Aranylakodalom – 50. házassági évforduló: mérföldkő egy házaspár életében. Olyan esemény, amit családi és baráti körben ünnepelnek meg, ezzel is hangsúlyozva az esemény fontosságát. A magyar néphagyomány megünneplése, a clevelandi cserkészet emlékeinek felidézése és a régi barátokkal való találkozás a célja a Clevelandi Magyar Cserkész Regös Csoport ünnepi műsorának is. Az 5 évente megrendezésre kerülő gála Nagyszereplés néven él a köztudatban. Az 50. évfordulóhoz és a népszokásokhoz illően a jubileumi fellépést – stílszerűen – Aranylakodalomnak nevezték el. Fellépnek olyan jelenlegi és korábbi regös cserkészek, akik keményen kivették, kiveszik a részüket a magyarság megmaradásáért végzett munkából.

A Clevelandi Magyar Cserkész Regös Csoport egy különleges néptánc együttes, tagjai kizárólag az aktív cserkészek köréből kerülnek ki. A csoportba tartozás olyan feltételekhez kötött, mint minimum 14. életév betöltése, folyékony magyar nyelvtudás szóban és írásban, aktív tagság cserkészcsapatuk életében. Ám fontos hangsúlyozni, hogy a regösök tevékenysége sokkal szerteágazóbb a néptáncnál: foglalkoznak népdalokkal, népzenével, balladákkal, kézműveskeséssel, néprajzzal. A csoport tagjaként a 14-18 év közötti fiatalok behatóbban megismerkednek a magyar kultúrával, viszont ami ennél is fontosabb: aktívan megélik és terjesztik azt a közösségben.
A regösök elődjeként Clevelandben a Gyöngyösbokréta mozgalmat tartják számon, a jelenlegi csoport történelme pedig 1973-ra nyúlik vissza. A kezdetekkor az volt a jellemző, hogy az egész éves készület egy nagy esemény, az őszi cserkésznap köré összpontosult. Színfalakat építettek, viseletet varrtak, gyakorolták a népdalokat és néptáncokat. Cserkészház híján a találkozók az alapítók – Temesváry Magda és András – otthonában voltak. A vezetők hamarosan felismerték: jó lenne, ha az egész éves készület nem merülne ki egy előadásban, a társaság táncolhatna egész évben együtt, szervezett keretek között. A regös formáció alakulása mellett szólt az is, hogy örök kihívás volt ennek a korosztálynak a cserkészetben való megtartása. Hiszen a fiatalok, fiatal felnőttek az amerikai életben, az iskolában is érvényesülni akartak. Szükséges volt egy olyan közösség, ami visszahúzza őket a cserkészetbe, hogy az asszimiláció ellen még egy „fegyvere” legyen a clevelandi diaszpórának.
A Clevelandi Magyar Cserkész Regös Csoport életében a kerek évfordulók megünneplésére rendezett gálaműsorok (ún. nagyszereplések) kiemelkedő mérföldkövek. Az ötévente zajló, többszáz embert megmozgató eseményből idén november 18-án lesz a tizedik, ami, az ötvenéves évforduló apropóján, az Aranylakodalom címet kapta. Ezek a gálaműsorok mindig valamilyen tematika mentén bepillanthattak a nézők a Regös Emlékkönyvbe, majd jártak Kodály nyomdokaiban, eljátszottak egy életet a Bölcsőtől a sírig, és azt is láttatták, hogy egy-egy népszokás Egyszer esik esztendőben. A néptáncok meglehetősen széles repertoárja mutatkozott már be ezeken a rendezvényeken, kezdve a somogyi párostánctól, a dunántúli pántlikázón, kapuvári csárdáson, hortobágyi pásztortáncon keresztül a kazári és mérai táncokkal bezárólag. A novemberi est során a népzene és néptánc szerelmesei az 50 év alatt felhalmozott tudást prezentálják a nagyérdeműnek. A teljesség igénye nélkül a következő koreográfiákat tűzik műsorra: szentiváni tűzugrás, galgamácsai gyermeklakodalmas, erdélyi, rábaközi, palóc és moldvai táncfűzér. A regösök előadását a Harmónia és a Gyanta Együttes fogja még emelkedettebbé tenni. A két zenekar már 1998 óta zenél a nagyszerepléseken.
A munkáról való bizonyságtételen túl a gála arra is alkalmas, hogy a regösök felvonultassák az összes viseletet, amelyeket a kezdetektől napjainkig felhalmoztak. Tudni kell, a viselettáruk nagy része a regösök munkáját dicséri. Jelentős részét a gyűjteménynek a regösök szülei, nagyszülei, a cserkészek barátai tervezték, varrták, hímezték. A csoport 1973-as indulásakor például az érsekvadkerti viseletet maguk az alapítók tervezték, Teszár Tamás segítségével. Természetesen vannak olyan ruhadarabok, amelyeket nem tudnak maguknak elkészíteni a regösök, ezeket meg szokták vásárolni. Úgy mint az elkövetkezendő gálára a széki szalmakalapokat, gyimesi férfikalapokat. A nagyszereplésre a regösök összes generációja meghívást kapott, legalább egy viselet bemutatásáig mindenki színpadra lép majd.
A műsor szervezője Solomon Gulden Ilona, fő segítője Kovács Chmielewski Emese; a regösök jelenlegi vezetői pedig Szentkirályi Hanna és Tihanyi László. A felkészülés során a csoport mentorai: Balássy (Béres) Anikó, a Honvéd Táncegyüttes táncos szólistája és Szabó János palóc táncművész.
A nagyszereplés részletei: November 18-án, szombat este 7 órától kezdődik az előadás, érdemes korábban érkezni, mert magyar finomságokat árusítanak előtte a cserkészek. Jegyeket a clevelandregos.org weboldalon lehet kapni, digitális formában.
Jöjjön el Ön is megünnepelni a Clevelandi Magyar Cserkész Regös Csoport fennállásának 50. évfordulóját!
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!