November folyamán ünnepelték a római katolikus hívek a Szent Imre és Szent Erzsébet tiszteletére állított templomok búcsúünnepét, valamint a Szent Erzsébet templom fennállásának 130. évfordulóját. A templomok plébánosa, Bóna Richárd atya mesélt rádiónknak múltról, a búcsú ünnepéről és a magyar szentekről.

A templombúcsú jellegzetes katolikus ünnepnek számít. Minden templomnak van egy védőszentje, ez egy ősi hagyomány, amely már a III. században elkezdődött. Először a vértanúk sírjai fölött, az ő emlékükre emeltek templomot. Majd ez a szokás olyannyira elterjedt, hogy hagyománnyá vált az egyházban. Az ünnepek közé került az idők során a templom búcsújának (védőszentjének) ünnepe. Maga a búcsú elnevezés onnan ered, hogy az egyház adott egy külön búcsú engedélyt az ünnepre, amikor a közösség megünnepli a védőszentjét. A búcsú a bűnbánat szentségében már feloldozásra került bűnökért járó tartó büntetés elengedése. A hívek ilyenkor arra kérik az Istent, hogy engedje meg, hogy a büntetés el legyen törölve.
Azok a magyarok, akik a 19. sz. végén, a 20. század folyamán kitelepültek Amerikába, magukkal hozták hitüket, kultúrájukat és hagyományaikat. A letelepedést követően első dolgaik között szerepelt, hogy templomot emeljenek. Voltaképpen mi úgy nézünk a védőszentjeinkre, mint mennyei barátainkra – ezzel a hasonlattal élt Bóna atya, amikor a szentek tiszteletéről kérdeztük. Szent Imre herceg ünnepe november 5-én, Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapja pedig november 19-én van a katolikus egyházban. Az említett magyar szenteket a clevelandi magyar közösség választotta patrónusának, az akkori amerikai püspökség pedig jóváhagyta a kérelmüket.
Szent Imre, Szent István fia, trónörököse volt. A fiatalon elhunyt Imre imádságos lelkületű volt, lelkében és testében is megőrizte tisztaságát, az életét teljesen Istennek ajándékozta. Bár megházasodott, a házasságot követően is tartotta magát szüzességi fogadalmához. Szent Imre a magyar ifjúság védőszentje. Személye kiváló példa arra, hogy az értékes, maradandó, Istennek tetsző élet nem években, hanem tettekben mérhető. A szeretetre mindenki képes – ez lehet a fő üzenete Szent Imre herceg életének.
Árpád-házi Szent Erzsébet a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, évszázadok óta nagy tisztelet övezi. A magyarországi Sárospatakon született, de már 4-5 éves korában eljegyezték egy türingiai gróffal. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új környezetének minden szokását. A kastélyban eltöltött időkben hamarosan megtapasztalta, hogy jótékony tetteit rosszallja az udvar: befogadta a zarándokokat és koldusokat, ápolta a betegeket. Hamar megözvegyült, de férje támogatásának hiányában is folytatta jótéteményeit. Életútja megmutatja számunkra, hogy nem érdemes a földi javakhoz ragaszkodni, mivel az igazi boldogságunk az Istennel való kapcsolatban rejlik.
A clevelandi Szent Imre-Templom búcsúi szentmiséjét Boksay Péter atya, a görögkatolikus hívek lelkipásztora mutatta be, aki néhány hónappal ezelőtt érkezett Magyarországról. Péter atya prédikált, gyóntatott, de a szertartás után is ott maradt a hívekkel időt tölteni. A szentmisét egy hagyományos agapé követte, amelyet idén is a templom feldíszített, alagsori nagytermében tartottak. A közös ebédről a hívek gondoskodtak, körülbelül százötvenen ünnepeltek együtt ezen a délutánon.
A Szent Erzsébet-Templom kettős ünnepet ült novemberben, ugyanis a templombúcsún kívül az egyházközség fennállásának 130. évfordulóját is méltatták a római katolikus hívek. Az első mise 1892. december 11-én volt, Böhm Károly atya celebrálásában. Az ünnepi szentmise után itt is volt agapé, amelyhez az ízletes menüt a Balaton étterem szolgáltatta. Méltó módon, több mint 120 fő jelenlétében ülték meg a jubileumot és a templombúcsút. Mindkét ebédet részben a magyar kormány támogatásából sikerült megvalósítani.
Az adventi várakozás idején Bóna atya arra hívta fel az hívek figyelmét, hogy próbáljanak áldott lelkülettel várakozni, elkészíteni a szívüket és a lelküket Jézus Krisztus eljövetelére: Eljött egyszer, kétezer évvel ezelőtt eljött, el fog jönni a világ végén, de a harmadik eljövetel az, amikor hozzánk akar jönni szívünkhöz szívünkbe, nehogy elmulasszuk őt.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!