Az Egyesült Államokban megszületett a megállapodás a törvényhozókkal a gazdasági csomagtervről, amely az új típusú koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek orvoslását célozza – jelentette be Washingtonban Eric Ueland, a Fehér Ház jogi igazgatója.

„Hölgyeim és uraim, megcsináltuk. Megvan a megállapodás” – közölte a kongresszusban egész éjjel várakozó újságírókkal Ueland. Elmondta, hogy az egyezség értelmében csaknem 2000 milliárd dollár értékű a csomagterv, amely – mint fogalmazott – „a világjárvány legrosszabb hatásaitól” védi meg az Egyesült Államok gazdaságát.

Mitch McConnell, a szenátusban többségben lévő republikánusok frakciójának vezetője kijelentette:


„kétpárti megállapodás született egy történelmi jelentőségű segélycsomagról.”

A kongresszus vezető republikánus és demokrata párti tagjai kedden egész nap, éjszakába nyúlóan egyeztettek, s kedd este mind Nancy Pelosi demokrata párti házelnök, mind Mitch McConnell republikánus frakcióvezető bizakodóan nyilatkozott a sajtónak. A törvényhozók szerdán voksolnak a csomagtervről, bár azt még nem tudni, hogyan, mert miközben a szenátus teljes létszámban dolgozik, a képviselőház törvényhozói közül sokan hazamentek. Vezető demokrata párti képviselők azt szeretnék, hogy „egyhangú egyetértéssel” fogadják el a törvényjavaslatot, s akkor a már távol lévő képviselőknek nem kellene visszautazniuk a fővárosba, Washingtonba. Ám ez a megoldás akkor nem kivitelezhető, ha csak egyetlen képviselő is akad, aki nem ért egyet a csomagtervvel.

A gazdaságélénkítő javaslat nagyvállalatokat, közép- és kisvállalkozókat, továbbá tagállamokat és városokat megsegítő intézkedéseket tartalmaz, és

segít az adófizetők napi gondjainak enyhítésében is.

Az első információk szerint mind a republikánusok, mind a demokraták engedtek a saját eredeti elképzeléseikből.

A törvényjavaslat eredetileg 1000-1300 milliárd dolláros kiadást tervezett, és az egyeztetések során bővült csaknem 2000 milliárdra.

Donald Trump, amerikai elnök kedden a Fehér Ház kertjében a Fox televízióval folytatott, több mint kétórás beszélgetésében úgy fogalmazott: ez lesz az Egyesült Államok történelmének legnagyobb gazdasági mentőcsomagja.

(Mandiner / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.