Magyary András 16 évesen került Amerikába, felesége Ilona harmadik generációs magyarként már ide született. Nevük nemcsak azért ismert és örvend nagy tiszteletnek, mert egész életüket az amerikai magyar közösség szolgálatába állították, hanem mert teljesen természetes számukra, hogy ápolják, őrizzék a magyar nyelvet, segítsék a református közösséget, és az utókorra is gondolva múzeumot alapítsanak, amely hirdesse, mutassa a magyar kultúrát, hagyományt, értékeket.

András és Ilona karácsonyi emlékeit idézi elő. Gyermekkori emlékképeket, első közös amerikai karácsonyt elevenít fel a következő interjúban.

Igaz karácsonyi történetek – Magyary András és felesége Ilona emlékezései

Magyary András 16 évesen került Amerikába, felesége Ilona harmadik generációs magyarként már ide született. Nevük nemcsak azért ismert és örvend nagy tiszteletnek, mert egész életüket az amerikai magyar közösség szolgálatába állították, hanem mert teljesen természetes számukra, hogy ápolják, őrizzék a magyar nyelvet, segítsék a református közösséget, és az utókorra is gondolva múzeumot alapítsanak, amely hirdesse, mutassa a magyar kultúrát, hagyományt, értékeket.András és Ilona karácsonyi emlékeit idézi elő. Gyermekkori emlékképeket, első közös amerikai karácsonyt elevenít fel.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Friday, December 27, 2019

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Szabó Éva
Észrevétlenül vált életcélommá igaz-magyar közösségek felkutatása, megismerése, majd bemutatása. Erdélybe születve, életem első tizennyolc évét kisebbségi magyarként élve kaptam útravalót a nehéz feladathoz. A nagy székely-magyar vándor, Kőrösi Csoma Sándor fogta a kezem ezen az úton, hiszen neve mindegyre figyelmeztetésül bukkant fel életemben. Az elmúlt tizenegy évem a szórványmagyarságban, illetve diaszpórában élő magyar közösségek segítésével, hétköznapjainak, hitéletének bemutatásával telt. Tettem ezt televíziós szerkesztő-műsorvezetőként és ezt szándékozom folytatni a clevelandi Bocskai Rádiónál is a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.