Klasszikus zene, rock and roll, népi motívumok – elsőre talán nem is gondolná az ember, mennyire jól megférnek ezek a stílusok egymás mellett, egy rendezvény keretein belül. Dr. Fehér Krisztina szervezésével az érdeklődők mindhárom zenei világ gyöngyszemeiből csemegézhettek november 5-én, a Cleveland State Egyetemen. A Debreceni Egyetem nyelvésze KKM ösztöndíjasként második évét tölti vendégoktatóként az amerikai felsőoktatási intézményben. Szívügyének érzi, hogy a tanórák megtartásán túl pluszt vigyen diákjai életébe: a magyar kultúrát is megismertesse velük.

YouTube player

Az egynapos fesztivál ismeretterjesztő előadásai a zene bűvkörében teltek, melyeket egy koncert színesített. Krisztina olyan tematikát választott, ami a legtöbb hallgató érdeklődési körében megtalálható. Stílusosan úgy is mondhatnánk: a zene volt a közös nyelv. Azt akartuk, hogy a zene középpontba helyezésével az amerikai és a magyar kultúra keresztezze egymást – fogalmazott az ötletgazda és főszervező.

A nap első része a klasszikus zene kedvelőinek kedvezett. A CSU Zene Tanszékének zenészei egy amerikai magyar zeneszerző műveiből adtak elő válogatást. A szervezők csupán a koncepciót adták át meg a művészeknek, Dohnányi Ernő már a City Six Strings szabad választása volt.

Az amerikai rock and roll diplomácia tevékenysége Magyarországon a hidegháború időszakában – ez a kutatási témája dr. Kenyeres Attilának, aki előadásában szépen összekapcsolta a magyar és amerikai kultúrát Clevelandben, a rock and roll szülővárosában.

ReklámTas J Nadas, Esq

Tihanyi László koreográfus a nap harmadik produkciójának művészeti vezetője, ami a néptáncról és a népzenéről szólt. A Clevelandi Cserkész Regös Csoport vezetője főként rábaközi táncokat illesztett be a repertoárba, hiszen a 2023-as Nagyszereplés fő anyaga ez a tájegység lesz. Ezúttal a csoport 7 fiú- és 4 lány tagja lépett fel a CSU I. Magyar Fesztiválján. A koreográfia nem fejeződött be a táncosok számára a meghajlásnál és a vastapsnál, ugyanis táncba invitálták a közönséget. László vezetésével a résztvevők rábaközi, lassú és friss csárdás alapokat tanulhattak, utána pedig a népszerű moldvai dallamokra rophatták. Az egyszerű lépések elsajátítása gyors sikerélményt jelentett az abszolút kezdők számára is.

A visszajelzések azt mutatják, hogy az I. Magyar Fesztivál rendkívül sikeresnek bizonyult a CSU hallgatói körében. Krisztina nem titkolt szándéka volt, hogy a fesztiválból tradíció legyen. Szeretné, ha ezt a fesztivált a következő tanévben is – egy másik tematika megjelölésével – megszervezhetné, és olyan hagyománnyá válna a program, mint ahogy a két éve indult – az amerikai magyar nyelvről es nyelvoktatásról szóló – szakmai konferencia-sorozattal történt.

A több hónapos előkészület és kemény munka meghozta gyümölcsét, ugyanis a közönség kiválóan érezte magát! Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a harmadik blokk végén valamennyien táncra perdültek!  A fesztivál a CSU Cultural Crossings támogatásával valósulhatott meg.

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.