2024. július 1-jétől Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsa elnökségét, melynek nyitóceremóniáját hétfő este tartották Brüsszelben. A fél éven át tartó elnökség brüsszeli kulturális nyitóestjét a hagyományokhoz híven a Bozarban tartották meg.

A teltházzal tartott ünnepségen Ódor Bálint, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének vezetője, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet köszöntötte a résztvevőket, melyet követően Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke mondott beszédet.

Ódor kiemelte, hogy az elnökség egyedülálló lehetőséget kínál az Európai Unió megerősítésére.

Reklám

Tas J Nadas, Esq

Megtiszteltetés, hogy Magyarország ebben a politikailag fontos és geopolitikai kihívásokkal teli időszakban töltheti be ezt a szerepet

– hangsúlyozta.

Sulyok Tamás a nyitórendezvényen elhangzott beszédében úgy fogalmazott, hogy

az Európai Unió egy figyelemre méltó és egyedülálló gazdasági és politikai unió. Kevesebb, mint egy állam, de több, mint egy egyszerű szövetség.

A köztársasági elnök hozzátette, az európai egység olyan értékes és kifinomult dolog, mint a híres brüsszeli kézzel készített csipke. És mellette majdnem ugyanolyan törékeny is. Ha erővel bánunk vele, előbb-utóbb elszakad. És ha akár egyetlen szál is elszakad, akkor az egész csipke tönkremegy, és használhatatlanná válik. Közös felelősségünk, hogy együtt vigyázzunk rá – jelentette ki a köztársasági elnök.

Mesés előadás

Az est folyamán továbbá bemutatásra került a MÜPA Budapest Európai örökségünk alkotás ezen alappillérek közé épít hidat, rámutat az európai népek és nemzetek kultúrájából eredő gyökereinkre és az ezek kapcsolatából született és újra születő kulturális sokszínűségre, amelyben Európa ereje rejlik.

A július 1-jén megtartott nyitórendezvény ezzel méltó utat nyitott a 2024 második félévi magyar elnökségnek a félév során megrendezésre kerülő rendezvényeinek.

(Pesti Srácok)

Borítókép: Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond Magyarország Európai Unió Tanácsa elnökségi ciklusának nyitóceremóniáján. Fotó: EU-elnökség

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.