A magyar kormányra a magyar gazdák mindig és minden körülmények között számíthatnak – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Hír TV Napi aktuális című műsorában. Felidézte, hogy fontos határidő közeleg, szeptember 15-én lejár az ukrán mezőgazdasági termékek moratóriuma, az importtilalom. Nagy István szerint nem válhat cselekvésképtelenné a kormány Brüsszel hallgatása mellett sem. 

Brüsszel hallgat, nekünk pedig nemzeti hatáskörben lépni kell. Mi nem hallgathatunk, és nem válhatunk cselekvésképtelenné a gazdák előtt, ezért döntött úgy a magyar kormány nemzeti hatáskörben, hogy bevezeti újra azt a tilalmat, hogy nem lehet Ukrajnából mezőgazdasági termékeket Magyarországra behozni, azzal a különbséggel, hogy

a négy alaptermék mellett további 24 termékre fog vonatkozni a tilalom.

Nem fogadható el, hogy a multinacionális, nemzetközi tőkebefektetésekkel létrehozott óriás gazdaságok termékei Ukrajnából úgy érkezzenek az európai uniós piacra, hogy teljesen felborítsák a normális működését – figyelmeztetett. „Ott egész más termelési szerkezetben, egész más előírások mentén, semmilyen szabályt nem betartva állítódnak elő a termékek, majd kerülnek vámmentesen, minden korlátozás nélkül az Európai Unió piacaira, és hozzák lehetetlen helyzetbe az európai gazdákat, az európai termelőket” – mondta a miniszter.

ReklámTas J Nadas, Esq

„Azt látjuk, hogy a multinacionális tőke, és ezek a befektetések elfoglalják az európai uniós piacot, nem is akarnak máshova menni, hanem itt akarnak érvényt szerezni. Ezt nem hagyhatjuk, hiszen mi szabályok mentén, a termelőtől az asztalig ellenőrzött körülmények között termelünk, ezért a termelők is joggal várják el azt, hogy biztonságot, megfelelő jövőképet biztosítsunk számukra” – mondta Nagy István.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.