk, de találkoztunk az ottani csapatokkal, Szilágyi Noémi csapatparancsnok családját is meglátogattunk; a hátsó kertjük egy folyóra néz, így velük elmentünk kenuzni is. De voltunk golfozni, halászni, sőt egy Tampa-meccsen, az is fantasztikus élmény volt. Clevelandon Vörös Kati néni (Pigniczky Eszti édesanyja) körbevezetett, eljutottunk különböző múzeumokba, és fürödtünk az Erie-tóban is.
Máté: A különböző nagyobb városokat, amiket már láttunk tévében, filmeken, stb., élőben megnézni különleges élmény. Meg olyan helyeken is jártunk, amelyeknek van történelmi jelentősége, múzeumok, emlékművek, Fehér Ház, Times Square – ezek is nagyon jók voltak. Sajnos sok időnk nem volt turistáskodni, mert mindenhova sokat kell utazni a nagy távolságok miatt. Az óceánban fürdés nagyon vagány volt, az tetszett nekünk. Floridában szívesen maradtunk volna, de jött a hurrikán, és ezért le kellett rövidíteni az utat; bezárták a tampai repteret is, ezért át kellett autóztunk Orlandóba, onnan tudtunk iderepülni.
Misi: Majdnem végig a Schachinger családnál laktunk New Jersey-ben, mert Esztiék Európában voltak, az ottani kazári és erdélyi Regös Körúton, majd a VK táborban, de ő szervezett mindent idén is: ő rakta össze a programunkat és ő kötött össze az emberekkel. Washington D.C-ben a Madzsar házban laktunk, New Jersey-ben pedig vendégül látott a Papp család is, ahogy a korábbi K-medeseket is.
Mit visztek magatokkal haza ebből a három hónapos nagyon intenzív tengerentúli nyárból?
Lilla: Én mindenképpen magammal viszem az itteni közösségek összetartó erejét, és azt, hogy milyen szépen és jól tudják itt is szolgálni a magyarságot, függetlenül attól, hány kilométerre vagyunk az anyaországtól. Az itt megkötött barátságokat is mindenképp hazaviszem, mert szerintem ezek egy életre fognak szólni, és tervezek visszajönni a jövő évi jubileumi táborra is.
Máté: A cserkészeten belül nagyon sok értékes emberrel találkoztunk, akik nulla ismeretséggel úgy bántak velünk, mint a saját barátaikkal. A négyes cserkésztörvény, a testvériség mindenkinek ott van a szívében meg a fejében.
Misi: Én egy-két népdalt mindenképp; sok népdal van, ami nagyon tetszik, meg egy-két játékot.
Máté: Egy-két játékot is igen, nagyon jók vannak, például ez a népdalok alatti mutogatás nagyon összehozza a népet. Nálunk ilyen általában nincsen, vagy én nem tudok róla, és azért nagyon jó, mert még ha nem is tudsz énekelni, akkor csak mutogatod, és így te is a részese vagy.
Misi: A tiszti táborból a képzéseket, az előadásokból jó pár dolgot eltettem magamnak. Meg talán a szülők aktívabb bevonását.
Máté: Erre én is gondoltam, különösen adott feladatok esetén. Mivel nálunk fiatalok a vezetők, biztosan van egy-két dolog, amit egy ilyesmivel foglalkozó szülő jobban megoldana, mint mi.
Misi: A néptáncok is tetszettek, de ezt is csapatja válogatja. Van olyan csapat a szövetségünkben, ahol többet, van ahol kevesebbet táncolnak.
Máté: Az előzőekre is visszatérve, nekem nagy motivációt adott ez az út abban az értelemben is, hogy mivel mi viszonylag korán rangidősnek számítunk, és hamar „nyugdíjba” is vonulunk, de az, amit itt láttam, nagy motivációt adott arra, hogy hosszabb távon is folytassam ezt a munkát.
Misi: Már említettem a tiszti képzést, ami nekem szakmai fejlődés, de azt is megtanultam, hogy itt sokkal lazábban állnak az élethez. Más az életfelfogás, az emberek mosolygósabbak.
Ha lehetne egy-egy javaslatok a K-medes programban bármiféle változtatásra, mi lenne az?
Máté: Talán annyi, hogy egy kicsit több nyaralás jó lenne, de amúgy érthető, hogy minden cserkésztáborban szeretnének viszontlátni minket, hiszen alapvetően éppen azért jöttünk.
Misi: Egyetértek, és annyit tennék még hozzá: bár nagy vállalásnak tűnt nyár elején ez a kaland, de abszolút megérte, anyagilag is, hiszen rengeteget utaztunk az országon belül, nagyon sok barátot szereztünk, és életre szóló élményekkel gazdagodtunk. Köszönet mindenkinek!
Lilla: Én is csak azt tudom mondani: mindenkinek javaslom kipróbálni, mert életre szóló élmény!
Antal-Ferencz Ildikó
először megjelent a 777blog.hu-n
